"Lebegés az egész"

Mert akkor azt képzelem, hogy tettem valamit az egészségemért. Elkezdeni mindig nehéz, amikor már napok/hetek óta futok, akkor viszont az "érzést" keresem a futásban: Meg persze azt is remélem, hogy kicsit tónusosabbá válnak az izmaim (ez megtörtént, amikor Bangkokban öt hónapig minden este futottam, igaz, ott csak halat és gyümölcsöt ettem, és esténként legalább öt, máskor tíz kilométer volt az adagom, meg résztávoztam is; futópadon futottam, a meleg és a város bűze miatt).

Idén nagyon lusta voltam, felküzdöttem magam a futópadra, de hetente legfeljebb kétszer háromnegyed-egy órát futottam. Valójában jobb letudni reggel az adagot, de időnként estére tolódik. Ha egy órát futok, akkor nagyjából tíz kilométert teszek meg. A futópadot szeretem, és ha nem megy éppen a gyorsabb tempó, akkor lassúnál maradok, és meredekre állítom a dőlésszöget. Emellett még a kutyasétáltatáskor szoktam néha futni, de azért az nem az igazi, mert farmerben vagyok (de persze edzőcipőben).

Mivel idén tényleg keveset futottam, abszolút kezdőnek minősítettem itt magam. Úgy gondoltam, mezítláb, a parton fogom elkezdeni (hoztam futócipőt is), ez csodálatos, ugyanakkor vannak napok, amikor még a nedves homokban is bokáig süppedek, nem tudom, mitől függ, hogy éppen milyen a part. Nem állítom, hogy könnyű futni, amikor elnyel a homok, de olyankor arra gondolok, hogy biztosan klasszul formálja a lábat a terep... Sokan futnak Kuta tengerpartján, helyiek és nyaralók egyaránt, ezért eleve hangulatos elindulni, van is kedvünk hozzá (Dia barátnőmmel utaztunk nyaralni), de még mindig nehéz reggel fél nyolckor rávenni magam, hogy irány futni. Aztán ha már a parton vagyunk, mindig rájövök, hogy kár lett volna kihagyni – a látványt, ahogy ébredezik a strand, ahogy a szörfösök kimennek a hullámokra, és remek érzés visszaérkezni, miután megtettük a távot (fél órát futunk, nem gyorsan, nagyjából négy kilométert alkalmanként, attól is függően, hogy milyen a talaj). Végig beszélgetünk közben, ez nekem új, mert inkább magányos futó vagyok, de így gyorsan elrepül az idő, és a tempó miatt nem is készülünk ki. Annak ellenére, hogy harminc fok van már reggel is, és közel nyolcvanszázalékos a páratartalom, inkább felfrissít minket a kocogás. Utána a jutalom: csobbanás az óceánba, illetve zuhanyozás után a szálloda medencéjébe, és egy pohár görögdinnyedzsúsz.

Egészen más zenét hallgatok, mint mondjuk írás közben: Madonna és Pink számaira szeretek futni, nekem általában jó a tempójuk. Ha teremben vannak mellettem egy másik futópadon, az általában fellelkesít, és azonnal feljebb rakom a sebességet, néha nagyon jókat versenyzem a mellettem futóval (sebességet és az időtartamot tekintve), miközben ő esetleg nem is tudja, hogy engem az hajt, hogy tovább fussak, mint ő, és ha sikerül, gyorsabban is. :)

Amikor jól megy, és egy órát futok, akkor a második felét már nagyon élvezem. Módosítja a tudatállapotomat, valamiféle lebegés az egész, jó a testemnek és a lelkemnek is.

Inkább megpróbálom elereszteni a gondolataimat, mégis sokszor éppen futás közben ugrott be valamelyik regényemmel kapcsolatban egy-egy ötlet.