Márpedig a csodák négy napig tartanak - Beszámoló a 4Trails-ről

Ismerős hangulat kerített magába. Két évvel ezelőtt a Transalpine Run befutóján már átjártak hasonló érzések. Akkor érzel ilyet, amikor egy versenytől sokkal, de sokkal többet kapsz, mint amire számítottál. Felfoghatatlan élmény a negyedik napon annak tudatában közeledni a célhoz, hogy hamarosan véget ér valami, amire több, mint egy évet vártam. De közben tudom, hogy a szeretteim, és a dobogó már ott vár a célban.

Tehát ráfordultam a célegyenesre, és meghallottam a nevem, valamint azt is, hogy korosztályos kategória második helyezés.

A következő emlékképemben, hogy már bent vagyok a célban, és véget ért egy álom.

Hosszú négy nap volt, és mégis, milyen gyorsan elröppent

2019-ben olyan élményt kaptam Transalpine Run célbaérkezésekor az egész versenytől, hogy már akkor tudtam, újra át akarom élni, érezni. Időközben a versenyt szervező PLAN-B is felfigyelt a közösségi médiában folytatott tevékenységemre, és a verseny után pár héttel azt a megtisztelő felkérést kaptam tőlük, hogy 2020-ra legyek a magyarországi nagykövetük. Így kiválaszthattam, hogy melyik, általuk szervezett versenyen szeretnék a jövőben indulni.

A palettáról a Transalpine mellett a 4Trailsre esett a választásom, és ezen nevezések birtokában szinte azonnal, tudatosan meg is kezdtük akkori edzőmmel, Jakus Bélával a felkészülést.

Aztán jött a Covid, a versenyek mind elmaradtak. Az életemben pedig új értelmet nyert a futás. Elengedtem az edzővel való készülést, újra csak az élményért, a közösségért, és a kutyáimért futottam. Szinte már-már ijesztő volt a pillanat, amikor érkeztek az első hírek a 2021-es versenyekről. Nem tudtam milyen erőnlétben vagyok, nem tudtam mennyire leszek motivált, ezért az esélytelenek teljes nyugalmával, csak az élményekért indultam neki ennek a négynapos csodának. A verseny előtti napon a rajtszám átvételekor már a helyszínen találkoztam csapattársammal Cilivel, aki szintén tavalyról hozta át a nevezését, és akivel tavaly privátban a verseny időpontjában lefutottuk az adott napi szakaszokat a Mecsekben.

Szerda reggel 8:15, a rajt előtt 45 perccel én még mindig nem a versenyzés nyomaszt, ugyanis megláttam a rajtzónában Philipp Reitert, és azon izgultam hogy oda merjek-e menni hozzá, hogy leszólítsam, bemutatkozzak, és kérjek tőle egy közös képet.

A közös kép birtokában álltam már be a rajtzónába, számos Transalpine-ról már jól ismert futópajti közé.

Egy ilyen versenyen négy napon keresztül minden csak rólad és a futásról szól

És ha már rólam szól ez az egész, akkor úgy döntöttem, megnézem mit tudok. Ésszel, örömből, de mégis a maximumot próbáltam kihozni magamból. Olyan rövidnek tűnt az egész, felmásztunk a hegytetőre, aztán egy nagyon technikás lejtőn elindultunk Wenns irányába.

Nem tudtam, hogy ki, milyen korosztályban indult körülöttem, ezért minden elvárás nélkül kanyarodtam rá a célkapura, ahol számomra teljesen megdöbbentő módon meghallottam a nevem helyesen kiejtve, majd hozzátéve, hogy harmadik helyezett. Ott, akkor potyogó könnyekkel mondtam a feleségemnek, hogy ha ez az egész csak ennyi, akkor is már jóval több, mint amire számítottam.

Hihetetlen élmény volt álmaim versenyén, egy ilyen mezőnyben felállni a dobogóra. Azt akkor még nem is sejtettem, hogy mindez fokozható.

Másnap reggel ismét eldurrant a startpisztoly, és a lábaim tökéletesen működtek. Gyorsabbnak, lendületesebbnek éreztem magam, és ezért egy elképesztő második hely lett a jutalmam.

Nagyon bensőséges hangulata van egy ilyen díjátadónak, ugyanis minden nap a befutó településre jellemző, helyi, kézműves termékeivel díjaznak bennünket. Az is különleges hangulatot ad pluszban egy díjkiosztónál, hogy tudat alatt már ott mocorog a másnap reggeli rajt is, ezért nincs idő féktelen örömködésre, hanem pihenéssel, regenerációval folytatódik egy délután.

A harmadik nap reggelén már kisebb nyomás is érkezett velem együtt a rajtba

Ugyanis a rengeteg “poénos” üzenet - miszerint a 3-2-? sormintát illene folytatnom - éppen elég motivációt adott aznapra. Próbáltam a maximumot kihozni magamból, de úgy éreztem, hogy le vagyok maradva az élmezőnytől, végig a 4-5 hely között gondoltam magam, majd felérve a csúcsra, sikerült megelőznöm az általam 5. helyezettnek hitt futót, és így a 4. hely tudatában, teljes erőbedobással futottam a cél felé Pfundsba. Egy célom volt, hogy a korosztályos kategróiámban megőrizzem a dobogós helyezésem. A célkapun áthaladva nem hallottam sem a nevem, sem a helyezésemet, így kérdeztem Beát (Balázs felesége - a szerk.), hogy: “Na mennyi, 4.?” Erre ő tágra nyílt szemekkel közölte velem, hogy “Dehogy, hát megnyerted!” Nem hittem el, hogy ez megtörténhet.

Kategória összetettben már a második helyen álltam, és a dobogó legfelső fokán állhattam az eredményhirdetésen. A harmadik napra már olyanná válik a mezőny, mint egy kis család. Minden arc ismerős, mindenki mosolyog, köszön, szurkol a másiknak. És ez a család engem ünnepelt aznap.

Érdekes dolog, hogy egy futó életében mi a legnagyobb élmény. Nem kell hozzá a dobogó, sem annak legfelső foka, de itt egyben, ez a pár perc mégis úgy érzem, hogy az eddigi futóéletem egyik legmeghatározóbb pillanatába véste magát.

Tudtam, hogy az első hely nagyon távoli, de úgy voltam vele, hogy ha már van még egy nap, akkor az is ajándék, és ami bennem van, azt itt hagyom, kifacsarom hát teljesen az összes tartalékom.

A leghosszabb, legszintesebb és legmelegebb nap következett

Minden együttállt ahhoz, hogy teljesen kinullázzam magam. Kettős érzések dúltak bennem. Egyrészt szerettem volna minél előbb a célba érni, mert azért már mindenem nagyon fájt. Másrészt viszont azt akartam, hogy soha ne érjen véget, hiszen tudtam, hogy az még jobban fog fájni, hogy véget ér ez a négynapos csoda. Nagyon jó érzés volt úgy versenyezni, hogy minden tökéletesen működik: a lábaim, a felszerelésem, a gyomrom, a frissítésem.

És ráfordultam a célegyenesre. Potyogó könnyekkel, meghallottam utoljára a nevemet.

Csodálatos érzés volt átölelni Beát, aki végig ott volt mellettem, és támogatott a verseny alatt. Olyan volt, mint egy álom, mintha ez az egész meg sem történt volna. Ha létezik tökéletes pillanat, akkor ez, itt, az volt. Köszönöm, hogy itthonról ennyien követtetek, szurkoltatok, köszönöm a rengeteg üzenetet és támogatást is. Minden összeállt egy tökéletes versenyhez, és úgy érzem sikerült nekem is vissza adnom azt a rengeteg szeretetet, amit kaptam.