
A világ első számú terepversenye: az UTMB megrendezése is veszélybe került
Az Ultra-Trail du Mont Blanc (UTMB) a világ legnagyobb terepfutó eseménye, amelyen körülbelül tízezer terepfutó és kísérőik vesznek részt. Idén augusztus 24. és 30. között lenne a hét versenyszámból álló rendezvény.
„Sok megkeresés érkezik hozzánk a 2020-as UTMB-vel kapcsolatban, melyek jogosak. Az egész szervezői csapat aktívan dolgozik otthonról, miközben keressük a lehetséges megoldást azért, hogy ebben a helyzetben a legjobb döntést hozhassuk. Jelenleg három lehetőségre összpontosítunk:
- Folytatjuk az előkészületeket a normál menetrendnek megfelelően, a jelenlegi helyzethez igazítva.
- Elhalasztjuk a versenyt egy későbbi időpontra, a vírus okozta aktuális helyzethez igazítva.
- Töröljük az idei UTMB-t.
Folyamatosan nyomon követjük az egészségügyi helyzetet, és kapcsolatban vagyunk az illetékes nemzeti és helyi hatóságokkal, hogy át tudjuk ezeket a forgatókönyveket gondolni. Természetesen szeretnénk megtartani az UTMB®-t a megszokott időpontban, ám az intézkedéseket és a döntéshozatali folyamatot nem mi irányítjuk. A végső döntésről 2020. május 20. körül, azaz három hónappal a verseny előtt adunk tájékoztatást.”
Az UTMB eddigi történetében a verseny teljes törlése még nem fordult elő. Viharos időjárás miatt a már elrajtolt mezőnyt állították meg, volt olyan versenyszám, amely nem indult el, illetve volt olyan év, amikor módosított útvonalon bonyolították le a verseny főtávját. Egyes vélemények szerint az idei évben, későbbi időpontban nem tudnák egy az egyben megrendezni az eseményt, mert az érintett útvonalakon a zorddá változó időjárási körülmények nem tennék lehetővé biztonságosan.
Ha szeptemberben viszont már megnyílik a sorompó a sportesemények előtt, akkor 1 héttel később még talán lebonyolítható lenne, ám ez esetben az indulói létszám jó eséllyel alacsonyabb lenne, hiszen a világ számos országából érkező futókat kísérő családtagok (sokukat a teljes család kíséri) a szeptemberi iskolakezdésben már értintettekké vállhatnak addigra.
45 hazai terepfutó van az idei UTMB összes versenyének rajtlistáján, köztük Wermescher Ildikó, aki eddig négyszer teljesítette a 171 km-es UTMB kört, minden alkalommal TOP 10-es eredménnyel, de idén először Paál Emőke, a hazai terepfutó válogatott tagja, rajtolna a CCC-n, illetve Tiricz Irén – szintén válogatott kerettag - kipróbálná magát az OCC 56 km-es távján.