„Előbbre valónak tartok megfutni egy szintet egy világbajnokságra, mint országos rekordot felállítani” - interjú Szabó Nórival az új női maratoni csúcstartónkkal

2021-ben a 7. helyet először biztosító 2:31:08-as időeredménye sokkal többet jelentett annál, hogy közel került a magyar rekordhoz, a német fővárosban elért idejével ugyanis teljesítette a 2022. évi Európa-bajnokság szintidejét. Az eredménye után járó pontok alapján pedig a tavalyi oregoni világbajnokságon is ott lehetett volna a világranglistán elfoglalt 98. helyével, ha időben messzebb, térben pedig közelebb lett volna egymáshoz a két világverseny. A mostani Sevillában elért országos csúcsa ugyan 25 másodperccel elmaradt a budapesti atlétikai világbajnokság kvalifikációs idejétől, azonban az ezzel járó ranglistapontok alapján már nagy valószínűséggel láthatjuk Nórit magyar mezben futni az Andrássy úton.

Természetesen május 30-ig, a szint teljesítés lezárulásáig még semmit sem lehet biztosan kijelenteni, de a 100 indulásra jogosult helyezés közül Nóri eredménye jelenleg a 64. helyet foglalja el, ami bizakodásra ad okot.

Azt se felejtsük el megemlíteni, hogy a hobbifutókkal foglalkozó Margitszigeti Atlétikai Club versenyzője, annak a Földingné Nagy Juditnak a 27 éve fennálló 2:28:50-es magyar rekordját döntötte meg, aki maratoni távon Európa-bajnokságon 5. helyen, világbajnokságon 15. helyen, olimpián pedig a 17. helyen ért célba hazánkat képviselve.

Az egykori és a mostani csúcstartónk közötti kapcsolódási pontként talán érdemes megemlíteni, hogy a Földing család által szervezett Győr-Lipót futóverseny 26,4 kilométeres versenyét Nóri már többször nyerte, és a női pályacsúcs is az ő nevéhez fűződik.

Nórival most az országos csúcsa kapcsán beszélgettünk, hogy hogyan értékeli jelenlegi futását.

Sokan megkerestek azután, hogy megfutottad az országos csúcsot?

Igen, és őszintén szólva nem is számítottam rá, hogy az embereket ez ennyire érdekli.

Mennyire okozott lelki terhet, amikor egyre közelebb kerültél a csúcshoz, és szinte már várták tőled, hogy megdöntsed a korábbi rekordot?

Miután 2021. szeptemberében közel kerültem a 2:30-hoz, feltűnően sokan jegyezték meg, hogy már nem sok hiányzik a magyar csúcshoz. Előtte nekem eszembe sem jutott, hogy meg tudnám dönteni a korábbi rekordot, számomra is csak akkor vált reálissá, amikor tavaly ősszel 2:30:31-et futottam Amszterdamban. Akkor sokan megemlítették, mennyire sajnálják, hogy elmaradt a csúcsdöntés, de őszintén szólva, engem az országos csúcsnál mindig is jobban motivált egy esetleges szint teljesítése. Én előbbre valónak tartok megfutni egy szintet egy Európa-bajnokságra, egy világbajnokságra, vagy esetleg egy olimpiára, mint országos rekordot felállítani. Az amszterdami maratonom után is jobban érdekelt az, hol mentek el értékes másodpercek, hogyan tudnám a hibákat korrigálni ahhoz, hogy ott lehessek a budapesti világbajnokságon, mint, hogy a nevem szerepeljen az országos csúcs mellett.

Ha már megemlítetted, hogy az amszterdami versenynél érezted, tudnál annál az időnél jobbat futni, akkor igaz ez a mostani sevillai maratonodra is?

A mostani spanyol versenynél is tudom, hogy hol lehetett volna még többet faragni az időből. De ezek olyan dolgok, amelyek már nem csak rajtam múlnak, hanem a versenyszituációból vagy versenykörülményekből adódnak, például együtt futni egy csoporttal vagy iramfutókkal, vagy ha picit hűvösebb van, és kevésbé fúj a szél. Ezek olyan elemei a maratonfutásnak, amelyek miatt alakulhatott volna szerencsésebben is, és ami sokat segítene egy jobb idő elérésében.

Az, hogy nem volt minden tökéletes a versenyszituációt tekintve Sevillában, mennyire zavart téged futás közben?

Igaz, hogy voltak nehéz pillanataim, de ilyenkor igyekszem mindig koncentrált maradni, és inkább arra gondolni, ami mögöttem van. Valójában az utóbbi 1-2 évben értettem meg, mit jelent az, hogy „az út maga a cél”. Arra gondolok ilyenkor, hogy milyen erős edzéseket sikerült végigcsinálnom, vagy, hogy ezt a tempót edzésen már teljesítettem, illetve, hogy az edzőm, Berkovics Imre mennyire bízik bennem.

Akkor neked a híres maratoni fal nem szokott gondot okozni verseny közben?

Amit mások maratoni falnak neveznek, azt én nem pontosan akkor és úgy szoktam érezni, ahogyan azt mesélni szokták. Igyekszem fejben 40 kilométerig készülni a maratonra, ezért legtöbbször 30 kilométer felett szoktam azt érezni, hogy végre megérkeztem, belerázódtam a versenybe. Tehát 31-32 kilométer körül legtöbbször még jól érzem magam, de ha van olyan része a maratonnak, ami kicsit rosszabbul esik, akkor azok az utolsó kilométerek. Akkor viszont már úgy vagyok vele, onnan valahogyan csak beérek a célba.

Ha esetleg felidézed az első maratonodat, amit 2017-ben Stockholmban 3:01:57 alatt teljesítettél, és összehasonlítod a mostani maratonoddal, akkor mit gondolsz, mindkét versenyen ugyanúgy kifutottad magadat? Már az első maratonod alkalmával ki tudtad hozni magadból a maximumot?

Az első maratonomat még „saját kútfőból”, segítség nélkül futottam, és egyáltalán nem volt tudatos sem a felkészülésem, sem a versenyzésem. Szerintem Stockholmban nem adtam ki magamból mindent, utólag visszagondolva inkább úgy is fogalmaznék, hogy az első maratonomat csak teljesítettem.

Tavaly indultál először maratonon válogatott verseny keretén belül az Európa-bajnokságon. Mennyivel másabb egy tisztán női mezőnyben indulni egy olyan versenyen, ahol nincsenek amatőrök, és nem a szabadidősportolók kiszolgálásáról szól a verseny?

Vannak érzékelhető különbségek a városi maratonok és egy nemzetközi atlétikai esemény maratonja között. Egy világversenyen nem az időeredmény a fontos, hanem a helyezés, ezért taktikai verseny szokott kialakulni. Münchenben például lassabban kezdtünk, mint ahogyan én azt megszoktam, nem futhattam a saját tempómat, és ez nekem nem feküdt túl jól. A mezőny is foghíjasabb volt, az viszont kárpótolt, hogy mivel négy körös volt a verseny, szurkolókkal, ismerősökkel, édesanyámmal vagy az edzőmmel többször is találkozhattam az útvonal mentén.

Melyik volt a legnehezebb maratonod az eddig 12 közül?

Erre nehéz válaszolni, mert egyik sem volt igazán kellemetlen. Mondjuk visszagondolva a bostoni és az amszterdami maratonok keményebbek voltak a többinél. Bostonban eső, hideg és óriási szél fogadott minket, ott az időjárás egyáltalán nem igazán volt futásra alkalmas, végig nagyon fáztam. Amszterdamban a versenyhelyzet nem alakult ideálisan, mivel nem volt az én tempómnak megfelelő csoport, így be kellett vállalnom az erősebb kezdést, ami később megbosszulta magát. A 22. kilométer után magamra maradtam, így a futás második fele nem esett jól. A mostani sevillai maraton is többet kivett belőlem, mint a korábbiak. A maraton másnapján el sem mentem átmozgatni, pedig ilyet nem szoktam csinálni - bár leginkább csak kimerült voltam, mert nem tudtam aludni.

A sevillai maratont egy 3 hetes edzőtáborba előzte meg Portugáliában, ahol egyedül végezted el az edzéseidet, ahogyan egyébként az itthoni edzéseket is egyedül szoktad teljesíteni. Azt mondják, a jó maratoni eredményhez jó csapatra, jó edzőtársakra van szükség. Nálad mondjuk mindez pont hiányzik, de mennyire zavar téged, hogy társak nélkül készülsz? Mi motivál abban, hogy egyedül is elvégezd az edzésmunkát?

Nagyon szeretek egyedül futni, és engem egyáltalán nem zavar, ha nincs kivel futnom. Az edzőm egyébként szokott biciklivel kísérni, de a pályán nem tud ott lenni mellettem. Úgy gondolom, hogy ez verseny közben akár még előnyt is jelenthet. Mert, ha éppen nincs is körülöttem senki, akkor sem esem kétségbe. Tudom, hogy képes vagyok egy bizonyos tempót tartani, ahogyan az edzéseken is gyakoroljuk, és meg tudom csinálni egyedül is. Egyébként az első edzőmmel csapatban készültem, és ugyan annak is megvan a jó oldala, de ha mással futok, engem gyakran zavar a tudat, hogy a tempómhoz valakinek alkalmazkodnia kell. Egyedül kicsit szabadabbnak érzem magam, nem okozok például másnak problémát azzal, ha miattam kell egy edzést mondjuk később vagy előbb kezdeni.

Ha a felkészülésedre tekintesz, akkor mit gondolsz, van még olyan hiányosság, amiket, ha kijavítasz, tudnál még gyorsabban is futni? Képes lennél esetleg a saját országos csúcsodat megdönteni?

Jelenleg napi egyet edzem csak, de ezen egyelőre nem szeretnénk változtatni, ez most még elegendőnek tűnik. Van még hova fejlődnöm, a sok kiegészítő tevékenység tekintetében, amelyek a teljesítményjavulás szempontjából hasznos lehetnek, és amelyekre én kevés időt fordítok. Ilyen például a nyújtás, vagy az erősítés, de tudom, hogy az alvásra is több időt kellene szánnom. Azt gondolom, ha a regeneráció terén tudnék javulni, azzal még jobb eredményt tudnék elérni.

Lehet, hogy pont a regenerációs képességeid jobbak, mint másoké. Te hogyan kezeled, ha azt mondják rólad, hogy tehetséges vagy?

Nem igazán tulajdonítok ennek nagy jelentőséget, mert az én elképzeléseim szerint a tehetség összetett dolog, komplex fogalom, sok faktorú. Beletartozik a monotontűrő képesség is, a gyorsaság is, meg hogy mennyire erős valaki fejben. Vannak olyan dolgok, amikben jobb vagyok az átlagosnál, de vannak, amelyekben gyengébb. Utóbbit meg kell próbálni fejleszteni, előbbit pedig tudni kell használni. Vannak elméletek, melyek szerint öröklődik, de az én családomban senki nem sportolt, és a középiskolai felmérőkön sem tűntem ki a többiek közül. Illetve, mostanában világszerte is egyre több olyan esetről lehet hallani, hogy amatőr futók érnek el kiemelkedő időeredményeket. Ilyen mondjuk a holland Nienke Brinkman esete is, aki egyetemi tanulmányai alatt kezdett el futni, 2019-ben teljesítette az első maratonját, 2022-ben pedig 2:22:51-re javította a holland országos csúcsot, az Európa-bajnokságon pedig bronzérmes lett. Vagy megemlíthetném még az ausztrál Lisa Weightman nevét is, aki munka mellett 44 évesen egy gyermek édesanyjaként idén 2:23:15-as egyéni csúcsot futott Japánban. Tehát Magyarországon kívül is vannak, akik az enyémhez hasonló történettel rendelkeznek, hogy viszonylag későn kezdtek futni és amatőr, hobbi futóból lettek válogatottak, vagy országos csúcstartók.

Ha nem érted volna el ezeket az időket, akkor is futnál?

Természetesen az eredmények nagyon motiválnak, de én biztosan futnék azok nélkül is. Csak akkor valószínűleg még mindig edző nélkül, és nem ezen a szinten, hanem megmaradtam volna egy hobbi futó szintjén.

Az edző jelenlétének akkor ennyire fontos szerepet tulajdonítasz az eredményeid elérésében?

Igen, az edzőm, Berkovics Imre szerintem ugyanannyit erőt és energiát - vagy még többet is - belefektet abba, hogy én ezeket az eredményeket elérjem. Számomra nagyon motiváló, hogy ő ennyire hisz az elvégzett munka megtérülésében. Sokszor gondolok arra verseny közben is, hogy nem tehetem meg vele, hogy nem futok jól.

Menedzser és szponzor nélkül, munka és tanulás mellett érted el ezt az eredményt, úgy hogy nincs sportmúltad a gyerekkorodból. Teljesen átlagos körülmények között érted el ezt az átlagon felüli teljesítményt. Lehet, valaki pont a te példád alapján fog elkezdeni futni. Mit üzensz annak, aki most hasonló helyzetben van, mint amilyenben te voltál egykor, miért érdemes követni az álmait?

Csak nagyon sablonos dolgokat tudnék javasolni, pedig ezek nagyon igazak. A legfontosabb, hogy az ember csakis önmagáért kezdjen el sportolni, ne másoknak akarjon bizonyítani, pláne ne másokhoz hasonlítsa magát. Próbálja mindenki megtalálni az örömöt benne, mert ha valaki „muszájból” kezdi el, és nem leli kedvét az edzésekben, akkor az eredmények sem fognak jönni.