Borítókép: Sosem késő komolyan elkezdeni futni!

Sosem késő komolyan elkezdeni futni!

Forrás: Fotó: Zack Wittman
Az elmúlt két évben Jeannie Rice és Gene Dykes – mindketten 1948 áprilisában születtek – jó néhány korosztályos rekordot döntött meg. De hogyan csinálják mindezt?

A sorozatot Rice kezdte a 2018-as chicagói maratonon: 3:27:50-es idejével a hetvenen felüliek addigi legjobb időeredményét több mint 7 perccel sikerült felülmúlnia. Néhány héttel később Dykesnak a Toronto Waterfront Maratonon 2:55:17-tel sikerült harminc másodpercen belül kerülnie az akkor 73 éves kanadai Ed Whitlock 2004-ben beállított, korábban megközelíthetetlennek tartott 2:54:48-as világrekordjához. 2018 decemberében aztán úgy tűnt, a jacksonville-i maratonon elért idejével (2:54:23) sikerült túlszárnyalnia Whitlockot, azonban később kiderült, hogy a verseny besorolása miatt az eredmény nem számít hivatalosnak. A 72 éves Dykes azonban nem csügged; jelenleg új, immár hivatalos rekorddöntésre készül. A szintén 72 éves Rice-nak pedig eközben a tavaly szeptemberi, berlini maratonon elért 3:24:48-as idején sikerült javítania. De hogyan csinálják mindezt? A válasz részben persze a szerencsés génállományban rejlik – a többi azonban a kemény munkán, a céltudatosságon és az elszánt edzésen múlik. (Rice hetente száz kilométert húz be, Dykes pedig ultrafutásokkal építi fel a távjait.) Nincs tehát sok különbség köztük és a náluk évtizedekkel fiatalabb futók között.

Tűzd ki a célt

Dykes mindig decemberben tervezi meg a következő évét, terveit pedig Facebook-oldalán is közzéteszi. A 2020-as tervei a versenyeket illetően borultak a járvány miatt, de nem veszítette el a motivációját. A 70 pluszos korosztály rekordjának hivatalos megdöntésén kívül reményei szerint hat ultramaraton is vár rá.

„Az a futó, aki kerüli a kalandokat, a futás egyik legélvezetesebb részéről mond le – az izgatott várakozásról!” – írja Dykes egy Facebook-posztjában. Rice, akinek tavaszi tervei között számos verseny szerepelt, mindenkit arra buzdít, hogy ne csak megfogalmazzon célokat, de írja is le azokat. Ő maga hosszú listát készített azokról a rekordokról – köztük saját korábbi PB-ivel –, amelyeket idén célba akar venni; a lista egyik példányát hűtőszekrénye ajtaján, a másikat pedig táskájában tartja, és egymás után húzza le róla a már elért célokat. „Nem kell győzelemre hajtanod, sem négy órán belülre kerülnöd. A lényeg, hogy legyen célod. Mert cél nélkül mi értelme az egésznek?”

Ne add fel

Rice öt- és tízezres versenyekkel, illetve félmaratonokkal hozza magát maratoni formába. Dykes edzője segítségével állítja össze embert próbáló edzéstervét. Legutóbb 8x1500 méteres sorozatokat tűzött ki 6:33-as tempón, köztük egy-egy perces kocogással. Mivel ez túl megerőltetőnek bizonyult, 2 percre módosította a kocogási időt, de a teljes tervet nem adta fel. Elszántsága évről évre meghozza gyümölcsét. „Ha minden évben egy kicsit magasabbra teszed a lécet, a lehetetlen egy idő után lehetségessé válik, a lehetséges pedig rutinná. Ha egy akadályt sikeresen magam mögött hagyok, a következő évben még ambiciózusabb célok felé fordulhatok” – mondja szenvedélyesen Dykes.

Ne veszítsd el a fókuszt

Rice nem hagyja, hogy a rajt előtt bármi is elterelje a figyelmét, és futás közben is odafigyel a tempóra és belső monológjaira. A negatív gondolatokat kizárva folyamatosan biztatja magát menet közben. A verseny első 5–8 kilométerén igyekszik kényelmes tempót diktálni magának; ez neki 4:50 körüli kilométereket jelent. (Tavaly Bostonban túl gyorsan vette a kezdeti, lejtős szakaszokat, ami izomgörcsöket eredményezett a verseny vége felé.) Az első 32 kilométeren az óráját is figyeli és a részidőkre összpontosít, az utolsó tíz kilométerre fordulva pedig már a finisre és a célnál várakozó nézőkre gondol. Rice decemberben, Thaiföldön 3:27-es idővel futotta le 120. maratoni versenyét. „Sokak lábában van már rengeteg maraton – mondja. – De közülük csak kevesen versenyeznek. Én közéjük tartozom. Amint a rajtvonalhoz állok, teljesen eltölt a versenyszellem.”

Tapasztald ki, mi válik be számodra

Dykesnak nem igazán hoztak szerencsét azok a futás előtti és utáni rituálék, amelyekre más futók esküsznek. „Észrevettem egy összefüggést a nyújtás és a súlyzózás között – mondja. – Mégpedig azt, hogy minél többet csinálom ezeket, annál gyakrabban megsérülök.” Ami persze nem azt jelenti, hogy az edzést kiegészítő gyakorlatok egyáltalán nem hasznosak – vannak, akiknek sokat segítenek. „Az a lényeg, hogy ezeket az elemeket lehetőségnek tekintsd, ne kőbe vésett kötelezettségnek. Csak akkor csináld, ha valóban hasznosnak érzed. Mivel nekem nem váltak be, felhagytam velük. De ha kipróbáltad és működik, ne hagyd abba” – javasolja Dykes.

Adj bele mindent

Mint sok másban is, Dykes ezzel a tanácsával is szembemegy a többségi véleménnyel: „Akkor kezdj komoly edzésbe, ha elég időd van rá; kisgyerekek és egész napos munkaidő mellett nem fog menni.” Azok, akik szerint a futás idős korban nem lehet élvezetes, nagyot tévednek.
„A fő üzenetem az, hogy az idősek is élvezhetik a futást – mondja Dykes. – A legjobb éveid hamar elszállnak – miért akarnád gyötrelmes edzésekre és kegyetlen versenyekre pazarolni? Várj inkább, amíg annyi idős leszel, mint most én. Gondold meg: a riválisaid többsége már fél lábbal a sírban lesz.”