6 lecke az életről olyan nőktől, akik futóként egykor az elsők között voltak

Az első nő, aki országúti futóversenyen indult. Az első nő, aki lefutotta a Boston Maratont. Az első nő, aki 2 óra 50 percet futott maratonon és az első, aki 2 óra 30-at. E négy nő – Julia Chase-Brand, Bobbi Gibb, Cheryl (Bridges) Treworgy és Patti Catalano Dillon – nélkül a női távfutás története biztosan másként alakult volna. Ráadásul Cheryl Treworgy nélkül maga Shalane Flanagan sem létezne, hiszen Cheryl Shalane édesanyja.

Az 1960-as és az 1980-as évek között ezek a nők számos olyan tettet hajtottak végre futóként, amelyek megnyitották a futás kapuit sorstársaik előtt. Nem fogadták el, amit a női fizikumról állítottak, sőt keményed edzettek, hogy ezt be is bizonyítsák. Miért ne futhatna egy nő például maratont? Ma már el sem hisszük, hogy egykor ez lényegében lehetetlen küldetés volt egy nő számára. Érdemes meghallgatni őket és tanulni a példájukon keresztül.

1. Azt mondja Julia Chase-Brand, hogy jogod van szkeptikusnak lenni.

Julia volt az első nő, aki 1961-ben országúti futóversenyen indult. A Manchester Road Race-t teljesítette engedély nélkül. „Akkoriban a nők nem futhattak versenyen, nem járhattak a férfiakkal együtt főiskolára és sok egyéb más dolgot sem tehettek meg azért, mert nők.” A futással kapcsolatban az volt a kor uralkodó „bölcsessége”, hogy a női test nem bírja a futást, mert az 1928-as amszterdami olimpián a média arról számolt be, hogy több nő összeesett a 800 méteres futam után, úgy kellett őket összeszedni a pályáról. A valós történet azonban más volt, viszont a megtévesztő beszámolók miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kiszedte ezt a versenyszámot az olimpiai programból egészen 1960-ig. „Szándékos csalás volt, ami az olimpián történt akkor” – meséli Julia. „Ez a hazugság 30 évig élt az Egyesült Államokban."

A 79 éves futónő 800 méteren versenyzett az 1960-as olimpián. Néhány héttel később pedig egy 5 mérföldes (kb. 8 km-es) országúti futóversenyen szeretett volna elindulni, ám nem kapott erre engedélyt, ő mégis lefutotta. Mivel megszegte a szabályokat, a sportág vezető testülete eltiltotta a jövőbeni országúti futóversenyektől, ugyanakkor a következő év tavaszán mezei futóversenyeken már legálisan elindulhattak nők is.

2. Cheryl Treworgy szerint van, hogy akkor hozod ki a lehető legtöbbet önmagadból, amikor a helyzet nem a legideálisabb.

Cheryl 1971-ben vált a maratoni futás világcsúcstartójává, ideje 2:49:40 volt. De már az 1960-as években is futott az akkor gimnazista lány, viszont nem volt női futócsapat a középiskolai klubban, ezért fiúkhoz csatlakozott. Az egyetemen szintén férfiakkal edzett és versenyzett, bár mindig a férfiakat engedték el előbb, őt pedig 5 másodperccel később, hogy ne legyen láb alatt. Ezzel a hendikeppel együtt sem végzett soha a harmadik helynél rosszabb pozícióban természetesen a teljes mezőnyben. Amikor a ma 74 éves Cheryl megdöntötte a maratoni világrekordot, semmiféle felhajtás nem volt körülötte a célban, nem várta riporter, hogy interjút készítsen vele. Idővel aztán mégis cikk készült róla, de a címben azt emelte ki a riporter, hogy mennyire csinos, nem pedig az elért sportteljesítményét.

Julia Chase-Brand, aki állatfiziológiából szerzett diplomát, és 49 évesen orvosi egyetemre ment, hogy pszichiáter legyen, kezdetben kitömött edzőcipőben futott, mert túl nagy volt a lábára, bátyja pólóját és rövidnadrágját viselte, mert nem volt méretére való futáshoz kényelmes öltözet. „Egyszer, közvetlenül rajt előtt, bebújtam a lelátó alá, hogy gyorsan lekapjam a melltartómat, mert annyira feszes volt. A világ valóban felkészületlen volt a női futók igényeivel szemben” – mondta.

3. Bobbi Gibb azt mondja, hogy bizony vannak esetek, amikor meg kell szegni a szabályokat.

1966-ban Bobbi Gibb le akarta futni a Boston Maratont. Nem érdekelte, hogy azt mondják, a nők fizikailag nem képesek teljesíteni a 42,195 méteres távot, pláne, hogy volt, amikor 40 mérföldes (kb. 64 km-es) edzést teljesített. Bobbi tehát ott volt a hopkintoni rajtvonalnál kapucnis pulóverben, bátyja rövidnadrágjában és egy nem éppen a lábára való edzőcipőben. „A rajt után elbújtam a közeli bokrok közt, majd amikor a futók fele már elment, beálltam én is a mezőnybe” – mondta.

A körülötte lévő futók hangosan töprengtek azon, hogy vajon Bobbi lány-e, kérdezgetni kezdték. Amikor kiderült, hogy a sejtésük jó, meglepődtek, de mellé álltak, különösen amikor elmondta nekik Bobbi, tart attól, hogy kiszedik a mezőnyből. Futótársai azt mondták, nem hagyják, hogy ez megtörténjen. Teljesítette a távot, de nem lett hivatalos eredménye, mert nőként nem nevezhetett. Ám később 1966-ban, 1967-ben és 1968-ban a Boston Maraton győzteseként ismerték el. Kathrine Switzer hivatalosan 1967-ben indult a versenyen, de nem a saját nevét használva, Jock Semple - egykori atléta, a verseny egyik szervezője - megpróbálta őt kitaszigálni a mezőnyből. Bobbi Gibbnek nem volt rajtszáma, ezért az eredmények között sem szerepelhetett, de majdnem egy órával gyorsabban ért célba, mint Kathrine Switzer.

4. Patti Catalano Dillon fontos tanítása, hogy válassz egy új irányt és indulj el!

Patti 23 éves volt, amikor éppen morzsolódott le az egyetemről. Boldogtalan volt, túlsúlyos, és napi két doboz cigarettát szívott el. Miután összefutott egy középiskolai osztálytársával, Pattit megdöbbentette, hogy mennyire jól mutat és mennyire magabiztos egykori iskolástársa. „Bármit tesz ezért, én is azt akarom” – emlékszik Patti a gondolatra, ami úrrá lett rajta a találkozáskor.

Kipróbálta az úszást és a kerékpározást. „Egy srácokkal teli autó ment el mellettem, és ráütöttek a fenekemre, én pedig elestem a biciklivel. Ez elég is volt ahhoz, hogy ne akarjak újra bringára pattanni.” Patti ezt követően kezdett futni. Levágott farmerban és pulcsiban vágott neki a körnek, ami a temető körül vezetett. Elsőre 7 mérföldet (bő 11 km-t) futott, ami nem is kevés.

Patti az elsők között volt, aki nőként, amerikai őslakosként szponzori szerződést írhatott alá a Nike-val, az 1970-es évek egyik legerősebb és legsikeresebb női távfutója lett. Ötször nyerte meg a Honolulu Maratont, New York-ban és Bostonban második helyezett volt, valamint országos és/vagy világcsúcsot jelentő eredményeket ért el maratonon, félmaratonon, 30 és 20 kilométeren. Volt egy 52 hetes időszaka, amikor 48 versenyen indult, ebből 44-et meg is nyert. „A saját életemért harcoltam, nem a nők vagy akár az indiánok jogaiért” – mondta.

5. Ne hallgass másokra!

Természetesen nem mindenki támogatta-e nagyszerű futónőket, amikor belevágtak a sportba, ettől függetlenül megtanultak az ösztöneikre hallgatni és nem másokra.

„Bízz magadban, még akkor is, ha a család és a barátok nem értik, miért csinálod” – mondta Julia Chase-Brand. Amikor megnyerte a 800 métert az 1960-as New England-i AAU-bajnokságon, apja nem volt lenyűgözve. „Apám ránézett az apró érmemre, és így szólt: „talán inkább teniszezned kellene!” – mondta Julia.

Cheryl Treworgy számára nehéz döntés volt, hogy váltson-e műfajt a mezei futás és az utcai versenyzés világa közt. A mezei futás egy olyan versenysorozatot jelentett akkor, amely több lehetőséget biztosított volna számára, mint válogatott futó. Viszont így történhetett meg az, hogy a maratoni távon is sikert érjen el. „Lehet, hogy azt gondolod, tökéletesen megtervezted az életed, ám egy váratlan lehetőséget érdemes megfontoltan átgondolni” – mondta Cheryl.

6. Saját magadért fuss!

A sportban való részvétel számtalan módon teheti sikeressé a nőket. Patti Catalano Dillon talált valami olyat, amibe teljesen bele tudta tenni magát, így válhatott a lehető legjobb sportolóvá, a maraton során pedig megtanulta, hogy mire képes valójában. „Ez erőt adott nekem. Úgy éreztem, bármit elérhetek.”