Everesting kihívás futva egyenesen a Normafáról – Medgyessy Gergely teljesítővel beszélgettünk

Kétféleképpen teljesíthető: kerékpáron (akár görgőn) és lábon (gyalog vagy futva). Nincs szintidő és nincs kilométer korlát. Magyarországon eddig egyetlen ember teljesítette futva az Everesting kihívást, még pedig Medgyessy Gergely barátom – őt kértem meg, hogy meséljen az élményeiről.

Hogyan jutott eszedbe, hogy teljesítsd ezt a kihívást?

Te meséltél róla 2020-ban, a Covid idején, amikor nem voltak versenyek csak instakörök és ilyesmi kihívások. A Libegő alatti útvonalat ajánlottad akkor.

Talán a Kékestetőn lévő sípálya is felmerült.

Igen azt is ajánlottad és majdnem neki is ugrottunk 2020-ban.

Viszont, mivel hosszú, el is vetettük. Pontosabban én bringával teljesítettem a Mátraháza-Kékestető közti útvonalon.

Szóval idén beugrott újra, bár most nincs nagyon szezonja ezeknek a kihívásoknak, de mint edzés jónak tűnt a nyár végi Nolan’s 14-hez. (Nolan’s 14: egy instant útvonal az amerikai Sziklás-hegységben, mely 14 darab 4000 méteres hegycsúcsot rejt, az indulónak 60 óra áll rendelkezésre a teljesítéshez – a szerkesztő.)

Hogyan lehet egy ilyen nem szokványos kihívásra felkészülni? Mi ebben a nehézség?

Rengeteg szintet kell gyűjteni a futások során és a monotóniatűrés is jó, ha megvan.

A pálya a Harangvölgyi út és a Normafa Síház közötti útvonal volt, amit előtte alaposan bejártál. Ismerted a terepviszonyokat. Ez egy 1 km-es szakasz 172 méter szintemelkedéssel.

Körülbelül igen. Azt még hozzátenném, hogy az ötlet tőled származik, de a végleges pályát az edzőm, Lőrincz Olivér ajánlotta. Nem volt technikás, felfelé sem kellett nagyokat lépni. Kicsit feljebb indultam el, nem ott, ahol az autóval leparkoltam, hanem ahol már kezdődik a természetvédelmi terület, így a tényleges táv 830 méter volt 155 méter szintemelkedéssel. Ezen futottam fel-le. Másfél óránkét pedig lementem odáig, ahonnan te mondtad a kezdést, a Harangvölgyi útig, a kocsi ott állt és a frissítést a csomagtartóból oldottam meg.

Az volt jó ebben az útvonalban, hogy sem felfelé, sem pedig lefelé nem szedi szét annyira a lábat, mert nincsennek benne nagy fellépések. A libegő alatti ötletet – mert az is felmerült – azért vetettük el, mert ott nagyon nagyokat kell lépni felfelé, ami miatt talán a felét sem bírtam volna. De lefelé is ugyanúgy kellemetlen lett volna egy idő után. Ezen az útvonalon, ahol végül teljesítettem, lefelé végig tudtam kocogni.

Felfelé jobb menni vagy lefelé?

Felfelé, ha jó kondiban vagy és jó súlyban - most pár kg-ot visszafogytam. Lefelé valójában már a felétől kellemetlen. Ott tudnál futni, de egy idő után mégis totyogássá válik, ráadásul a rizikója is nagyobb a lefelé haladásnak, mert jobban ki tudod nyírni magad. Fölfelé, pedig nagyon jól lehetett lendületesen haladni bottal. Az utolsó emelkedésnél is volt lendületem – persze ne 100 méteres síkfutást képzelj – de volt a haladásnak dinamikája, tempója.

Hányszor tetted meg ezt az útvonalat?

57-szer.

Milyen volt a frissítési, pihenési terved?

Sok gélt vittem el a szakaszokra, de ilyen hosszú menetek során szilárdat is eszem, például szendvicset. Először azt gondoltam, hogy 3-4 körönként megyek le az autóhoz, végül nagyjából 1000 méter szintenként mentem, ami kb. másfél óra volt. Felfelé 10-12 perc alatt értem, lefelé 6-7 perc alatt, idővel kialakult az a rendszer, hogy felfelé, nagyjából mindig ugyanott ittam minden körben, így 15 percenként frissítettem.

Sok futó azért fut a Normafa környékére, mert ott a rétesház. Ha már arra fut, gyorsan bekap egy rétest és iszik hozzá egy teát. Te 57szer mentél a rétesházhoz, hányszor jutott eszedbe, hogy na most kellene enni egy rétest?

Egyszer sem.

Bajod van a rétesekkel? (Nevetnek.)

Nincs, de valahogy nem adta. Mivel nem lehet túl gyorsan haladni, ezért fontos, hogy folyamatosan mozgásban legyél. A lefelé haladás, mind időveszteség, és csak arra szolgál, hogy leérj addig a pontig, ahonnan újra felfelé mehetsz, az számít a kihívásba. Tehát a lefelén mindig hamar túl kellett esni, mert a felfelé tartó út az értékes, és mivel jól frissítettem, nem is kívántam meg a rétest. De talán egy sajtos rétes – nem tudom lehet-e még kapni – jól jött volna.

Volt útközben elbizonytalanodás benned, amikor azt gondoltad, hogy ez az egész őrültség?

Az összes hasonló futásomtól eltérően, itt most nem volt. Én sem értettem, hogy miért. Az is jó volt és segített, hogy barátok jöttek egy-egy szakaszra és velem futottak. A menetidő 1/3-át társaságban töltöttem. Nem volt holtpontom, vagy olyan érzés, hogy nagyon elegem van az egészből. Mondjuk 6000 méternél, amikor belegondoltam, hogy még van további közel 3000, ott azért úgy éreztem, hogy az még nagyon sok. Aki futja ezeket a szinteket, tudja, hogy ez például egy Mátrabércnyi szintemelkedés.

Meg három Balboa…vagy valamivel több, mint három.

Igen, annyi, persze ehhez a 3000 méter szinthez nem kell olyan mennyiséget futni. Tehát valójában gyorsabban pörög a szint is. Azt kell kibírni, hogy 1 km-en 100 méter szintemelkedést megtegyél minél gyorsabban. Végül a teljes táv 89 kilométer lett 8855 méter szintemelkedéssel.

A teljes bruttó idő mennyi lett?

15 óra 49 perc.

Kinek javasolnál egy ilyen kihívást?

Olyanoknak ajánlanám, akik sok-sok éve mozognak bringával, túrázva vagy futva hegyen. Az egésznek az a lényege, hogy bírni kell felfelé és lefelé is, nem a táv a lényeg itt, mert az feldolgozható. Annak is javasolnám, aki hosszú, nagyon szintes versenyekre készül – gondolok itt például egy UTMB-re, ami egy 100 mérföldes 10 000 méter szintes pálya. De egy UTH-hoz teljesen felesleges. Ha magashegyen zajló, nagy szintkülönbséget tartalmazó útvonalra készül valaki, akkor edzés gyanánt meg lehet csinálni.

Te egyébként újra vállalkoznál rá?

Nem, de nem azért, mert rossz volt. Szerintem egy ilyet egyszer kell teljesíteni. Majd kitalálsz nekem egyébként is valami más hasonlót. (Nevetnek.)