
Szívmelengető futósztori: ez a kiskutya megnyert egy 5K-s futóversenyt!
A floridai Boston Terrier otthonában igazi hírességnek számít, hiszen már nagyjából 15 futóversenyen indult.
Egyébként minden versenyen, amikor elhangzik a himnusz, Ruby is vonyít, hiszen ekkor már tudja, hogy eljött a futás ideje.
Shane, Brittany férje már 15 éve fut. Állítása szerint azért választotta ezt a sportot, mert egy vizsgálaton kiderült, hogy magas a vérnyomása, ő pedig nem szeretett volna gyógyszereket szedni, futással akart lefogyni. Ez sikerült is neki, rengeteg versenyen vett részt, amikor fél éve az életük része lett Ruby.
Amikor először vitték el magukkal futni Laila nevű kutyájuk mellett Ruby-t is, Brittany rádöbbent, mennyire gyors az újdonsült négylábú. Aztán be is neveztek az első 5K-s versenyükre.
Azonban a kiskutya mindenkit legyőzött, 2 percet vert rá a második helyezettre.
Amikor pedig nem készülnek versenyre, Shane és Ruby akkor is együtt futnak heti 3-4 alkalommal. A futás pedig jót tesz a kutyának is, hiszen levezetheti az energiáját, ahogy a gazdiknak is, akiket motivál a négylábú futótársuk.