A budapesti atlétikai VB és párizsi olimpia nagy reménysége - Interjú Molnár Attilával

A magyar rekord mellett a sportág két legjelentősebb eseményére is megváltotta már a jegyét, májusban kvalifikálta magát a budapesti atlétikai világbajnokságra, illetve június 18-án, a Székesfehérváron rendezett Gyulai István Memorialon a jövő évi párizsi olimpiára is megfutotta a szintet.

Az atlétikában szintteljesítésre a 2019-es kvalifikációs rendszer megváltozása óta csupán a valóban kiemelkedő eredménnyel rendelkező sportolók képesek, a világbajnokságra eddig öten, az olimpiára pedig ketten teljesítették a szintet Magyarországról. Ők azonban automatikusan részt vehetnek majd az eseményeken, nem kell a továbbiakban világranglista pontokat gyűjteniük, így Attila is biztosan rajthoz áll majd Budapesten és Párizsban is. A két esemény előtt azonban a nemrég megrendezett U23-as Európa-bajnokság dobogójának harmadik fokára állhatott fel a finnországi Espoo-ban.

Attilával az idei év páratlan eredményeiről beszélgettünk, úgy, hogy a legfontosabb szereplése még hátra van: hogy fusson egy kört - akár többször is - a Nemzeti Atlétikai Központban.

Július 18-án, kedden a Gyulai Memoria-on olimpiai szintet futottál, ezzel már biztos helyed van a 2024. évi párizsi ötkarikás játékokra. Előtte az országos bajnokságot kihagytad az U23-as Európa-bajnokság miatt, pedig az új kvalifikációs rendszerben nagyon fontos és értékes pontokat lehet szerezni egy országos bajnoki címmel, ha valakinek nem sikerül a szint. Az Ob-ról való távolmaradásban benne volt, hogy biztos voltál afelől, sikerül majd megfutnod az olimpiai szintet?

Nem, egyáltalán nem azért hagytam ki az országos bajnokságot, mert biztos voltam a szintteljesítésben. A döntésem mögött inkább az állt, hogy szerettem volna minél jobb helyezést elérni az U23-as Európa-bajnokságon, hogy színesítsem a korosztályos éremgyűjteményemet. Illetve nem titkolt szándékom volt, hogy meg is nyerjem a kontinensbajnokságot. Tehát akkor inkább az Eb lebegett a szemeim előtt, de azért volt bennem egy egészséges önbizalom is, hogy ha egyszer már sikerült 45 másodpercen belül futnom, akkor még egyszer összejöhet. A szezon első versenyén, Cipruson elért 44.98-as időeredményem ugyanis, amellyel kvalifikáltam magam a budapesti világbajnokságra, olimpiai szintet is jelentett volna, ha nem a májusban, hanem júliusban, az olimpiai kvalifikációs időszak megnyitása után rendezik az eseményt. Tisztában voltunk tehát országos bajnokságon való indulás fontosságával a világranglista pontok gyűjtése miatt, de akkor úgy éreztük, hogy az 1 héttel később kezdődő U23-as Európa-bajnokság miatt érdemes kockáztatni.

És nem bánod, hogy nem volt alkalmad élesben is kipróbálni a Nemzeti Atlétikai Központ szupergyors borítását?

Nem hiszem, hogy a világbajnokságon nyújtott teljesítményem azon fog múlni, hogy korábban futottam-e már a stadionban. Egyébként volt már alkalmam tesztelni a pályát, igaz nem versenyen, hanem a nyitó napon. Arra ugyanis elmentem, és akkor sétáltam is a felületén.

Az U23-as Európa-bajnokság miatt tehát nem indultál az Ob-n, amit azonban nem sikerült megnyerned, pedig célod volt, hogy aranyérmet szerezz a finnországi Espoo-ban. Hogyan érintett az, hogy végül harmadikként értél célba?

Először nagy csalódásként éltem meg a harmadik helyet, és rögtön nem is tudtam örülni neki. Most azonban már teljesen máshogy látom az egészet, és mindenkinek azt is mondom, hogy nekem a bronzérem egy fehér arannyal ér fel. Illetve, úgy gondolom, hogy az a csalódottság, amit az EB-n elért helyezésemnél éreztem, segített hozzá ahhoz, hogy megfussam az olimpiai szintet a Gyulai Memorialon. Székesfehérvárra ugyanis egészen fáradtan érkeztem, nem is éreztem túl jól magam, és végül ott sikerült azt az időt futnom, amit az Európa-bajnokságon szerettem volna. Kellett a pofon ahhoz, hogy utána megrázzam magam, és ismét 45-ön belül fussak.

Amikor május végén Cipruson hirtelen 45 másodpercen belül futottál, és ezzel megdöntötted az országos csúcsot, és egyből teljesítetted a szintet a budapesti világbajnokságra, sokan hitetlenkedve fogadták az eredményedet. Előtte 46-tal kezdődő eredményeid voltak, de azóta viszont nem is futottál 45-ön kívül. Hogyan érintett téged, hogy mások kételkedtek abban, hogy valóban képes vagy-e ekkora javulásra?

Én megértem, hogy így reagálnak a kívülállók, mert nem látnak az eredmény mögé, hogy milyen edzésmunka van mögötte. Valószínűleg én magam is értetlenkedve fogadtam volna egy ilyen mértékű javulást, azonban az edzéseken futott eredmények alapján erre az időre valóban képesnek kellett lennem. Tavaly szeptemberben versenyeztem utoljára, majd idén májusban kezdtem meg a szezont. A két időszak között pedig olyan mennyiségű és minőségű edzést végeztem el, amiknek mások nem lehettek tanúi, ezért okozhatott nagy meglepetést az eredményem a külvilág számára.

A ciprusi versenyed után nyilatkoztad, hogy nagy álmod, hogy egyszer egy Gyémánt Liga versenyen is elindulhass. Pont az alapján az időd alapján július elején Stockholmban is rajthoz állhattál életed első Diamond League versenyén. Hogyan élted meg, hogy ez a célod is sikerült idén?

Fantasztikus élményt jelentett számomra Stockholmban, egy telt házas versenyen futni. Hihetetlen atmoszférája volt az eseménynek, és az emberek szeretete teljesen magával ragadt. Pedig éppen leszakadt az ég a rajt előtt, én pedig az összes esővizet összegyűjtő 1-es számú pályát kaptam. Ezek ellenére mégis sikerült megoldanom a versenyt, és az 5. helyen értem célba.

Az idei éved eddig tele van sikerélményekkel, kellett mindez ahhoz, hogy motivált tudj maradni a jövőre vonatkozóan?

Érdekes, de úgy gondolom, hogy én ezek nélkül az eredmények nélkül is kellően motivált voltam. Eddig is találtam magamnak célokat, hogy elszántan tudjak edzeni, bele tudjam vetni magamat a munkába.

2021-ben sikerült egyet előre lépned az időeredményeidet tekintve, akkor 48 helyett már 47 másodperc alatt futottad a 400 métert. Majd 2022-ben 46 másodpercre sikerült faragnod az egyéni csúcsodat, majd idén legtöbb versenyeden 45 másodperc alatt teljesíted az egy kört a stadionban. Az utóbbi időben tehát minden évben sikerült 1 másodpercet javítanod az egyéni csúcsodon, hogyan érzed, mi az az időeredmény ameddig el tudnál jutni?

Nekem nagy célom, hogy egyszer 44 másodpercen belül fussak, tehát valami 43-mal kezdődő időeredmény az, amit álomidőként határozok meg magam számára. Persze ez sok mindentől függ, egyelőre azonban úgy érzem, még van bennem tartalék. A futás mellett kiegészítésképpen alkalmazzuk a súlyzós edzéseket, abban is van még hova fejlődnöm. Illetve, az állóképesség és az erő összehangolásán, azok összjátékán is még van mit csiszolnunk.

Veszprémben, Tóthné Stupián Anikó csapatában kezdtél futni, ahonnan 800 és 1500 méteren, illetve akadályfutásban is jutottak már ki atléták olimpiára. Tehát a legtöbben ott nem sprinterek, hanem középtávfutók. Sosem gondoltál arra, hogy hosszabb távokat is kipróbálj?

Valójában én is középtávfutóként kezdtem a pályafutásomat. 1500 méterre készültem az elején, de akkoriban még egészen komolytalanul, játékosan edzettünk. Majd kiderült, hogy gyors vagyok, és így mentem egyre lejjebb, majd leragadtam a 400 méternél. Mostani edzőm, Karlik Pál pedig úgy véli, nem lehet gyorsan futni 400 méteren, ha mellette 200 méteren nem vagyok erős, ezért a versenyeken most már rövidebb sprinter számokban is szoktam indulni.

Időben kicsit visszatekintve a múltra, hogyan kerültél kapcsolatba az atlétikával?

Eleinte fociztam, de annak ellenére, hogy az egy csapatsport, mégis kicsit magányosnak éreztem magam. Majd lekerültem az atlétika pályára, és megismerkedtem az atlétikával, ami ugyan egyéni versenyszámokat tartalmazó sportág, mégis nagyon összetartó a közösséget alkotnak a sportolók. Veszprémben sok időt töltöttem együtt a csapattáraimmal a pályán, és azon kívül is. Az atlétikában úgy érzem, megtaláltam önmagamat, a versenyzésben pedig ki tudok teljesedni. Azért szeretek futni, mert nagyon jól megmozgat, és a futással hozzájárulok a belső harmóniámhoz. Versenyezni pedig azért szeretek, mert nagy büszkeséggel tölt el, amikor a munkám eredménye beérik.

Ha pedig atlétikánál tartunk, augusztusban a világ legkiemelkedőbb sportolói, a leggyorsabb és legerősebb atlétái érkeznek hazánkba az atlétikai világbajnokságra. Te miért ajánlanád a magyarok számára, hogy menjenek ki Nemzeti Atlétikai Központba, és személyesen is tekintsék meg a versenyt?

Azért érdemes személyesen is részt venni a világbajnokságon, mert ilyen jelentős világeseménynek nem gyakran lehet házigazdája Budapest. Atlétikai világbajnokságot még a környéken sem rendeztek, tehát ennyire elérhető távolságba a sportág elit versenyzői nem valószínű, hogy a közeljövőben jönni fognak. Amikor mi rendeztük az úszó világbajnokságot, én is kimentem megnézni a műugrókat. Korábban sosem néztem műugrást, de megérte személyesen is részt vennem az eseményen, mert örök emlék maradt számomra. Az atlétikai világbajnokság is ilyen lesz, rengeteg versenyszám közül lehet majd választani, ami egy kívülálló számára is izgalmasnak ígérkezik majd. A legjobb pedig az egészben, hogy sok olyan versenyszám lesz, ahol a közönség magyaroknak is szurkolhat majd. Sőt van, aki feltehetően az élmezőnyben, esetleg éremmel a nyakában fejezi majd be a versenyzést!