„Mindig vannak előttem célok, amikért dolgozok” – Weinhardt Anna Ironman

Már tavaly, amikor életed első ironman távjára készültél, akkor sem volt zökkenőmentes a felkészülésed, hiszen szinte az utolsó pillanatban nyugodhatál meg, hogy ugyan nem ott, ahová először beneveztél, de mégis lesz versenyed, Koppenhága helyett Tallinnban. Idén azonban a konai világbajnokságra készültél, ami elmaradt. Hogy élted meg?

Valójában a csalódottság helyett elsőre inkább megkönnyebbülést éreztem, ugyanis a bejelentés előtti hetekben már azon stresszeltem, hogy miként jutok ki egyáltalán Hawaii-ra. Jelenleg ugyanis nagyon bonyolult EU-s állampolgárként bejutni az USA-ba, az Ironman pedig semmit nem kommunikált hivatalosan. Így amikor megérkezett a hír, örültem annak, hogy a bizonytalanság ezen részét kipipálhatom. Jött azonban egy csomó új kérdés, először ugyanis februárra halasztották a versenyt, én pedig egy éve készültem arra, hogy októberben legyek csúcsformában.

Ezek után mégis ugyanolyan elszántsággal nap, mint nap mentél edzeni, vagy valami megváltozott?

Az az igazság, hogy soha nem éreztem magam ilyen demotiváltnak, amióta triatlonozom. Egyből hívtam is az edzőmet, Marcit (Flander Márton, tiratlon edző, 4X Ironman - a szerk.), hogy most akkor mi legyen? Amióta sportolok, mindig volt előttem cél, és most nem láttam magam elé. A lelkesedésemet visszavetette továbbá egy váratlan térdprobléma, amit nehezen kezeltem, mivel eddig szerencsésen elkerült mindenféle sérülés. Így mondhatni mentálisan megtörtem.

Mégis előhúztad a B-tervet..

Nagy volt a dilemma, mivel szerettem volna minél korábbi időpontot találni, ha már az október végi célverseny elmaradt. Az edzőm és a barátaim bíztattak, hogy nevezzek be a kenesei OB-ra, mert esélyes lehetek, és akkor enyém lehetne a dupla bajnoki cím a féltávú OB győzelem után, de engem ez egyáltalán nem inspirált. Szerettem volna egy olyan kihívást, ami komoly erőpróbát jelent, és itt Klagenfurtban adottak voltak ehhez a körülmények.

Így Hawaii helyett végül Klagenfurtban teljesítetted második alkalommal is tíz órán belül az ironmant. Egészen pontosan 9:50:13 alatt, miközben úsztál 3.8 km-t, majd tekertél 180 km-t végül lefutottál egy maratont ezen a híresen nehéz pályán. Miért épp erre a helyszínre esett a választásod?

Sok ismerősöm indult már itt, és csodákat meséltek a helyszínről, Ausztriát pedig amúgy is imádom, a koronavírus előtti időkben sokat jártunk át edzeni, mivel nekünk szerencsére közel is van. Azt is csodaként tekintettem, hogy egyáltalán volt még lehetőségem az utolsó pillanatban is nevezni, mert ez a verseny általában pár nap alatt teltházas szokott lenni. Az időpont is tökéletes volt, így volt még időm, hogy a térdem is rendbe jöjjön. Mallorca lett volna a másik opció, de kicsit tartottam az október végétől ebben a Covid miatti bizonytalanságban. Így minden Klagenfurt mellett szólt. Attól kezdve pedig, hogy megvolt az újabb cél, visszatért belém a lelkesedés is, és számoltam a napokat.

Mesélj kicsit erről a csodaszép helyszínről, milyen volt belülről a pálya?

A Wörthi-tóban nagyon jól ment az úszás, PB-vel sikerült kiszállnom a vízből annak ellenére, hogy az utolsó egy kilométer egy nagyon szűk csatornában vezetett, ahol folyamatosan fejbevertek. A pálya mellett végig voltak szurkolók, ami a triatlonversenyben az úszásnál totál szokatlan, és ezt nagyon élveztem.

Cserébe kárpótolt a gyönyörű bringapálya, vagy azért a szintek miatt annyira mégsem?

1500 méter szint jutott a 180 km-re, a pálya pedig két körből állt, amit előtte kocsival bejártunk, így nagyjából tudtam, mire számíthatok. A csavar ráadásul az volt, hogy a második 90-re jutottak az igazán komoly emelkedők. Mivel Győrben élek, sajnos nagyon kevés szintet tudok gyűjteni. Még Hawaii tudatában volt az idei felkészülésem része egy olaszországi edzőtábor, ahol azért volt szerencsém szokni a magashegyi körülményeket, megmásztam például az ikonikus Stelvio-hágót is. Ezekre az élményekre szükségem is volt, főleg 120km környékén, ahol elkapott egy komoly mélypont. Na az ilyen helyzetekre van nálam mindig vésztartaléknak a titkos koffeines zselém.

A szintes pálya ellenére nagyon jó időt mentél, alig maradtál el pár perccel a tallinni versenyen elért eredményedtől, ahol viszont komoly szél hátráltatott. A futásod pedig percre pontosan ugyanannyi lett, mint tavaly. Nem szólt közbe a térded?

Szerencsére sikerült teljesen rendbe jönni, és nagyon jó tempót tudtam futni, másodpercre azonos idővel teljesítettem a maratont itt a Wörthi-tó és Klagenfurt belvárosa között kijelölt pályán, mint tavaly Tallinnban. 35-nél volt egy kisebb mélypont, de szerencsére hamar túljutottam rajta.

Erre is volt egy titkos zselé a tarsolyodban?

Nem, ilyenkor már fejben kell rendet tenni. A jól bevált módszerem, ha megbeszélem magammal, hogy ha lassítok csak rosszabb lesz, mert később érek célba, és tovább tart a szenvedés. Így inkább belehúzok, hogy hamarabb túl legyek rajta, és ez be szokott jönni. Most is inkább ahelyett, hogy még hét km van vissza, inkább azt mondogattam magamban, hogy már csak hét, ami hamar el is megy. Meg amúgy is megígértem a szüleimnek is, akik ott szurkoltak a pálya szélén, hogy sietek, mert tudtam, hogy nekik időben vissza kell majd indulniuk. Szóval hosszan tartó szenvedés helyett inkább gyorsan túl estem azon az utolsó hét kilométeren.

Példaértékűen tudatos vagy, és árad belőled a harmónia. Heti 12-16 órákat edzel, a fizikai felkészülés mellett odafigyelsz a mentális tréningre is?

Rendszeresen jógázom, az sokat segít. A munkám segít egyensúlyban tartani. Beszerzőként dolgozom egy autóipari cégnél, tárgyalásokat vezetek, így nem engedhetem meg magamnak, hogy dekoncentrált legyek. Az a napi 8 óra csak a munkáról szól, utána viszont a sport már csak az edzésről. Szerintem ebben van a titok, így sikerül az élet minden területén a maximumot nyújtanom. Most például tudom, hogy hetekig még nem akarok edzéstervet látni, mielőtt a jövő évi konai vb-re elkezdeném a felkészülést.