“Nem tudtunk randizni, ezért eljártunk futni” - Beszélgetés a #maisfutok mozgalom alapítóival

Az Instagramon 2021. január 17-én keletkezett az első posztotok. Ez a dátum valamiféle mérföldkő is egyben?

Satya: Maga a dátumválasztás nem volt tudatos, nem kötődik semmihez, maximum annyi, hogy éppen egy hónappal azelőtt regisztráltam be életem első maratoni távjára. Eleinte még a saját oldalamon posztoltam a futásaimról, de el akartam különíteni, hogy ne menjek az ismerőseim idegeire, hogy “ma is futottam”. Aztán egyre többen kezdtek el követni, ismeretlenek is. Jöttek a pozitív visszajelzések. Örültem, hogy bárkit motiválni tudok arra, hogy fusson.

Több, mint ezren használták eddig a #maisfutok hashtaget, honnan jött az ötlet a névre?

Satya: Több név merült fel (Csak futok!, Látom a célt!, Így futok), de végül tudatos volt a döntés. Mivel a futás a fő téma, ezért azt mindenképpen szerettem volna a névben. A “Ma” a jelen pillanat megélésére vonatkozik és azt erősíti, hogy mindegy, hogy tegnap mi volt, mindegy, hogy holnap mi lesz, ma futottál és ez a lényeg. Az “Is” pedig a rendszerességre utal.

Alig egy év alatt nagyon szép követői bázist építettetek, mára szinte mozgalommá vált a #maisfutok hashtag használata. Gondoltátok volna, hogy ilyen sikeres lesz az oldal?

Eper: Sokat futottunk Satyával, mivel a Covid alatt ismerkedtünk meg, nem sok lehetőségünk volt “randizni”, így futni jártunk együtt. Mondhatjuk, hogy ez hozott minket össze. Ismerkedésünk kezdetén kitaláltam, hogy menjünk el túrázni a Bükki őserdőbe, mert éppen olvastam róla egy cikket és nagyon megtetszett. Mivel Satya nem szeret sétálni, sem túrázni, bedobta, hogy menjünk úgy, hogy néha futunk benne. Tetszett az ötlet, szóval így indultunk neki. Ebből lett a futúra, és a legjobb randiprogram. Aztán ősszel megkért, hogy csatlakozzak én is az oldalhoz, aminek alapvetően az volt a fő célja, hogy megosztjuk az élményeinket, tapasztalatainkat a futásainkról. Aztán jöttek a visszajelzések, hogy mennyien kezdtek el miattunk futni. Ez annyira motiváló volt, hogy tovább ötleteltünk, mert szerettünk volna még többet adni az embereknek. Így januárban kitaláltunk egy kihívást, hogy 31 napon keresztül, minden nap posztoljanak egy egy futós témában, amit előre kitaláltunk. Ennek kapcsán elindítottuk Facebook-on az oldalunkat és a TikTok-on is, hogy minél több emberhez elérjen a futás iránti szeretetünk. Leginkább futós tartalmakat osztunk meg, de ismerkedünk több sporttal is és most elkezdtük a böjtöt, amit szintén dokumentálunk. Nem gondoljuk sikernek, hogy már ennyien követnek. A siker a sportban van, nem pedig a követőszámban.

Ezek szerint nem vagytok régi futók, hanem inkább a kezdők táborát erősítitek?

Eper: Tipikus "covid-futó" vagyok. Mint sokan mások, jobb híján elkezdtem futkorászni a Covid alatt, hogy valamit sportoljak, ha már bezártak az edzőtermek. Azt hiszem kijelenthetem, hogy most már futó vagyok. Korábban sosem értettem miért futnak az emberek, mit szeretnek benne és főleg, hogy miért fizetnek azért, hogy egy versenyen elindulhassanak. Aztán tavaly bekattant, hogy lefutom a félmaratont, így beneveztem. Így szinte semmiből két hónap alatt felkészültem éltem első félmaratonjára Satya segítségével. Azóta lefutottam még kétszer a félmaratont és az UB-n is futottam csapatban. Eljutottam oda, hogy ha nem futhatok, akkor elvonási tüneteim vannak. A futás által megtanultam kitartó is lenni. Az élet számos területén kitartó tudok lenni és ha a fejembe veszek valamit, akkor azt tuti, hogy véghez viszem. De a futás megtanított arra, hogy amikor nem hiszel el valamit, hogy képes vagy rá, akkor az igazából csak a fejedben van úgy és valójában meg tudod csinálni, csak “át kell programoznod” magadban.

Satya: 2020-ban jelentkeztünk az UB-ra barátokkal. És mivel mindent komolyan veszek az életben, elkezdtem rendszeresen sportolni, hogy a versenyen a legjobbat hozhassam ki magamból. Aztán annyira rákattantam a futásra, hogy az UB után beneveztem egy 30km-es távra is, mert abban bőven láttam a kihívást.

A rövid idő alatt azért szép sikereket értetek már el, mire vagytok a legbüszkébbek?

Eper: Pár hónappal az első félmaratonom előtt bőszen ellenkeztem, hogy óóó ugyan én sosem fogok lefutni egyben, megállás nélkül 21,1 km-t. Aztán elültetődött a mag a fejemben és elkezdett foglalkoztatni. Majd hirtelen felindulásból beneveztem egy versenyre. Onnantól pedig már nem volt kérdés, hogy megcsinálom. Ami előtte lehetetlennek tűnt, hirtelen elérhetővé vált és mindez fejben dőlt el.

Satya: Számomra egyértelműen a maraton. Elmondhatatlan az az érzés, ami a célban úrrá lett rajtam. Az odavezető út is tele van élményekkel, emlékekkel, de az a pillanat, amikor célba értem, lefutottam 42,2 km-t leírhatatlan. Nem vagyok túl érzelgős típus, de ott elöntöttek az érzelmek és csak bőgtem. Emlékszem, hogy az utolsó kilométereken nagyon szenvedtem már, de a 3:45-ös iramfutók mondták, hogy bármi áron behúznak a célba, csak maradjak a nyomukban. Így is történt. A célba éréskor a nyakába is borultam az egyikőjüknek és a sírás közepette próbáltam megköszönni. De nem csak a versenyen elért eredmény tölt el büszkeséggel, hanem az is, hogy rendszeresen képes vagyok elindulni egy fárasztó munkanap után is, hogy fussak. Hitvallásom: “Kifutni a kérdéseket, mert a mozgásban a válasz.”

Mik a további fontosabb céljaitok a futásban?

Eper: az elsődleges célom, hogy a futás megmaradjon örömforrásnak. Néha beleesek abba a hibába, hogy “túltolom”, mert elkap a lendület, aztán jönnek a sérülések és a puffogás, hogy nem tudok futni. Ezért is kértem fel egy edzőt, hogy biztonsággal fejlődhessek. Kacérkodom azzal, hogy egyszer váltóban, ketten lefussuk Satyával az UB-t, de persze ez nagyon messzi...

Satya: inkább hosszabbakat szeretnék futni, mint gyorsulni. Illetve maradnék inkább síkon, mint terepen. Hosszútávú célom, hogy lefussam az Ultrabalatont egyéniben.