Tiltás ide vagy oda, a szaúdi nők uralják a terepet

NESREEN GHONAIM LELÉP A JÁRDÁRÓL A SŰRŰ FORGALOMBA. AZ AUTÓK LASSÍTANAK, AMÍG ÁTKEL. ESTE HÉT MÚLT PÁR PERCCEL ÉS A FUTÓTÁRSAK MÁR TÜRELMETLENÜL VÁRJÁK – Ő A CSOPORT VEZETŐJE. SIETŐS LÉPTEKKEL HALADUNK A KIKÖTŐVÁROS, DZSEDDA EGYIK FORGALMAS UTCÁJÁn. A NŐK SZÁMÁRA KÖTELEZŐ VISELETNEK SZÁMÍTÓ, HOSSZÚ, FEKETE KÖNTÖS, AZ ABAjA ZÁSZLÓKÉNT CSAPdos NESREEN BOKÁI FÖLÖTT.

Nesreen 43 éves, egyiptomi vágású barna szemei melegséget sugároznak, haja sörényként lebeg utána, ahogy sebesen átvág a tömegen. Egy csapat nő várakozik ránk a járdán, tizenöten lehetnek. Mindannyian futócipőt viselnek a fekete köntös alatt, a fejükön kendő, teljesen elfátyolozott nikáb, vagy a szemeket azért felfedő hidzsáb – néhányan fedetlen fővel jöttek. Változatos társaság a JRC Women, a Dzseddai Futókollektíva helyi futócsoportja – van közöttük családanya, értelmiségi, néhányan még tanulnak. Öleléssel üdvözölnek minket. Nesreen vezetésével nemrégiben indították el a couch-to-5K programot kezdőknek, így a mai csapatban is vannak a több éve futó veteránok mellett olyanok, akik először húztak futócipőt.

„Ide körém, mindenki” – kezdi meg az eligazítást a 31 éves Raghad Almarzouki, aki a vele egykorú Arwa Alamoudival felváltva látja el a JRC Women edzői feladatait. „Végigfutunk a járdán, ki a füves területre, onnan visszakanyarodunk ide” – magyarázza a ma esti 5K-útvonalat. Yalla! Indulás. A női csapat nekilódul a sétányon, elmarad mögöttük a mecset az egyik oldalon, egy női Gold’s Gym konditerem a másikon. Útjukban párok sétálnak, gyerekek rohangálnak. Egy férfi imaszőnyegen térdel. Elfátyolozott asszonyok telefonálnak gyaloglás közben, az úton terepjárók, luxuslimuzinok húznak el, és néha egy jobb napokat látott, öreg Toyota is elpöfög. Látszólag semmi rendkívüli nincs ebben: egy tucat nő összejön, hogy együtt fussanak. Itt azonban ez forradalmi tett. A szaúdi királyságban, ahol a saria vastörvényei szerint kormányoznak, évtizedeken át szó szerint megtiltották, hogy a nők sportoljanak. A hatvanas években, amikor megszervezték a közoktatást, az iskolában a lányoknak eleve nem volt testnevelés, nem csatlakozhattak semmilyen sportklubhoz, nem vehettek részt versenyeken. Megalakulásakor, 2013-ban a JRC volt az első női futócsoport.

Egy fél évtized elteltével a nők végre kimerészkednek futni, Dzsedda mellett a főváros, Rijád, és az ország keleti részén fekvő Khobar utcáin is, dacolva a megrögzött nézettel, miszerint a testedzés nem nőknek való. Városonként eltérő, hogy a helyi politikai viszonyok függvényében kik és hol futnak, de egy dologban egyetértenek a nők és az őket támogató férfiak: a női sport a szaúdi kultúra szerves részévé kell hogy váljon.

„A szaúdi társadalom számára hagyományosan elítélendő és tabu, hogy egy nő nyilvánosan sportoljon” – magyarázza Mezna AlMarzooqi, a rijádi King Saud University közegészség-professzora, aki a fiatal nők sportolási szokásait kutatja. Még egy-két évvel ezelőtt is kihívás volt egy nőnek kimenni az utcára futni, azt kockáztatva, hogy megbámulják, zaklatják, vagy igazoltatja őket a Mutawwa, a szaúdi vallási rendőrség, akik éberen őrködnek a szigorú erkölcsi és öltözködési szabályok betartásán, ügyelve például arra, hogy férfiak és nők ne legyenek együtt. A szaúdi kormány hivatalos álláspontja szerint a nem rokoni kapcsolatban lévő férfiak és nők közelsége erkölcstelen viselkedéshez vezet. Emiatt Szaúd-Arábia a világ legszegregáltabb országa. Az éttermekben külön helyiség van a „szinglik” (egyedülálló férfiak) és a „családok” számára (nők, gyerekek és férfi családtagjaik). Egyes bevásárlóközpontokban külön emelet van, ahol csak nők vásárolhatnak. A legtöbb iskola és egyetem nem koedukált. Egészen a közelmúltig nem kaptak működési engedélyt a női edzőtermek. A nőknek tehát maradt a futópad zárt ajtók mögött. A bátrabbak jóga, pilates, kick-box és egyéb fitneszórákat szerveztek a saját házukban. Másoknak sikerült kiskaput találni a rendszeren, és varroda álcája alatt, esetleg kórházban vagy szállodában fitneszstúdiót nyitni, ahová nem szükséges engedély. A szerencsésebbek csatlakoztak egy futócsoporthoz vagy fitneszklubhoz valamelyik fallal körülvett lakóparkban, ahol a külföldieknek megengedett a szabadabb, nyugatias életmód.

A Tahlia sétányon Raghad bevárja a többieket, majd egy mellékutcán futnak tovább. Végül egy nyílt füves térre érnek, ahol kezdetét veszi az izzasztó kondicionálóedzés – guggolások, lábemelések, támadóállás. Visszafelé már csendesebb a társaság, az esti 24 fok és a 70%-os páratartalom mindenkit megvisel. Az egyik nő inkább sétára fogja, a lánya tovább fut. Egy másik futó megáll a fagylaltos kocsinál. A táv végeztével a kölcsönös gratuláció után összeállnak még a kötelező csoportképre. Munira Abdalwahid, a 30 éves, magas, magabiztos nő, aki két éve fut a JRC Women csoportban, a magasba emeli a telefonját, és amikor mindenki benne van a képben, elcsattan a szelfi.