Nem kell mindenkinek ultrát futnia

Olyan, mintha minden terepfutónak ultratávokban kéne gondolkodnia, mint ahogyan minden utcai futóversenyeken indulónak a maratoni táv lefutásában. A kezdő futók gyakran kényszerűen tartanak-e felé az út felé, hatással van rájuk mindaz, amit látnak, hallanak.

A Facebook születéséről készült amerikai filmben (The Social Network) szereplő Sean Parkernek (Justin Timberlake játszotta), aki a srácokkal folytatott beszélgetést egy jelenetben, van egy passzoló mondata: „10 miles isn’t cool. You know what’s cool? 100 miles.” Ő persze pénzre értette, itt viszont km-ekre is fordítható.

Miért kell a futásnak az ultrafutásról szólnia? A rövidebb távok értéke kevesebb? Valójában egyértelmű, hogy nem a távok határozzák meg a futás, illetve a futó, az ember értékét.

5 km-es versenyre készülsz? Szuper! Ahhoz is kell kitartás, még ha a mezőny közepén végzel is! Ősszel futod az első félmaratonodat? Hihetetlen utazás részese vagy immár hosszabb távokon is! 200-akat futsz körbe-körbe a pályán? Elképesztő fejjáték szükséges hozzá.

Nem kell ultrát futni ahhoz, hogy lenyűgözz és inspirálj másokat!

De mutatunk négy szempontot, amely rávilágít arra, hogy mindegy milyen távokat teljesítesz, a lényeg nem ebben rejlik.

1. Különböző hatások - különböző futók

A különböző emberek különböző háttérrel és pszichológiai adottságokkal rendelkeznek. Ez nagyon fontos tényező, ha mások futó teljesítményéről mélázunk. A futótársak környezeti és pszichés hátterét soha nem értheted meg 100 százalékosan, még akkor sem, ha egészen empatikus vagy.

Van, akinek az ultrafutás a legjelentősebb dolgok közé tartozik a világon. Szinte függőség, amelyen keresztül az élet nagy pillanatai elérhetővé válnak. De ha az agyi kémiai folyamatok és a pszichés állapot megváltozna, simán lehet, hogy az ultrafutás során létrejönne egy másik ember, egy másfajta örömforrással. Olyan ez, mint amikor valaki eufóriát érez a táv – mondjuk – 40-edik, a 120-adik, vagy akár a 250-edik kilométerénél, míg másnak dög unalom lenne az egész verseny, akkor is, ha tudná teljesíteni. Hányszor kérdezték már meg: nem unatkozol futás közben? Tőlem szokták, még futó ismerősök is. De most a lényeg, hogy mind a két állapot, megélés teljesen normális. A futás okozta érzetek nem lehetnek univerzálisak, hiszen maguk a futók sem azok!

Találd meg a saját futóutadat, azt az irányt, amelyben a legjobban érzed magad futóként, de azt se vesd el, hogy idővel változhatsz és változhat a futásaid célja, mert ez is simán benne van a pakliban. Fogadd el, hogy ami számodra érték a futásban, egy másik futónak lehet, hogy nem az.

2. Eltérő fizikai adottságok

Ha két futónak szinte azonos a pszichés kapcsolódása a futáshoz, sőt ugyanazt az edzésmunkát végzi, teljesen normális a szervezet eltérő reakciója. Vegyük az izom felépítését: az egyik futó izomzata több lassú izomrostot tartalmaz, a másiké viszont tele van gyors izomrostokkal. Utóbbiak hosszú távon kevésbé hatékonyak. Lehet, hogy egyikőjük VO2 max értéke az egekben van, míg a másiké a normál tartomány legalját súrolja. A csontsűrűségi értékek is mutathatnak eltéréseket. Tehát a fizikai mérőszámok egészen komoly különbségeket fedhetnek fel két látszólag azonos szinten futó sportoló között.

Így lesz egy lassú izomrostokkal teli futóból erősebb és gyorsabb, a táv 60-adik kilométerénél, míg az elején szinte nem is számolsz vele. Számukra az ultrafutás nem csak spirituálisan passzoló utazás, hanem a fizikai lehetőségek minél jobb kihasználása is. Mint ahogyan a gyors izomrostokkal bővebben ellátott futó, ha ultratávokra adja a fejét, simán elfáradhat a táv második felére még akkor is, ha lassan kezd. A magas VO2 max-szal rendelkező sportoló szereti a meredek hegyi versenyeket, amelyek átforrósítják az izmokat, akárcsak a szakács a finom steaket. Az alacsonyabb csontsűrűséggel megáldott sportoló pedig azt tapasztalhatja, hogy akár egy 15 km-es verseny is okozhat túlterhelésből adódó sérülést.

Az izomzat, az aerob rendszer, a csontozat és számtalan más fiziológiai tényező is befolyásolhatja azt, hogy mely távokon mozogsz igazán otthonosan.

3. A hosszabb nem mindig több

A kifejezetten ultratávokra készítő edzésmetódusok során a futók rendszerint lassabbá válnak, mintha rövidebb versenyekre összpontosítanának. A rövidebb távok viszont azért jók az ultrafutók számára, mert általuk válhat gyorsabbá az alaptempó, amely viszont már az ultratávoknál is érzékelhető.

Mondjuk van egy kivételes példa, ez pedig az amerikai Jim Walmsley-é, aki a világ egyik leggyorsabb ultrafutója. Jim Walmsley egy kiváló ultra-szezon után futott egy gyors-sík félmaratont Houstonban, 1.04-es célidővel. 27-ik lett a mezőnyben és kvalifikálta magát az olimpiai próbára, amellyel a 2020-as tokiói olimpia maratoni mezőnyébe kerülhetne. Követői, szimpatizánsai nagyon drukkolnak neki azért, hogy összejöjjön számára. Egészen más felkészülést kell végig csinálnia, mint amit ő megszokott. Azért érdekes Jim története, mert kevés olyan eset van, amely során a futó a hosszabb táv irányából a rövidebb felé kezd építkezni, inkább ennek ellenkezője megszokott.

Mindez arra is rámutat, hogy egy hosszú távon kiváló sportoló, ha szeretne rövidebb távon is kiváló eredményt felmutatni, másfajta edzésmunkára kell váltania. Illetve a rövid távú gyorsaság fejlesztése előfeltétele annak, hogy hosszabb távokon is képes legyen a futó gyorsabban haladni.

Egyébként, ha két azonos szinten lévő futó közül az egyik 10 km-es tempóra készülne, a másik pedig egy 100 mérföldes versenyre, a 10 km-re készülő futónak gyorsabb lenne a hosszú távon leadható tempója, ha diagnosztikai mérésre kerülne sor – ez persze csak elmélet.

4. A közösségi média hatása

Az ultrafutás egyik legfrappánsabb ábrázolása jelenik meg az Ultra Memes Instagram-fiókban. Vicces magyarázatokat ad arra, hogy mennyire csodálatos és egyben riasztó az ultrafutás. Persze sok egyéb dolog is így működik az életben. Például az orvos nem szereti az ügyeletet, pedig ezen keresztül is értelmet és célt ad számára a gyógyító munka. Vagy az űrhajós szeret az űrből a Földre tekinteni, ugyanakkor utálja a szárított élelmet és azt, hogy egy vákuumcső jelenti számára az illemhelyet.

A lenti Instagam bejegyzéshez: Jim Walmsley idén megdöntötte a saját korábbi pályacsúcsát a 100 mérföldes Western States Endurance Run versenyen. Az ideje 14.09.28, másnak ennyi idő alatt 50 mérföld jön össze.

Az ultrafutás ugyanúgy működik: a nagyszerű érzések (például, amikor sikeresen célba érsz egy nehéz versenyen) és a szörnyű tapasztalások bonyolult kapcsolata (mennyire utálatos elindulni télen, hidegben, havas, jeges időben egy rendesebb hosszúfutásra, igaz?). Van, akinek lelket simogató, ízletes manna, másnak pedig kényszerű, fájdalmas szenvedés.

A lényeg, hogy ha nem találsz semmi vonzót, semmi szerethetőt egy ultraversenyben (akár annak hírében, képeiben, beszámolóiban), akkor sincs semmi gond. Nem kell azt hinni, hogy a „rendes” futó, ultrafutó. Mindenkinek a saját útját kell futóként is járnia, ahol nincs helytelen, ciki, trendi vagy elavult. A futás a tiéd (is) mindenhogyan és feltétel nélkül.

Forrás: Trail Runner cikke alapján