Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

Van még remény az októberi London Maratonra?

London Maraton,Tower Bridge,maraton,utcai futás
Facebook
Twitter
Pinterest
Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyságban is lazították a koronavírus miatti korlátozásokat, még mindig bizonytalanság övezi, hogy megtartható lesz-e a London Maraton.

Hugh Brasher, az esemény versenyigazgatója azt nyilatkozta, hogy jelenleg vizsgálják a London Maraton logisztikáját és keresik annak megoldását, hogyan lehet a résztvevők számára megteremteni a biztonságos versenyzés módját.

Olvasd el ezt is!

A versenyen indulni szándékozók, közben feltették a kérdést a szervezőknek: érdemes tovább folytatni a felkészülést az október elejére halasztott, idén 40-ik évfordulóját ünneplő brit maratonra? „Jelenleg alig több mint 15 hét van a verseny tervezett időpontja előtt. Ha a szokásos április végi időponthoz nézzük ezt, akkor olyan, mintha most január első hete lenne” – mondja Brasher. „Van, aki azt gondolhatja, hogy lehetetlenség idén megrendezni a London Maratont, mi egyelőre nem adjuk fel a reményt."

Azt azonban már jelezte korábban a főszervező, hogy a lebonyolítás lehetséges formája eltérhet a megszokottól.

maraton,london maraton,jelmezes futók
forrás: Getty Images

„Megértjük, hogy bizonyosságot szeretnének a futók, tudni szeretnék, hogyan folytassák a felkészülési időszakot, illetve a jótékonysági keretek között indulók, elindítsák-e az adománygyűjtő kampányokat - ezek fontos kérdések. Mindazonáltal ebben a pillanatban nem tudunk semmi biztosat mondani” – tudtuk még meg a versenyigazgatótól, aki azt is hozzátette ehhez, hogy július 28-án tesznek közzé további információkat a London Maraton idei sorsáról.

Olvasd el ezt is!

További jelenleg is aktuális kérdések:

Lehetséges, hogy csak az elit mezőny számára rendezik meg az eseményt?

Brasher rámutatott arra, hogy minden szervező felelős a futók, az elit mezőny, az önkéntesek, az orvosok és a jelenlévő szurkolók egészségéért és jólétéért. „Ezt a döntést a társadalom szempontjából mindenre kiterjedően kell megvizsgálnunk. Sokkal komplikáltabb, semmint azt tekinteni, hogy az esemény számára mi lenne a legjobb. A társadalmi aspektus tehát a döntéshozatali folyamat fontos részét képezi.”

Amennyiben megrendezésre kerül a verseny, lesznek olyan intézkedések, amiken keresztül megvalósul a járvány idején kialakult szociális távolságtartás lehetősége?

„Sokféle forgatókönyvet tekintünk át a szakmai ajánlásoknak megfelelően, amiknek a távolságtartásra vonatkozó igény egyik eleme. A körülmények változásával, elképzelhető, hogy enyhébb lebonyolítási metódusok is elegendők lesznek, ám a korlátozások további enyhülése ellenére a futókban megmaradhat a tömegrendezvényekkel szemben az az igény, hogy a szervezés biztonságos legyen.”

london maraton,maraton,törölt verseny
forrás: Getty Images

Az elit mezőny összetétele ugyanaz lesz, mint az eredeti időpontban tervezett versenyen lett volna?

Jelenleg sem Bekele, sem Kipchoge, sem más, az április 26-i eseményen indulni szándékozó versenyző nem igazolta, hogy ott lesz októberben. Kipchoge egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, hogy reméli, fut idén még maratont versenyen, de korainak tartotta megjósolni, hogy mikor és hol. Brasher azt válaszolta erre a kérdésre: „az idei áprilisi London Maratonon minden idők legjobbjai álltak volna rajthoz és abban bízunk, hogy az októberre tervezett eseményen ugyanez a mezőny elindul, de biztosat még ezzel kapcsolatban sem tudunk mondani.”

Ráadásul a London Maraton egyelőre úgy tűnik, nem minőségül a jövő évi tokiói olimpia kvalifikációs versenyének, mert a Nemzetközi Atlétikai Szövetség az olimpiai játékok kvalifikációs időszakát 2020 december elejéig felfüggesztette. Ez nagyban befolyásolhatja az elit mezőny indulási szándékát.

Mit jelentene a London Maraton idei elhalasztása a jótékonysági szektor számára?

„Rekord számú jótékonysági induló lett volna idén, ennek megfelelően a tavaly befolyt 66,4 millió fontot jó eséllyel túlszárnyalták volna. Ennek kiesése óriási veszteség lenne a szektorban résztvevő szervezetek számára." Brasher arra ösztönzi a futókat, hogy vegyenek részt jótékonysági akciókban és segítsék a szívükhöz közel álló szervezetek támogatását ebben a nehéz időszakban.

Galéria / 10 kép

Futók a London Maraton útvonalán 2020. április 26-án, a verseny eredetileg tervezett napján.

Megnézem a galériát
Tovább olvasok
Kép

Paula Radcliffe koncentrációs technikája, ami eredményessé tette őt

Kivel ne fordult volna elő egy fontos versenyen, hogy a kezdeti lelkesedést egyszer csak megtörték a zavaró gondolatok: „ááá nem fog ez menni, már a lábam is fáj, kimaradt két hét a felkészülésből, hopp a futó, akivel eddig simán tartottam a lépést el is húzott” - és még mennyi ilyen és ehhez hasonló gondolat kering egy futó fejében, ha éppen nem megy a futás.

Kép

Ne utáld annyira! 5 ok, amiért időnként érdemes kelbimbót enned!

Nagyon sokan az elég erőteljes íze miatt teszik tiltólistára a kelbimbót, pedig jól elkészítve és a megfelelő dolgokkal kombinálva csodás kiegészítője lehet az egészséges étkezésnek.

Kép

5+1 szuperjó Black Friday ajánlat, amit megéri kihasználni!

Ha fontos számodra, hogy fitt és ápolt legyél, akkor mutatunk pár szuper terméket, amit a Black Friday alatt kedvezményes áron szerezhetsz be!

Kép

42 ezer lépés a szülésért

Egy szokatlan futás lesz vasárnap a Margitszigeten. "Futás a szülésért, a választás szabadságáért, az esszenciális női erő, a női minőség felemelkedéséért." Amolyan „gyógyító” futás. Női kezdeményezés, de nem csak nők számára.

Kép

Pattintsd ki a hasizmaidat a következő hetekben, méghozzá Debreczeni Dóri kedvenc gyakorlataival!

Debreczeni Dóri a futás mellett saját testsúlyos edzéseket is tart, a koronavírus miatti korlátozások azonban a csoportos órák felfüggesztését eredményezték. Dóri azonban arra ösztönöz mindenkit, hogy otthon is mozogjon - mutatjuk is kedvenc hasizom gyakorlatait!

Kép

Hogyan válaszd ki a számodra legmegfelelőbb futódzsekit?

Egy jó futókabát szuper védelmet nyújt az őszi hűvösben, a fagyos télben, de még egy átmeneti időszakban is jó szolgálatot tehet. Nem beszélve arról, hogy sok hazai és nemzetközi, elsősorban terepfutóverseny kötelező darabja.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem