„Egy idő után a szervezetben annyi fájdalom van, hogy semmi másra nem tudsz gondolni, mint arra, hogy meg kellene állni” – interjú Rakonczay Gáborral, a 6 napos futás világbajnokával

Ma már persze a legkevésbé a nép szórakoztatása a cél. Igen komoly eredmények születtek az elmúlt évtizedekben ebben a versenyszámban. A világcsúcsot a görög Yiannis Kouros tartja 1036 km-rel, ezt az eredményt pályán érte el, a női rekordot pedig Sandra Barwick futotta 883,631 km-rel. Március 12-18. között az olaszországi Policoroban rendezték meg az idei 6 napos futás világbajnokságát, melynek férfi győztese Rakonczay Gábor lett 848,518 km-rel. Az extrém sportolóval és edzőjével, illetve segítőjével, Lesi Zoltánnal beszélgettem.

Ez volt a negyedik 6 naposod, eddig mindegyiken nyertél, viszont most lettél először világbajnok, illetve ismét megjavítottad a korábban általad futott magyar csúcsot. Elérted azt, amiért mentél?

Igen, nagy cél volt, hogy meglegyen a dobogó teteje. Távban is volt elképzelés, de a verseny státusza miatt inkább az volt az elsődleges, hogy ha csak fél kilométerrel is, de meglegyen a győzelem, ami végül nem volt egyszerű, mert több olyan tapasztalt futó is volt a mezőnyben, akik szintén a VB cím miatt jöttek.

Azt olvastam, hogy tudatosan álltál rá erre a versenyszámra pár évvel ezelőtt. Mi vonzott benne?

Egyrészt nagy múltja van a 6 napos versenynek, és bár valójában futóverseny, de sok olyan tényező áll a sikeres teljesítés mögött, ami nem a futással függ össze. Például hogyan tudsz fókuszban maradni ilyen sokáig alváshiányos állapotban, tudsz-e jól frissíteni napokon keresztül, mindig visszatérni a pályára egy-egy pihenőt követően – nagyon sok fizikális és mentális gödör van, ami egy 200 kilométeres versenyen egyszer-kétszer jön elő. Itt a harmadik, negyedik naptól ebben létezik az ember folyamatosan. Hogy ezt az állapotot hogyan tudjuk kezelni, számomra nagyon izgalmas kihívás. De szerintem sokat lehet egy ilyen versenyből profitálni az élet egyéb területein is. Ezért kezdett el érdekelni a 6 napos, mint versenyszám. Kellően hosszú, nehéz, komplex, viszont még mindig verseny, nem olyan, mint egy expedíció, amikor a természetben megpróbálok egyedül túlélni. Itt rendesen ellenfelek vannak, akikkel meg kell küzdeni.

Változott a felkészülésed erre a konkrét 6 naposra? Mindegyiken javítottál a saját eredményeidhez képest is.

Precízebb edzéssel, több befektetett munkával egyszerűen jön a fejlődés. Másrészt viszont nagyon sokat számít a tapasztalat. Ezért is látható a javulás versenyről versenyre. Az ember kitapogatja a határait, hogy mitől működik valami. És mivel nagyon hosszú – 144 óráról van szó – ha akár csak óránként 2 percet javítasz, azzal lehet, hogy pont megnyered vagy ellenkező esetben lecsúszol a dobogóról. Ezeket a perceket kell összegyűjteni. Arra kell figyelni, hogy ami nem a futómozgással, alvással vagy evéssel telik, azt az időt minimalizálni kell. Az első nap még nagyon egyszerű minden, de utána, amikor a futó és a csapat is fárad – mert itt mindenki alváshiánnyal küzd – akkor azért mindenki belassul és könnyű hibázni. A harmadik, negyedik naptól indul a verseny, akkor kezdődik ennek a versenyszámnak az igazi sajátossága. Ha valaki például a harmadik nap elől van, az semmit nem jelent. Lehet, hogy fizikailag picit erősebb, de az is, hogy eltaktikázta magát. Viszont, ha a negyedik nap visszamegy hajnali 2-kor a pályára a futó, az mutatja, hogy komolyan gondolja és nagyon akarja.

Egy ilyen versenyen egyáltalán nem biztos, hogy az lesz a győztes, aki már elért korábban is jó eredményt, tehát itt nincs papírforma?

Rengeteg olyan tényező van, ami az eredményt meghatározza. Volt olyan futó, aki korábban már nagyon komoly távot megtett korábbi 6 naposon, itt pedig idézőjelbe téve csak 600 kilométer jött össze. Könnyű hibázni, vagy lesérülni. Egy idő után a szervezetben annyi fájdalom van, hogy semmi másra nem tudsz gondolni, mint arra, hogy meg kellene állni. Ezeken kell valahogy fogást találni.

Mibe lehet belekapaszkodni ilyenkor?

Az én részemről a pozíció az, ami átsegít a nehézségeken, de a segítőknek is nagyon nagy része van ebben a folyamatban, mert volt olyan, amikor én már le akartam jönni a pályáról, és kvázi visszarugdostak, ami nagyon hasznos. De az sem jó, ha nem akar a futó pihenni és enni, mert azt gondolja, hogy pozíciót veszít közben. Kívülről lehet látni pontosan, hogy mikor csinálunk hülyeséget, ilyenkor kell ránk erőszakolni még egy gélt vagy valamit, amit lehet, hogy elsőre nem is fogadunk el, de a következő két körön belül biztos. Fontos, hogy a segítő és a futó között nagyon jó kapcsolat legyen, mert ez sokat tud dobni a mélypontokon. Belülről már nem biztos, hogy érzékeli a futó, hogy mikor, mire lenne szükség, annyira összefolyik az egész.

Korábbi expedícióid kapcsán nagy rutint szereztél abban, hogy elviseld a kialvatlanságot és közben mégis haladj a célod felé. Ez segített most is?

Igen, ez teljesen így van. Abban van talán valóban nagy gyakorlatom, hogy tudjam, ki lehet bírni, hogy nem pihensz rendesen. Ha valaki először találkozik ezzel az állapottal, nagyon félelmetesnek tűnhet, ami miatt akár a szituációból való kimenekülés is felmerül. Ha viszont már voltál benne „x” alkalommal, akkor tudod, hogy milyen lesz és nem ijedsz meg tőle. Az edzések alkalmával többször elképzeltem, hogy amikor a negyedik napon már minden bajom lesz, akkor is teszek még egy, és még egy, és még egy lépést, tovább futok. Amikor ott vagy a nehéz helyzetben, be tud ugrani, hogy tudod, Gábor, erre készültünk, na ez az a helyzet. Zoli is mondta (Lesi Zoltán, Gábor edzője és segítője – a szerkesztő.), hogy „most valószínű életed egyik legnehezebb 5 órája jön, de ezt tudtuk, ezért jöttünk ide.” Persze ettől még ugyanúgy nagyon nehéz, de már nem azt keresed, hogy hogyan bújjál ki alóla, hanem azt, hogy hogyan menjél át rajta. Eltelik 5 óra és tényleg átjutsz rajta. A nehézség ugyanaz, ugyanolyan mindenkinek, akárhány 6 napost fut, de hogy ezt hogyan tudatosítja és hogyan nem pörgeti bele magát egy negatív helyzetbe, hanem megpróbál rajta fogást találni, annak a választása dönti el, hogy ki megy jóval többet egy 6 naposon.

Alig egy hónapja szálltál ki a kajakból, egy hirtelen ötlettől vezérelve gyorsasági rekordot állítottál fel a Duna hazai szakaszának leevezésében. Majd 58 órát eveztél akkor. Ez nem kavart be egyáltalán a felkészülésbe?

Úgy időzítettem, hogy majdhogynem hétvégi pihenőnek volt tekinthető az az 58 óra a kajakban. Az indulás előtti éjszaka még volt egy komoly edzésem a szigeten. Az evezés után pedig ugyanúgy folytatódott a felkészülés. Nyilván nem volt optimális helyen ez a vállalás, ugyanakkor mentálisan kellett az élmény. Az evezés közbeni alváshiányos állapot megélése hasznos és friss élmény volt a 6 napos előtt. Ebbe is bele tudtam kapaszkodni a versenyen, ahol minden korábbinál kevesebbet aludtam és a legkevésbé voltam hisztis emiatt.

Egyébként hisztis vagy ilyenkor? Mit jeleznek vissza utólag a segítők?

Szerintem minden futó valamennyire hisztis, de mindenkinél máshogy jön elő. Viszont igen, van olyan, amikor az ember elveszíti a kontrollt, elege van és nem azt csinálja, ami optimális lenne. Van, akit gyorsan vissza lehet terelgetni, van, akit pedig nem és idővel le is veszi a rajtszámot. Nem tudom, hány éve ismerjük egymást Zolival – elég régóta – és nem az első 6 napos, illetve nem az első verseny volt, amin ő segített, tehát van tapasztalata abban, hogy mikor indul el ez a folyamat nálam és ilyenkor hogyan lehet terelgetni jó irányba, ez nagyon sok pluszt ad.

Lehet látni, amikor másik csapatnál előjönnek a nehézségek – mindenkinél előjönnek, ezt nem lehet megúszni – és nem tudják kezelni, nem tudják azt mondani, hogy ugyanez volt tavaly vagy máskor. Ott állnak, mindenki fáradt és elege van. Ilyen helyzetben simán elúszhat egy-két pozíció egyből, de akár maga a verseny is.

Van a 6 naposon még fejlődési lehetőség, hogy látod most?

Szerintem van még, igen. Az biztos, hogy ezen a pályán, ez volt a maximum most. Ez egy nehezebb, lassabb, technikásabb pálya, nem ideális arra, hogy távban sokkal jobb 6 napos eredményt lehessen elérni. Ennek fényében viszont elég jó kilométerszámot tudtam futni. A hazai, balatonfüredi 6 napos verseny köre ehhez képest minden szempontból jobb, de az időpont is sokkal jobb. Itt, Olaszországban nappal nagyon meleg volt, éjszaka pedig csak 4 fok, de volt, hogy az 1 km-es pálya egyik felén erős szél volt, ott kellett volna a kabát, a másik felén pedig még a pólót is levettem volna. És ez pár percenként ismétlődött, ami komolyan megszegte a harci kedvét mindenkinek a sokadik nap után.

Lesi Zoltán, Gábor edzője és segítője is mesélt az átéltekről

Zoli azt írtad a verseny utáni posztodban, hogy többet ilyen versenyen nem szeretnél résztvenni segítőként sem. Miért érezted így?

Komolyan szoktam venni egy ilyen helyzetet, hogy ne rajtam múljon a siker, ám ez fizikailag és szellemileg nekem is nagyon megterhelő. Én sem akartam aludni, hogy figyelni tudjam Gábort, és ha szüksége van bármire, akkor ott legyek. Egy idő után zavart, hogy éreztem, csökkent a koncentrációm a fáradtság miatt. Például már nem figyeltem úgy a köridőket, nem mértem, hogy van e lassulás. Ez azért volt számomra ijesztő, mert azt gondoltam, azért vagyok jelen, hogy segítsem ezt a folyamatot minden szempontból, de közben nagyon fáradt voltam magam is. Akkor mertem lefeküdni 2-3 órákra – mert azért muszáj volt valamennyit aludni – amikor viszonylag nyugis időszak volt. Olyankor Betti, a párom segítette Gábort, de meghagytam, hogy keltsen fel, ha bármi nehézséget lát.

Ez így nagyon komoly stressz lehet.

Így van, pontosan erről van szó, ezt éltem meg. Ha valaki persze nem a győzelemre megy, annak nem ennyire feszített a helyzete. De Gábor a győzelemért ment, hitt benne azóta, hogy kiderült, világbajnokság is lesz ez a verseny, és ezt a meggyőződést átvettem én is. Nem szerettem volna, ha rajtam múlik, igyekeztem megteremteni a pozitív légkört körülötte, de ez fáradtan nagyon nehéz volt.

EGY ILYEN FELADATRA MÉG TOVÁBBI KÉT EMBER BIZTOSAN KELLENE, AKIK TUDJÁK EGYMÁST VÁLTANI.

Ez igaz, de nem sok olyan ember van, aki elbírja ezt. A kapcsolat akár sérülhet, még ha csak átmenetileg is. Nagyon képben kell lenni a futóval. Például amikor bele akarom tömni a frissítést, mert tudom, hogy kell, ám ő nem fogadnja el, számolni kell azzal, hogy egy idő után védekezni kezd, kvázi ellenségek leszünk. Nagyon pontosan tudni kell a határt, hogy mi az, amivel még használsz neki ilyenkor.

Elégedett vagy?

Persze, de látjuk azt is, hogy hol vannak még hibák, min lehet változtatni. Viszont amiért mentünk, azt sikerült elérni, igaz nagyon nem volt egyszerű. Gábornak vannak nagyon nagy erősségei, amiben a legjobbak között van, de van, amiben fejlődnie kell még. Ezt el is mondom neki. Például, amire rájöttem nála, hogy egy másik ember ellen nagyon tud versenyezni, küzdeni egy pozícióért. Viszont plusz kilométerre alig bírom rábeszélni, ha már megvan az első hely. Az nem motiválja annyira, mint a dobogó felső foka. Fizikailag szerintem képes lenne rá. Persze nagyon kemény erőforrások kellenek az ötödik napon, hogy még haladjon és ne csak az elért pozíciót tartsa meg. A pozícióharcban el tud menni az összeesésig, de plusz 20 kilométerért vagy azért, hogy 900 km fölé érjen, kevesebb erőfeszítést tud tenni. Barátként és edzőként érzésem szerint dolgom, hogy a gyengeségeit is jelezzem és ebben erősítsem.

Menny ideig lehet jól lenni egy 6 naposon?

Jó kérdés és már többször megfogalmaztam magamban, hogy viszonylag rövid ideig, az első éjszaka után már elkezdődhetnek a nehézségek. De legkésőbb a második éjszaka a futó és a kísérő is eléri azt az általános fáradtsági állapotot, ami utána már csak hullámzik, de folyamatosan fennmarad. Úgy láttam, hogy az utolsó napon, amikor a német sráccal megindult, nagyon közel volt az a határ, amikor összeesik, bár nem tudtam megállapítani, hogy mennyire van közel ehhez. Ez már egy olyan szint, amit még én sem láttam az ultrafutásban töltött éveim alatt. Ezen a 6 naposon véleményem szerint az volt a nagy előnye Gábornak, hogy nagyon nagy tapasztalata van abban, hogy elviselje a kialvatlanságot. Ez a kulcs. Itt nem volt senki, aki meg tudta volna verni őt, pedig fizikailag hasonló erőben lévő, jó futókkal küzdött, sőt van, aki nála tapasztaltabb volt, jobb eredménnyel, de amit ő az az óceánról hozott, az olyan előny, ami másokban nincs meg. Mások már összeesnek, de ő még akkor is bírja és megy.

Hogy lettél egyébként Gábor edzője?

Egyszer megkérdezte, hogy kit javasolnék arra, hogy segítse a felkészülését a 6 napos versenyre. Erre azt mondtam, hogy nem igen van olyan edző, akinek direkt 6 naposra nagy tapasztalata lenne. Aztán felajánlottam neki, hogy Németh Zolival – aki nagy tapasztalattal rendelkező ultrafutó – átbeszéljük és összerakjuk neki az edzéseket. Lelkes volt erre, mi pedig el is kezdtük írogatni a futásokat. Viszonylag gyorsan jött a fejlődés, mindenféle távon gyorsult. Véleményem szerint a 6 napos távtól függetlenül annyit lehet edzeni, amennyit a futó ki is bír pihenni, illetve bizonyos táv felett már nem épül a futóforma, hanem csak leépül. Ennek bő 2 éve már. Azóta bennem is megszületett az elhatározás, hogy szívesen segítek más futóknak is a céljai elérésében.

A 6 napos világbajnokság eredményei ITT tekinthetők meg.