
Extra löket a gyorsulásért: próbáld ki a céklalevet!
A céklalé naponta 1-2 alkalommal fogyasztva nagyban segíthet a teljesítményed fokozásában! Erin Oprea egy amerikai sztártréner, aki saját magán tesztelte a céklashot hatékonyságát. Sokat olvasott arról, hogy a cékla mennyire hasznos étel futók és sportolók számára, hiszen javítja a vér oxigénszállító képességét:
Ugye, milyen jól hangzik? Erin azt is elmondta, hogy most már egy éve minden reggel és délután megiszik belőle egy shotot (felespohárnyit), és komolyan érzi a hatását. Állítólag fél-egy óra után üt be, így ha futás előtt ennyivel iszod, akkor közben is érezheted. Állítólag már két hét állandó fogyasztás után javított 2 percet az 5km-es távon korábban futott legjobb idején.
És a kutasások is bizonyítják, hogy amit Erin magán tapasztalt, az mindenkire igaz lehet! Egy felmérésben például minden futó 1,5%-ot faragott le az idejéből ezen a távon, ráadásul a végén képesek voltak úgy gyorsulni, ahogy korábban nem!
Amire figyelj:
- Soha ne fogyaszd üres gyomorra, mert annak hányás vagy hasmenés lehet a vége, de kevésbé rossz esetben is lecsökkenti az energiaszintedet (túl tömény éhgyomorra)
- Kombináld citromlével és gyömbérrel, esetleg gránátalmával az íze kedvéért, és ezzel a szervezeted számára is könnyebb lesz a feldolgozása
- A legjobb, ha egy egészséges reggeli végén húzod le, délután pedig egy kis snack elmajszolását követően
- Készíts el egyszerre egy nagyobb adagot gyümölcscentrifugában vagy bérmilyen dzsúszkészítőben, és maximum 4 napig tárold
- Fogyassz reggel és délután fél decit belőle
A Simon Gyümölcsnél többféle kombinációban találsz céklalevet (magában, almával, eperrel vagy meggyel), így nem kell azzal sem foglalkoznod, hogy összekeverd valami mással! És, ami a legjobb, hogy a JOY-napok Xmas Special idején 10%-kal olcsóbban rendelhetsz tőlük termékeket!