
Gyenesei Leila Drávucz Rita kislányáért fut a Vivicittán
A kétszeres világbajnok öttusázó, akit az ARENA4 TV képernyőjén láthatnak rendszeresen a televízió nézői a profi sportpályafutása befejezését követően sem távoldott el a mozgástól. Szabadidejében a sok forgatás között rendszeresen fut, nagyon szereti a tömegsport eseményeket, így nem csak akkor van jelen egy rendezvényen, ha a munka szólítja.
Április 23-án párban áll rajthoz a Telekom Vivicittá félmaratoni távján, ráadásul ez a versenyzés nem öncélú. A speciális mozgásszervi rendellenességgel született Flóráért, Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázónk kilenc éves kislányáért is fut a népszerű sportriporter, aki egy jótékony felhívást is közzé tett nemrég az Instagram oldalán.
Flóra kétoldali dongalábbal született és alig múlt egy éves, amikor a Charcot-Marie-Tooth névre hallgató genetikai rendellenességgel diagnosztizálták, ami egy nagyon ritka, és gyógyíthatatlan betegség. Azonban egy igen költséges operációs sorozatnak köszönhetően reményt kaphat Flóra, hogy teljesebb életet élhessen.
"Ritát még élsportoló korunkból ismerem személyesen, mi egyidőben jártuk a világversenyeket, így mindig nagyon jó kapcsolatban voltunk. Majd később a munkáim által is közelebb kerültem a családhoz, többször találkoztunk, forgattam velük, és nagyon megérintett a történetük. Édesanyaként, és egykori sporttársként is nagyon mélyen együttérzek Ritával, hiszen tudom, hogy egy átlagos, egészséges gyermekkel is mennyi tennivaló van."
"Látom Ritán, hogy erejét megfeszítve küzd, hogy minden lehetőséget biztosítson a gyógyulásért, folyamatosan fejlesztésekre jár Flórával, amikhez a forrásokat is elő kell teremteni. Amikor meghallottam, hogy az Egyesült Államokban lenne Flórának lehetősége a gyógyulásra azonnal elkezdtem ötletelni, hogy miként tudnék én is segíteni. Egész pontosan két, borzasztó drága műtétről van szó, aminek sajnos az árát a család nem tudja előteremteni. Így arra gondoltam, hogy a közösségi média erejére és a futásra támaszkodva hoztam létre ezt a kezdeményezést, hiszen a sport mindig összeköti az embereket" - nyilatkozta Gyenesei Leila.
A sifutóként és öttusázóként is olimpikon versenyző nagyon szereti az utcai futóversenyek hangulatát, pedig öttusázóként a futás nem tartozott a kedvencei közé.
"Nekem mindig a lovaglás volt a legkedvesebb versenyszámom, de mégis a futás maradt a versenysport utáni életem szerves része, mivel a munkáim és a kislányom mellett ez a legkötetlenebb és legegyszerűbb sport, amire hetente 3-4 alkalommal időt tudok szakítani" - mondja az ARENA4 TV sportriportere, akinek az április a váltóverseny mellett más izgalmakat is tartogat, hiszen a Bundesliga műsorvezetése mellett hamarosan indul saját ismeretterjesztő portréműsora, a MAX4 csatornán látható Galileo is.

Leila élsportolóként megtanulta beosztani az energiáit, amire a Vivicittá hétvégéjén is szüksége lesz, mivel a munka és a futás mellett még az ünneplésre is sort kell keríteni, így nem sok ideje marad a pihenésre.
"Vasárnap reggel lesz a verseny, a szombat estéim pedig mindig műsorvezetéssel telnek, hiába lesz még a születésnapon is azon a hétvégén, az ünneplés majd a sikeres célba érkezés utánra marad. De sebaj, ez most egy ilyen sűrű hónap, a felkészülést is azért komolyan veszem, hiszen szeretek versenyezni, de az új műsor forgatása is sok energiámat leköti. Nagyon szeretem a munkámat, a sport pedig az életem, így igyekszem úgy beosztani az időmet, hogy mindenre maradjon elég figyelem, legfőképp Mimire, a kislányomra, akinek szeretnék sportos példát mutatni. Ezért is futok." A Flóra műtétjeiért indított gyűjtés azonban nem ér véget a Vivicittá április 23-i céljával, a felajánlásokat ugyanis május 22-ig lehet megtenni a WONDERFLORA & CMT Alapítvány számára.
