Kétnaponta 5 km futás is elég a boldogsághoz - egy 5 kilométeres futó vallomása

Nincs sportórám, nincs pulzuspántom, se wattmérőm. Nem kapom az edzéstervet, nem készülök versenyekre, nem járok futóklubokba se. Nincs is igazi futóruhám, spéci futózoknim, sőt, még egy applikációm sincs a telefonomon, amivel rögzíteném a futásaimat.

Viszont van egy pár jó futócipőm!

De nincs színben hozzá illő futózsákom, övtáskám, kulacsom, nem használok frissítést, nem iszom elektrolitokat, és nem érdekel, hogy mikor, mit reggelizek. Nem figyelek a futásaimra ennyire, nem a futás köré összpontosul az életem, de ha esik, ha fúj, ha úton vagyok, ha otthon, egy biztos, hogy minden másnap futok. Egészen pontosan 5 kilométert, a házból kilépve, egy adott körön, már 6 éve, ugyanott, ugyanúgy, és nagyságrendileg ugyanannyi idő alatt.

Futok, mert élvezem. És pont.

Hol reggel, hol ebédidőben, hol esténként, ahogy épp összejön. Olyan nincs, hogy ne sikerüljön kétnaponta 30 percet kiszakítani egy napból. Muszáj, mert szükségem van rá, mert kell. A testemnek, a lelkemnek, a lábaimnak, a keringésemnek, és elsősorban az agyamnak, hogy tudjak gondolkodni, képes legyek a dolgaimat elvégezni, kitalálni, hogy mit főzzek hétvégén a vendégeknek, mit vegyek a férjem születésnapjára, az anyósomék házassági évfordulójára, vagy a keresztfiam diploma osztójára. Megtervezni a következő megbeszélés részleteit, vagy épp meghallgatni a kedvenc podcastem következő adásának részletét. Nekem ezt jelenti a futás.

Kétnaponta 30 perc, 5 kilométer, 6 éve, rendszeresen.

Ennyi? Csak ennyi? Szokták kérdezni. Meg azt is, hogy miért nem több, hiszen aki tud 5 kilométert, az tud 8-at, is meg 10-et is. Aki pedig képes 10 kilométerre, az egy félmaratonra is fel tud készülni. Biztosan. De én nem akarok!

Köszönöm szépen, a futás és én, így jól vagyunk.

Így kellünk egymásnak. Se több, se kevesebb. De az biztos, hogy van a futónap, és van a pihenőnap, ez a kettő pedig váltja egymást télen nyáron, hóban, fagyban, kánikulában, szélben, esőben. Mert nincs olyan időjárás, hogy 30 percet futva ne bírna ki benne az ember, ezt már megtanultam az eltelt 6 év során. Na jó, azért olyan már előfordult, hogy esőkabátban mentem ki a kapun.

De semmi nem tántoríthat el attól, hogy kétnaponta futok 5 kilométert!

Azt is meg szoktam kapni - bár sosem kérdezem, vagy kérek tanácsot futásügyekben - hogy ennyit meg minek? Mi értelme futni, ha nem akarok versenyezni, edzeni, fejlődni? Próbára tenni önmagamat, hogy jobb lehessek? Mert én csak futok, önmagamért, a mentális egészségemért, a feltöltődésért, a kiegyensúlyozottabb mindennapokért. Önmagamért.

Nincs bennem versenyszellem, nem akarok jobb lenni senkinél, igen, még önmagamnál sem. Örülök, hogy kétnaponta futhatok, és ez által van egy rendszer az életemben. Nekem ennyi elég a boldogsághoz. Én így vagyok futó! Boldog futó.

Forrás: Olvasói levél - Orsi vagyok, futó vagyok