
Ezért fontos, hogy mindig lenyújtsd a vádlidat futás után!
A vádli tulajdonképpen az egyik legfontosabb lábfeszítő izom, hiszen kontrollálja a futómozgást, amikor lejtőn haladsz és ebből az izomból nyersz erőt, amikor hegymenetben futsz.
Dr. Prasad Gourineni ortopédus szerint akár az időeredményeden is javíthatsz, ha a vádlidra is időt szánsz nyújtásnál, hiszen ha ez az izmod be van feszülve, az a tested többi részére is kihat. Emiatt nem lesz megfelelő a tartásod és könnyebben lesérülhetsz sportolás közben - ez csak egy ok a nyújtásra, íme a többi:
Csökken az izomhúzódások esélye
Az ülőmunka hatására a talp és lábfej folyamatosan ugyanabban a pozícióban áll. Ha pedig a vádlid be van feszülve, a hátnak és a láb többi izmának kell kompenzálnia mozgás közben, emiatt fájdalom és izomhúzódás is kialakulhat.
Csökken az esély a talpi bőnye gyulladásra
A talpad alján halad végig egy vastag izomszövet, mely a lábujjaidat köti össze a sarokcsonttal, ez a talpi bőnye. Ha begyullad, akkor beszélünk a fent említett sérülésről, mely elég gyakorinak számít a futók körében. A rendszeres vádlinyújtással viszont megelőzhető.
Fejleszti az egyensúlyérzéket és javítja a tartást
A futás és edzés hatására megrövidülhetnek az izmok, nyújtással viszont javítható a mobilitásuk. Minél rugalmasabbak, annál könnyebb lesz javítani a tartásodon és annál könnyebben tartod meg az egyensúlyodat, például terepfutás közben.
Megelőzheted a krónikus lábsérüléseket
A talpi bőnye gyulladáson kívül a lúdtalpat, a fáradásos töréseket, valamint a talp és a boka ízületi gyulladását is elkerülheted, ha rendszeresen végzel vádlinyújtást.
Elkerülheted a talpboltozati problémákat
A talpadban lévő csontokból áll össze a talpboltozat, mely a súlyelosztásban játszik fontos szerepet. Ideális esetben fájdalom nélkül, megfelelő tartással tudsz futni és járni, ha nincs vele probléma. A vádli nyújtásával a boltozat sem torzul el, hiszen erősítheted a körülötte lévő inakat.
A nyújtást végezheted a fallal szemben állva, vagy ülve, gumiszalaggal, de a lefelé néző kutyapóz is megnyújta ezt az izmot. A lényeg, hogy ne hagyd ki!
Olvasnál még a témában?
