Futó vagyok, de anya is!

Anya vagyok, de a gyerekeim tudják, hogy futó és író is. Néha elgondolkozom, milyen emlékeik lehetnek rólam egész kicsi gyerekkorukból.

Emlékezni fognak, hogy a Grand Canyonnál futottunk? Vagy amikor a fiam felkelt hajnalban, csak azért ,hogy másfél kilométert fusson velem a kedvenc útvonalunkon és együtt nézzük a naplementét? És arra, amikor a lányomért szurkoltam a versenyén? Emlékeznek majd arra, mennyit utaztunk versenyekre, mennyit bátorítottak? A futás és az útvonalak közös felfedezése Malibutó Montanáig mind-mind fantasztikus élmény volt, remélem nem felejtik el. Számtalan naplementét néztünk együtt és olyan kérdésekre adtam nekik választ, hogy miért fáj annyira a lábam a maraton után. És remélem azok a pillanatok is megmaradnak bennük, amikor együtt ünnepeltük a célbaérkezést és játszottak a versenyen kapott érmeimmel.

• Anya, te most leizzadtál?
• Anyu, mennyit futottál ma?
• Anyu, megnyerted a maratont?

Sosem terhes számomra az ehhez hasonló kérdések megválaszolása. Imádom, hogy megmutathatom nekik, milyen az élet sportoló anyaként. Fontos számomra, hogy mindhárom gyermekem tudja, hogy nem csak az anyukájuk vagyuk - remélem, büszkék rám. Szeretném, ha azt is tudnák, hogy az anyukájuk isteni csokitortát tud sütni és képes nagyon-nagyon gyorsan lefutni 1.5 kilométert az edzésen.

Egyszer ők is felnőnek, meglesz a saját életük és nagyszerű lenne, ha visszatérnének azokra az útvonalakra, amiken együtt futottunk és megint közösen mozognánk.

Addig pedig kiélvezem ezen időszak minden pillanatát és magamba szippantom a fiatalságuk apró részleteit.

Anya vagyok.

Futó vagyok.