
Többszöri időpont módosítás után törölték a Párizs Maratont
Körülbelül 65 000 induló futott volna Párizs utcán az eredeti időpontban. A visszamondáshoz kapcsolódó hivatalos nyilatkozatban ez áll: „Miután mindent megpróbáltunk annak érdekében, hogy meg tudjuk tartani a rendezvényt, Párizs vezetésével közösen meghozott döntésünk értelmében az idei Párizs Maratont végleg töröljük.”
Az indulók, különösen a külföldiek megjelenése nem biztosított, ráadásul Franciaországban szintén nő a koronavírusos megbetegedések száma. „Tudjuk, hogy ez a hír óriási csalódás azok számára, akik idejüket áldozták folyamatosan arra, hogy rajthoz állhassanak novemberben. Az eseményt szervező csapat tagjai, akik már eddig is rengeteg munkát tettek bele a szervezési folyamatokba, velük osztoznak ebben a szomorúságban.”

A múlt heti London Maratonhoz kapcsolódó hírek, valamint Berlin, Boston, Chicago és New York után mindez természetesen nem meglepő.
Mint ahogyan az sem, hogy Németország legrégebb maratonját, a Frankfurt Maratont is törölték. Az esemény október 25-én lett volna, közel 30 000 futóval a mezőnyben. Jo Schindler versenyigazgató az mondta: „Még nem tettük magunkat túl ezen a lépésen, miután minden megoldást és alternatívát átgondoltunk, ért bennünket a hideg valóság, hogy ez a döntés egyszerűen elkerülhetetlen.”


Runner’s World 2020/03 (digitális verzió)
Megjelent a Runner’s World nyári száma!
Kissé bizonytalan időket élünk a futás és sport terén is, kijárási korlátozás és elmaradt versenyek után belerobbantunk egyszer csak a nyárba, azt sem tudjuk, hogy vajon lesz-e ősszel versenyszezon vagy újra be kell zárkóznunk? A Runner’s World csapata optimistán gondolkodva olyan lapszámot állított össze, ami abban segít, hogy a jelen helyzetben kissé átalakult szokásaink közül megtaláld azokat a pozitívumokat, amiket érdemes tovább vinned a jövőben, és hogy csúcsformában készülhess fel az őszre testileg és mentálisan is!
595 Ft