
Megdöntötte a 10 000 méteres futás világrekordját a három labdával zsonglőrködő futó
A kanadai Bergeron már 2018-ban is próbálkozott a 10K-rekorddal ebben a formában, de idejét a Guinness-rekordokat hitelesítő szervezet nem fogadta el, mivel nem igazolt pályán teljesítette a futást. A korábbi rekordot – merthogy volt ilyen – a szintén kanadai Michal Kapral tartotta 36:27-tel.
Egy hiteles Guinness-rekordhoz szigorú feltételek kapcsolódnak. Ennek az eseménynek az igazolásához videofelvétel készült, melyet két tanúval hitelesíttetni kellett. Michael-nek több iramfutója is volt a csúcsdöntés során, felesége, Jennie pedig minden egyes köridőt jegyzett és jelzett. A furcsa rekord tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy elképesztően boldoggá teszi az eredmény, ez a futás motiválta őt az edzésekre, az egész pandémiás időszakban.
A teljes futás visszanézhető itt:
Bergeronnak nem ez az első világcsúcsa. Jelenleg ő tartja a Guinness-rekordot, mint a leggyorsabb zsonglőrködő félmaratoni futó, ideje 1:17:09. Az eredményt egy 2018-as torontói félmaratonon érte el. A különös tehetséggel megáldott sportoló 13 évesen kezdett futni, és a középiskolában tanult meg zsonglőrködni. A két hobbit egy egyetemi barátja javaslatára kezdte együtt űzni. Az első zsonglőrködve megtett futóversenyét 2014-ben teljesítette, ami egy helyi 5 kilométeres futás volt.