
Itt a bizonyíték, hogy a pozitív gondolkodásmód a futást is megkönnyíti
Biztos te is észrevetted már magadon, hogy ha van kedved az éppen aktuális edzéshez, akkor sokkal könnyebben habzsolod a kilométereket. A Stanford Egyetem kutatói nemrég ennek a jelenségnek a tudományos vetületére vetették rá magukat, 116 önkéntes szervezetében vizsgálták meg a CREB1 géneket. Ezek mennyisége határozza meg, mennyire vagyunk képesek eljutni teljesítőképességünk határára.
Az önkéntesek mindegyike futópados edzésen vett részt, melynek végén közölték velük, hogy az ominózus gének, milyen teljesítményt predesztinálnak a testnek. Az volt a trükk a dologban, hogy nem minden futóval osztották meg a tényleges CREB-eredményeket. A kutatók arra jutottak, hogy azok az önkéntesek, akiknek azt mondták, a testük kevésbé ideális az edzésre, átlagosan közel fél perccel hamarabb váltottak át sétára.
Ezzel szemben azok az önkéntesek, akik pozitív eredményeket kaptak több, mint egy perccel tovább bírták a következő futópados kihívást.
A szakember szerint az a tanulság, hogy nem szabad a testünk hiányosságaival legitimálni a feladást, inkább a pozitív dolgokra kell koncentrálni, mert azok viszik előre az embert lépésről lépésre.