Egy magánkopó magánügye - Árva Brooklyn

Edward Norton húsz évvel ezelőtt figyelt fel Jonathan Lethem könyvére, mely egy Tourette-szindrómában szenvedő nyomozó történetéről szól, aki egykori mentora gyilkosai után kutat. Ahogy teltek az évek, Nortont egyre nagyobb és súlyosabb szerepekben láthattuk brillírozni (elég csak a Harcosok klubját, az Amerikai história X-et és Az utolsó éjjelt kiemelni), és figyelhettük, hogyan fekteti okosan ígéretes startupokba a pénzét (Uber, Crowdrise). Még a pilótavizsgát is letette, passzióból.

Hiába a szépen ívelő karrier, feleség, gyerekek és kutyák, a privát kopó legendája nem hagyta nyugodni. Fejben már a kezdetekben átültette a sztorit a kilencvenes évekből az ötvenes évek neo-noir hangulatú, fejlődő New Yorkjába, ahol a csúszópénz az úr, és egymaréknyi hatalmasság közvetlenül befolyásolja az óriási, szótlan tömeg életét.

Lassacskán elkezdett a saját Aranypolgáraként hivatkozni rá. Ragaszkodott hozzá, hogy minden tekintetben a saját gyermeke legyen: a forgatókönyv megírása mellett lefoglalta a rendezői széket is, hogy főszereplőként saját magát instruálja. Aztán Barack Obamát elnökké választották, a politikai utalásokkal zsúfolt történet pedig talajt vesztett. A Trump vezette republikánusok győzelme után a Warner feje a következővel hívta fel Nortont: – "Most. Most kell megcsinálnod!"

Húsz év egy valamirevaló whisky érleléséhez is elég, hát még egy sztárparádéval körbelocsolt filmdrámához. Norton legutóbb az Ég velünk! című kedves, matiné-limonádét rendezte, ez jóval erősebbre sikerült.