Interjú a világ harmadik legrangosabb sporteseményének első női versenyigazgatójával, Nagyné Petrik Évával

Éva kívülről és belülről is tökéletesen ismeri az atlétikát, ugyanis 26 éven keresztül futóként rótta a köröket az atlétika pályán, majd amikor félmaratonra és maratonra váltott, aszfalton gyűjtötte a kilométereket. Pályafutását többszörös országos bajnokként, és sokszoros magyar válogatottként fejezte be. Ezután átkerült a kordon túloldalára, és versenyzés helyett versenyszervezőként kezdett el tevékenykedni. A BSI nevezési irodáján megtanulta a tömegrendezvények szervezésével kapcsolatos alapokat, majd a Magyar Atlétikai Szövetségben folytatta pályafutását, ahol először az atléták versenyirodájának kialakításában vett részt, majd a szervezet ügyvezető igazgatója lett. Mindezekkel párhuzamosan a hazai rendezésű nemzetközi atlétikai versenyek szervezéséből is részt vállalt, 2004-ben a Papp László Sportarénában rendezett fedettpályás atlétikai világbajnokságon az atléták bemutatása előtti várakozó zónának, az úgynevezett call room-nak volt a vezetője, majd 2018-ban őt választották meg a győri U18-as Európa-bajnokság versenyigazgatójának. Korábbi tapasztalatai alapján nem véletlen, hogy a 2023. évi budapesti atlétikai világbajnokság versenyigazgatójának Évát kérték fel, ugyanis kevesen ismerik nála jobban a versenyzők igényeit, az utcai futóversenyek szervezésének buktatóit, illetve az atlétikai versenyszámok lebonyolításának nehézségeit.

Nemrég arról beszélgettük Évával, hogyan is került kapcsolatba az atlétikával, mit jelent számára ez a sportág, és hogy jelenleg milyen szerepet tölt be életében a futás. Természetesen a világbajnokságot is érintettük, illetve elárulta, miért ajánlja mindenkinek, hogy kilátogasson a Nemzeti Atlétikai Központba augusztus 19-27. között.

Pályaversenyzőként kezdted a sportkarrieredet, majd áttértél az utcai versenyszámokra: félmaratonokat és maratonokat futottál. Ezt követően a legnagyobb hazai tömegsport események szervezésében vettél részt a BSI-nél, ahol foglalkoztál futó, úszó, kerékpáros és fitnesz rendezvényekkel is. Utána a Magyar Atlétikai Szövetséghez kerültél, ahol pedig már atléták versenyeztetésével foglalkoztál, illetve a Gyulai István Memorial megszervezésében is segédkeztél. Jelenleg a világbajnokság szervezése a feladatod, hogyan derült ki, hogy korábban nő még nem töltött be a versenyigazgatói pozíciót az atlétikai vébék történetében?

Teljesen véletlenül, mert nők azért korábban is részt vettek már a világbajnokságok szervezésében, csupán nem ennyire átfogó és komplex feladatokat láttak el. Voltak hölgyek, akik feleltek már az utcai futó- és gyaloglószámokért, vagy külön a stadionban rendezett versenyszámokért, de mind a két helyszín egyszerre eddig valóban nem összpontosult még egyetlen nő kezében. Igaz, hogy ez a munkakör most nagy kihívást jelent nekem, egyben nagy lehetőség is, de ajándékként élem meg a versenyigazgatói munkakört.

Milyen volt a fogadtatása annak, hogy nem férfi tölti be most ezt a pozíciót?

Igazából semmilyen különös visszajelzést nem kaptam ezzel kapcsolatban, a nemzetközi szervezet teljesen természetesen állt hozzá. A magyar szervezőbizottság megítélése egyébként ezáltal nagyon pozitív lett, ugyanis a Nemzetközi Atlétikai Szövetség még a szervezőbizottságon belül található nemek arányára vonatkozóan is ad iránymutatásokat. Azokat persze nem kötelező betartani, de a szervezőknek illik törekedni a nemek azonos számban történő foglalkoztatására.

Kevesen rendelkeznek olyan sokrétű sportszervezői múlttal, mint te. Ismered az amatőr és az elit futóversenyek versenyzői és szervezői oldalát is. Versenyezni, vagy versenyt szervezni szeretsz jobban?

Versenyzőként nagyon izgulós típus voltam, és szervezőként is elég lámpalázas vagyok. Sportolóként azonban ezt az érzést mintha elvágták volna a rajt pillanatában. A tömegfutó rendezvények rajtjánál ellenben egy igazán érdekes érzés szokott a hatalmába keríteni: amikor meglátom azt a nagy tömeget a startvonalnál, általában elérzékenyülök és meghatódom.

El tudod mondani, hogy mi minden kavarog egy tömegrendezvény rajtvonalánál benned?

Mindig fantasztikus látni, hogy egy ennyi ember összegyűlik egy közös cél érdekében. Sok különböző ember, ugyanazzal a célkitűzéssel. Rengetegen sorakoznak fel, hogy teljesítsék a távot, vagy hogy tegyenek valamit az egészségük érdekében. Mindezt látni, és ennek részese lenni, nagyon megindító tud lenni.

Versenyigazgatóként nagyon sokrétű feladatkörrel ruháztak fel: foglalkoznod kell az időrenddel, a maratoni útvonal megalkotásával, az atlétikai eszközök beszerzésével, illetve a bírók és az önkéntesek kiválasztásával. A jelenlegi versenyigazgatói pozíciód mennyiben különbözik a korábbi nemzetközi atlétikai versenyeken végzett tevékenységedtől?

Teljesen más, itt most óriási a felelősségünk. Szeretnénk az atlétáknak a tökéletes versenykörülményeket biztosítani, szeretnénk őket maximálisan kiszolgálni. Mindez jelentős terhet ró ránk, ennek ellenére mégis a tökéletességre kell törekedni. Vannak olyan sportolók, akiknek ez a világbajnokság lesz az egyetlen, vagy esetleg utolsó esélyük arra, hogy valami maradandót alkossanak. Ugyanakkor a világbajnokság szervezése nekünk szervezőknek is egy nem mindennapi lehetőség, hiszen nem valószínű, hogy a közeljövőben még egyszer adódni fog ilyen alkalom. Mindez Budapest számára is egy egyszeri és megismételhetetlen lehetőség arra, hogy legszebb arcát mutathassa meg a világnak.

A futómúltadat még nem is említettük, pedig közel két és fél évtizeden keresztül minden napod a futásról szól. Számodra mit jelentett akkor az atlétika?

Valóban 26 éven át versenyeztem, de ennyi idő sem volt elegendő ahhoz, hogy megunjam a futást. Mindig is szerette volna az atlétika közelében maradni, ami érthető, hiszen a mai napig nagyon szeretem űzni és nézni is ezt a sportágat.

Az atlétikán belül hogyan ismerkedtél meg a futással, és hogyan jutottál el a maratonfutásig?

13 és 18 éves korom között a sportág minden versenyszámát kipróbáltam, de végül középtávfutásban találtam meg a számításaimat. Pályán 800, 1500 és 3000 méteren versenyeztem, majd később áttértem a hosszútávfutásra. Az első maratonomat 22 évesen teljesítettem, és előre nem is terveztük, hogy lefutom. Elindultam egy versenyen, ahol csak 30 km-ig kellett volna futnom, azonban olyan jól esett a futás, hogy továbbmentem, és végül 2:46:23 alatt értem célba. Sajnos 20 éves koromra már 3 térdműtéten átestem, ezért nem tudtam annyira terhelni, mint ahogyan azt a maratonfutás megkövetelte volna. Nem tudtam olyan mennyiségi munkát elvégezni, amennyit szerettem volna. Ennek ellenére mégsem bánkódom, mert végül 2:36:30-os egyéni csúcsig jutottam el. Igaz, jó lett volna valamelyik olimpiára kijutni, de sajnos a szintteljesítés évében mindig történt valami, ami keresztbe húzta a kvalifikációt: vagy egy sérülés, vagy egy betegség.1991-ben az első fiam születése után még visszatértem, és a félmaratonon 1:12:27-es egyéni csúcsot futottam 1996-ban. Egészen 1999-ig versenyeztem, utána 2000-ben ismét bővült a családunk, és onnantól kezdve tekintek magamra hobbi futóként.

Amikor még versenyszerűen atletizáltál, téged mi fogott meg ebben a sportágban?

Engem mindig is a futás szeretete tartott a pályán, természetesen az eredmények sem voltak mellékesek, de sosem hajtottam azokat. Versenyzőként nagyon szerettem edzés végén azt az érzést, hogy az előírt adagot meg tudtam csinálni, végre tudtam hajtani. Ilyenkor az ember szerintem eufórikus állapotba tud kerülni.

Amikor abbahagytad az atlétikát, hogyan alakult a futáshoz való viszonyod?

A második kisfiam születése után 1 évig még próbálkoztam a visszatéréssel, de mellette már nehezebben ment a regeneráció. Azt követően 4-5 évig ritkán húztam futócipőt a lábamra, de aktív maradtam, és sok minden mást kipróbáltam. A második gyermekem születése után átrendeződött az életemben a fontossági sorrend, és már nem a versenyzés állt a mindennapjaim középpontjában. Futni azóta is nagyon szeretek, és mindenkinek javaslom is, hogy próbálja ki a futást, mert nagyon jól ki tud kapcsolódni közben az ember.

Mi az, ami miatt még most is felveszed a futócipődet, mi motivál téged?

A mai napig kocogok, de már nem futok, legalábbis én így határozom meg azt a mozgásformát, amit végzek (nevet). Szeretem, hogy ki tud tisztulni a fejem sportolás közben. Van, hogy olyan ötletek jönnek elő futás során, amelyek egyébként eszembe sem jutottak volna. Úgy érzem, az a sok-sok gondolat, amely a fejemben kavarog nap közben kerek egésszé tud összeállni futás közben.

Ha valamelyik szülő most megkérdezné tőled, hogy miért ajánlod az atlétikát a gyermekének, mit válaszolnál? Miért javasolnád a szülőknek, hogy vigyék el a gyerekeket atletizálni?

Mert az atlétika - a speciális sportágakkal ellentétben - egy teljesen általános és sokoldalú képzést nyújt a gyerekeknek. Annyira szerteágazó sportág, hogy bárki, aki lemegy a pályára, megtalálhatja a maga helyét. Nagyon jól szabályozott versenyrendszere van, a gyerekek megtanulnak előírásoknak megfelelően mozogni, megtanulják azokat elfogadni. Ez egy olyan sportág, ahol az edzéseket nem lehet ellógni, mindenki annyit ér el, amennyi energiát belefektet. Mivel időre vagy távolságra mérik a helyezéseket, így a végeredmény tekintetében sem alakulhat ki részrehajlás.

A szavaidból azt veszem ki, hogy a versenyszerű atlétikát is ajánlod a gyerekeknek, miért?

Igen, mert a gyerekek az atlétika edzéseken megtanulják az egészséges vetélkedés alapjait, amelyre később az élet egyéb területein is támaszkodhatnak majd, ha sikeresek szeretnének lenni valamiben. Az egészséges versengés szerintem előbbre viszi a jellemet, fejlődésre ösztönzi a gyerekeket. Én egyébként úgy vélem, hogy az atléták versenykultúrája egészen kiváló. Értem ez alatt azt, hogy megbecsülik egymás teljesítményét, hiszen tudják mennyi munka van egy-egy eredményben. Amiért én nagyon ajánlom a gyerekeknek az atlétikát, az az, hogy nem csak a nyertesek győzhetnek. Ha valaki nem lesz dobogós, az sem veszít, és szégyenkeznie sem kell, ha közben kihozza magából a maximumot. Bárkinek a teljesítménye, aki egyéni csúcsot ér el, becsülendő. Ha pedig valaki mégsem lesz élsportoló, megtanul küzdeni a saját céljaiért, amiből későbbiekben is tud majd profitálni.

És miért ajánlanád a szülőknek, hogy augusztusban vigyék el a gyerekeket, vagy látogassanak el maguk is a Nemzeti Atlétikai Központba?

Mert ilyen közel, ilyen szintű sporteseményt nem gyakran láthat az ember. Minden este rendeznek majd döntőket, ezért bárki bármelyik délutáni programot is választja, biztosan nem marad izgalmak nélkül. Az időrend úgy került kialakításra, hogy mindennap legyen éremátadás ügyességi- és futószámokban egyaránt. Garantálom, hogy a világbajnokságnak egyetlen perce sem lesz unalmas, minden pillanatban fog valami érdekfeszítő történni. A jegyek megfizethetőek, ha pedig valaki a Hétköznapi Hős oldalán található szabadidősportos események valamelyikén részt vesz, féláron nézheti meg az eseményeket.