
Így törd be a vadiúj futócipődet - előzd meg a fájdalmat!
Kezdjük azzal, hogy a vadiúj futócipőd betöréséhez nem feltétlenül kell sok idő: 8-16 kilométerre lehet szükség. A legtöbb cipő pedig legalább 7-800 kilométert bír ki, bár az amerikai Runner’s World Cipőlaborjának igazgatója, Martyn Shorten szerint a mai fejlett és tartós anyagoknak köszönhetően, akár 1000-1200 kilométert is kibírnak az új modellek. A következő tippek segítenek abban, hogyan tudod betörni az új futócipődet:
Ha teljesen új, addig ismeretlen modellt vásárolsz
Ha a párnázottság mértékében jelentős eltérések mutatkoznak a régi és az új cipőd között, vagy egy másik márka modelljét próbálnád ki, akkor a következőkre érdemes figyelned:
A tested hozzá tud szokni idővel az új cipőkhöz, azonban a kulcs ebben az esetben a fokozatosság. A lényeg, hogy amint megvan az új cipőd, ne dobd ki a régit, hanem néhány hét alatt váltogatva állj át az új cipőben való futásra. Érdemes a következő 4-6 hétben felváltva futnod a régi és az új cipőben.
Arra is figyelj, hogy könnyed, 4-6 kilométeres futással állj neki a futócipő betörésének. Innentől kezdve pedig fokozatosan növeld az új cipőben futott távokat, hogy a testednek legyen ideje hozzászokni az újfajta terheléshez.
Mivel a lábad egy bizonyos mértékű támasztáshoz, keménységhez, rugalmassághoz van szokva, a hirtelen váltás nem csak az alsótestednél okozhat problémát. Ha például a réginél jóval párnázottabb cipőben futsz, akkor magasabbra kell emelned a lábadat, mint az előző cipődben, különben elesel. Ezt is érdemes észben tartanod.
Ha ugyanolyat veszel, mint a régi futócipőd
Ha a régi cipődet ugyanarra a modellre cseréled, akkor a szakértők szerint lazábban is hozzáálhatsz a helyzethez, és nem kell annyira véresen komolyan venni a szabályokat. Biztos, hogy kicsit szűkebbnek fogod érezni, de a modell tulajdonságait már ismeri a tested, ezért nem feltétlenül kell hetekig cserélgetned a régit és az újat. Azonban ha nem érzed kényelmesnek futás közben, érdemes a fent leírt módszert alkalmazni.
Bármilyen futócipőt is választasz, hozzá fog szokni a tested. Csak okosan kell átállnod és türelmesnek kell lenned, hogy be tudd törni a vadiúj surranódat!
Olvasnál még a témában?