Iratkozz fel hírlevelünkre!
Magazin előfizetés

Kovács Patrícia: Kellett valami a zűrzavarban – azóta függő lettem!

színésznő,Kovács Patrícia
Facebook
Twitter
Pinterest
A csinos színésznő életébe a koronavírus miatti karantén hozta el a futást, amiben az első perctől megtalálta önmagát. Kovács Patrícia igazi futóalkat, ám eszébe sincs fanatikusként edzeni: ő a kilométerek számlálása helyett egészen más miatt kezdett bele az edzésbe. Hogy miért, arról a Runner’s Worldnek mesélt.

Gyermekkorodban is sportoltál?

Jó alkatú gyerek voltam, de igazából a lustaság mindig felülkerekedett. Igazán kitartóan nem sportoltam semmit gyermekkoromban, de korán bekerültem az Operettszínház gyerekszínészei közé, így a mozgás, ami főleg a táncot jelentette, bőven elegendő volt.

Mikor kezdtél rendszeresen sportolni?

A volt férjemmel a SUHANJ! Alapítvány létrehozásakor kezdett bekúszni a mindennapokba a sport, hiszen a szervezetünk lényege, hogy megosztjuk a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Amikor létrehoztuk a SUHANJ! Fitnesst, engem a pilates órák, a TRX és köredzések motiváltak inkább. A futás azonban nem okozott örömet, annak ellenére, hogy az első szigetkört simán teljesítettem, de szerintem ez talán csak alkati dolog.

A szülés után (Patrícia kislánya, Hanna Lujza 7 éves – a szerk.) csak hektikusan volt jelen a sport az életemben, nem volt egyszerű a családot és a színházat, a filmezést összehozni.

1000 Edzéstipp futáshoz

1000 Edzéstipp futáshoz

Ha elszántad magad, már meg is tetted a legfontosabb lépést a futóvá váláshoz. Amire ezen kívül szükséged lesz, azt mind megtalálod a Runner’s World első könyvében. 1000 tippünk végigvezet az első lépéstől az első versenyig vezető úton.

 

2490 Ft 1990 Ft

Megnézem

Miért kezdtél el most mégis futni?

Idén a COVID, a lezárások, a szabályozások elég sok mindent átalakítottak – az én életemben is. Máshová kerültek a hangsúlyok. Alkatilag mindig ment volna a futás, csak fejben nem, de hirtelen azt éreztem, hogy itt az idő. Konkrétan úgy történt, hogy ráeszméltem, futnom kéne, bementem a gardróbba megkeresni a futócipőmet, és elindultam....és egyszer csak függő lettem. Hirtelen értelmet nyert a dolog.

Mit ad, adott neked a futás?

Zavar volt a fejemben: szakmailag, emberileg is mélypontokat éltem át, kellett valami monoton dolog, ami kiszakít és egyben tart. Elmehettem volna jógázni, wellnessezni, gyújthattam volna egy gyertyát, miközben pilates gyakorlatokat végzek, de én izzadni akartam, lihegni, azt, hogy kicsit kikapcsoljon az agyam. És helyre is jöttek a dolgok – számomra ez a nyár a futásról szólt.

Mennyit futottál és hol?

A családban van egy kis balatoni nyaraló, így végre volt lehetőségem hosszú heteket ott tölteni, szinte egész nyáron ott futottam a Balaton partján. Egészen fantasztikus volt. Teljesen változó, mennyit mentem egy nap, de 5K alatt sosem indulok el azóta sem, és egyszer megvolt a 14K is.

Ez hirtelen nagyon sok edzés – fogytál is tőle?

Egy kicsit igen, de inkább átalakult a testem, más lett a tónusom, a tartásom, és a legfontosabb, hogy lett egy rendszer az életemben.

Most ebből mennyit tudtál „megmenteni” magadnak?

Most, hogy már dolgozom, és visszatértünk a hétköznapokba, komoly fejtörést okoz, hova iktassam be a futást. De igyekszem megszervezni, bár most sajnos csak heti 1-2 alkalom megy. Viszont azzal kompenzálom, hogy elkezdtem terepen futni, az erdő a kedvencem. Ezen kívül edzőteremben erősítek, vagy este, amikor a gyermek már alszik, sorozatnézés közben tornázom. Minden van már otthon: kislabda, kézisúlyzó, lábsúly, szalag…

Hol szeretsz a legjobban futni?

A Balaton csodás volt, itt Pesten a Rakpart fantasztikus számomra. Viszont esőben, nagy szélben nem megyek ki futni, nem engedhetem meg magamnak, hogy beteg legyek.

Az étkezésben mennyire vagy tudatos?

Évek óta eléggé odafigyelek, próbálok csak nagyon jó alapanyagokat használni. Édesszájú vagyok, szeretek este jégkrémet enni, nagyon is, de nézem, mit eszem. 11 évig vega voltam, most már nagyon ritkán fogyasztok csirkét, a halat viszont, amióta futok, nagyon kívánom.

Van valamilyen álomtávod, amit le szeretnél futni?

Az a fajta színész vagyok, aki álomszerepekről sem szeret igazán előre beszélni, csak ha már játssza őket. Most nem gondolkodom azon, hogy lefussak –e egy félmaratont. Nem vagyok számfetisiszta: rögzítem, miket futok, de nincs bennem az, hogy a számok miatt fussak. Egyszerűen azért futok, mert jól esik!

Hogyan működik ebben a COVID helyzetben a SUHANJ! Fitness és általában az Alapítvány?


Akadálymentes, integratív edzőtermünk szigorú biztonsági intézkedések mellett, csökkentett, limitált óralétszámokkal üzemel és éppen készülünk egy szuper újításra az online edzések terén. Sajnos több olyan alapítványi program van, amire erősen hat a járványhelyzet, ugye mi több, mint egy tucat speciális iskolából fogadunk ingyenesen sérült gyerekeket csoportos edzésekre, most ezek az órák is online zajlanak majd. Maga a SUHANJ! az idén 10 éves, de ezt a szülinapot rendesen csak a COVID után tudjuk megünnepelni. Viszont Erőt adunk címmel egy remek motivációs konferenciát rendezünk online november 28-án, ahol a megküzdésről, az újrakezdésről, a kitartásról beszélnek majd fogyatékossággal élő és ép sportolók, szakemberek.

Galéria / 4 kép

Lefogyhatok egyáltalán, ha utálok futni? 4 kérdés a fitnesz szakértőhöz

Megnézem a galériát
Tovább olvasok
Kép

Mister Börzsöny, alias Takács Krisztián Csipi tízszeres Kör teljesítő

10 hónappal ezelőtt egy kávézóban ültünk Takács Krisztián Csipivel. Megkérdeztem tőle mikor lesz a következő, a tizedik teljesítése. Azt mondta, idén ősszel, mert az év első felében az Ultrabalatonra készül. Múlt szombaton 10 órakor neki is vágott ismét ennek az embert próbáló kihívásnak, és szokásához híven hiba nélkül teljesítette.

Kép

3 nagyon praktikus tipp, ami segít, hogy idén télen még erősebb legyen az immunrendszered!

A gyömbértea és a vitamindús étrend is nagyon kell az immunrendszernek, de idén télen fokozottabban kell figyelni a szervezet ellenállóképességének erősítésére. 3 szuper tipp következik!

Kép

Kilian Jornet pénteken nekivág a 24 órának

Most már megvan a futás időpontja is. Elnézve Norvégia jelenlegi átlaghőmérsékletét, kemény menet lesz!

Kép

Nagy lépést tett a környezet védelmének érdekében hét futóverseny-szervező

„Mi akkor most zöldre váltunk!” címmel közleményt tett közzé hét futóverseny-szervező, aminek eredményeképpen a jövőben nem adnak semmilyen egyszerhasználatos poharat a futóversenyeken.

Kép

2020 karácsonya is lehet szuper - 3 férfias ajándék, amiket a neten is simán beszerezhetsz!

Ha nem akarod a legutolsó pillanatra hagyni a vásárlást, itt az ideje összeírni, kit mivel lepnél meg idén karácsonykor. A férfiaknak nem mindig könnyű ötletes és hasznos ajándékot tenni a fa alá - ebben segítünk most!

Kép

Alig várom, hogy újra fussak, de fontosabb a megfelelő regeneráció szülés után! - Az első 3 hét tapasztalatai és a gyerekágyi torna

A várandósság alatti sportolást igyekeztem tudatosan felépíteni (vagyis inkább le), így azt biztosan tudtam, hogy a szülés utáni regenerációt ugyanilyen átgondoltan szeretném végigvinni.

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem