
Sperka Tamás, alias Spero új (mese)ösvényeken fut beteg gyerekekért
A kórház régi terve, hogy Ilka utcai részlegükben, ahol hónapokig fekszenek rehabilitáción lévő, neurológiai és pszihoszomatikus betegséggel küzdő gyermekek, gyógyító kertet építsenek. Nekik álmodtak meg Kő Boldizsár mesejátszótér tervezővel egy csodálatos meseösvényt, ahol kerekesszékesek és járni tudók együtt tudnak játszani, a kórházi környezetből kiszakadni és ingergazdag környezetben együtt lenni. Mert a mesevilágra, az ingerekre, a varázslatra azoknak is óriási szükségük van, akik sok időt töltenek bent a kórházban.

A kezdeményezés célja, hogy egyéni támogatóknak, cégeknek köszönhetően összegyűljön 2 millió forint, és nyárra elkészüljön az új meseösvény. A kórház futói már az Ultrabalatonon is futottak ezért az ügyért, amihez most Spero is csatlakozott.

Ő is azt tudja hozzátenni a jótékonysági kezdeményezéshez, amiben a legjobb: futni fog. Még pedig nem kisebb vállalás áll előtte, mint a 250 km hosszú, 20 000 méter szintet tartalmazó E250 – Jungfrau-Aletsch Trail, melynek útvonala a világörökség részének tekinthető impozáns hegyláncok, rusztikus völgyek és az Alpok legnagyobb összefüggő gleccserhegyét járja körbe.

Spero az Alpok szerelmese - A terepfutók nem hivatalos világbajnokságát a francia Alpokban rendezik meg minden év augusztus utolsó hétvégéjén. A terepultrázás legnagyobb fesztiváljaként is emlegetik, amelyen nyolc különböző versenyszámban több ezer futó méreti meg magát. Speró eddig kilencszer indult az UTMB különböző távjain. Három alkalommal teljesítette a CCC-t, (Courmayeur–Champex-Lac–Chamonix) négyszer a TDS-t (Traces des Ducs de Savoie) és két alkalommal a klasszikus UTMB (Ultra Trail du Mont Blanc) távját.
A bő kétnapos verseny rajtja július 15-én lesz, melyen a futáson kívül élő bejelentkezésre is számíthatunk. Egy rövid mesével fogja Spero bátorítani azokat, akik épp a kórházban fekszenek. Hogyan tud egyszerre futni és mesélni? Júliusban kiderül.
A Spero által teljesítésre váró kilométerek mind-mind örökbefogadhatók ITT!