Nulláról a szigetkörig, és tovább…

Sok tanítvánnyal dolgoztam már együtt, éltünk át közösen sikereket, kudarcokat, részese voltam rengeteg dobogós helyezésnek, örömkönnyeknek, ahogy sérüléseknek és futópályafutás motivációvesztés miatti abbahagyásának is. Vegyes a kép, de ez az edzői sors…

Kata történetét azért tartom különlegesnek és érdekesnek, mert az első futólépésétől én irányítom a felkészülését, így minden egyes kilométerének sztoriját ismerem, másrészt nagyon inspiráló lehet másoknak is az eddigi, futással eltöltött időszaka.

Kata sosem szerette a futást, nem értette, mások mit látnak benne, amit ő nem, inkább úszott, spinningelt, ezeket lehet kényelmesen, esőben, télen is művelni. Aztán valami átfordult benne, kellett ehhez a férje is, aki 100 kilóról futás segítségével ledobott egy húszast. Mivel elmúlt 40, és a kilók egyre ragaszkodóbbak lettek a gazdatesthez, úgy döntött, hogy megkeres, futni szeretne, ahogy az inspiráló férje is teszi már évek óta.

Január elején kezdtük a közös munkát a nulláról. Akkor 500 métert tudott Kata futni elsőre, amikor azt mondtam neki, fusson, amennyit bír, de azért valamennyire komfortosan. Heti 2 alkalommal futott, 2-300 méterekkel kezdtük, kb. ugyanennyi sétával megspékelve. Eleinte a futás/séta aránya nagyjából megegyezett, majd fokozatosan növeltük a futás arányát a séta rovására. Január végére, egy hónap után Kata elérte az első, egyben lefutott kilométerét! Ez több szempontból is mérföldkő volt. Egyrészt elhitte, hogy meg lehet szeretni a futást, másrészt meg is szerette a futást. Pedig tél volt és reggelente nem mindig hívogatta a futócipő, ráadásul a kemény mínuszokban sokkal hosszabb az út a meleget adó kanapétól az ajtókilincsig… Egy hónap alatt beleivódott a heti rutinjába a kétszeri futás, és nem csak az. Az előző napi várakozás, hogy hogyan fog teljesíteni másnap, az érzés, amit kapott az aznapi futástól, és ennek részletes dokumentálása az edzésnaplójába.

Április közepén, tehát 3 és fél hónappal az első pár száz méter lefutása után elmaradtak a séták az edzésből, de maradt Kata és a vegytiszta futás, immár heti háromszor, és a 2-3-4, flow-ban gazdag kilométerek. Míg mások esküvőket, nyaralást, mi nyárra az 5 km teljesítését tűztük ki még januárban. Már április elején látszott, hogy ez hamarabb is teljesíthető, ami így is lett, sőt április 28-án a kultikus szigetkör is ki lett pipálva. Ez volt Kata 98,5. kilométere január óta. Másnak ez nyilván nem sok, sőt többeknek ez egy hét alatt összejön, de neki ez a nem egészen 100 km egy olyan utazás volt, ami rengeteg élményt, hitet, örömet adott. Sok boldog arcot láttam már célba érkezések után, sok posztot olvastam győzelmekről, egyéni csúcsokról, de Kata sikere – ahogy ezt, és az ehhez vezető utat megélte – nagyon inspiráló lehet azok számára, akik még csak most ismerkednek a futással, vagy egyszerűen nem hisznek magukban.

Ahogy Kata írta saját oldalán a szigetkör után: „Nagyon régen nem csináltam olyan dolgot, ami ennyire azonnali és direkt visszajelzést ad. Január óta minden egyes futáson meghaladom magam. Fekete-fehér, nincs mit gondolkozni rajta, futok/nem futok. Heti háromszor 30–40 perc, amikor NEM TUDOK agyalni. Csodálatos. Felszabadító, egyszerű, tiszta. Semmi másra nem tudok figyelni. Csak az út van a lábam alatt, a levegővétel, és a »futni jó« érzés.”

Mikor beszélgettünk a „hogyan tovább”-ról, hogy mi legyen a következő cél, arra csak annyit mondott, hogy szeretné megtartani azt az örömöt, a befelé utazást, amit a futás által megért, élvezni, ahogy fejlődnek az izmai, a teste és a lelke. Emellett pedig tovább próbálgatni a határait, lassan, de biztosan, nem kapkodva növelni a távokat, és sok-sok évszakváltást látni az utcákon, erdőben szaladva.