A futás a legjobb orvosság

"A lányaim születése miatt tíz évig semmit nem sportoltam, majd 2013-ban kezdtem mozogni, eleinte spinningre jártam. Sosem volt a futás az erősségem, az iskolai mezei futóversenyeken csak a plusz létszám miatt vettem részt" - kezdi futótörténetét a kétgyermekes édesanya. "A Duna-parton sokat sétáltunk családilag, és itt kezdődött minden, 2-3 kilométerekkel, majd amikor meglátogattuk a testvéremet Floridában, az ottani lelkesedés hatására kedvet kaptam egy 5 km-es futóversenyhez, amire a nagyobbik lányommal együtt beneveztünk. A rajtban felcsendülő amerikai himnusz emlékére még mindig kiráz a libabőr, annyira magával ragadott az első futóversenyem emléke" - tekint vissza Zsuzsi, akinek a pozitív élmények hatására még jobban megjött a kedve a versenyekhez.

A sikeres félmaratont követően pedig természetesen nem volt megállás Zsuzsi számára, akinek időközben egy nem várt nehézséggel is szembe kellett néznie.

"Beneveztem az első maratonomra, de végül nem álltam rajthoz, mert óriási csalódás volt a verseny helyszíne. Emlékszem, amikor odaértünk, és kiszálltam a kocsiból azt hittem, hogy ott nincs is semmilyen rendezvény, messziről láttam egy pici sátrat egy park közepén, de futókat szinte alig. Közben kiderült, hogy már pedig egy futóversenyre érkeztünk, amit ott a parkban körözgetve kellett volna teljesíteni. Bevallom, teljesen elment a kedvem az egésztől, és hatalmas csalódottsággal vissza ültem a kocsiba. Úgy voltam vele, hogy akkor egy darabig nem lesz meg ez a táv, ráadásul jött a Covid, és az a bizonyos diagnózis. 2021. április 21-én állapították meg a pajzsmirigyemben a rosszindulatú elváltozást, amit szinte azonnal megműtöttek."

Zsuzsi kitartását a műtét után fél évvel egy sikeres félmaratonnal ünnepelte Karácsony előtt, majd elhatározta, hogy újra elkezd felkészülni egy maratonra, és most nem fogja semmi megállítani a célkapu előtt.

"Hat hétig egyáltalán nem futhattam, de nem is volt kedvem hozzá. A lányaimra gondoltam, majd arra, hogy nem hagyhatom el magam miattuk, és közben az is tartotta bennem a lelket, hogy amikor elkezdtem futni, akkor megszűnt a pánikbetegségem is. Így orvosi felügyelettel újra elkezdtem a műtét után futni, mivel nem volt szükségem semmilyen kiegészítő terápiára."

Zsuzsi tehát aznap, amikor megvolt a nevezése az első maratonjára, még nem lett maratonista, később végül, ráadásul egy nagyon különleges napon azonban mégis elmondhatta magáról, hogy lefutotta élete első 42,2 kilométerét, méghozzá egyik kedvenc városában, New York Cityben.

"A legnagyobb álmom az lett volna, ha a legendás New York maratonon sikerült volna célbaérnem, de mivel oda nagyon nehéz bekerülni, kerestem egy másik versenyt, amit épp a műtétem egy éves évfordulóján tartottak, ráadásul New York Brooklyn városrészén. Így neveztem, és elkezdtem a tudatos felkészülést állandó orvosi felügyelet mellett. A férjem kérésére nagyon figyeltem a táplálkozásra, eljártam rendszeresen gyógytornára is. Sok futót követek az Instagramon, és hogy őszinte legyek sokszor számomra inkább ijesztő, mint sem motiváló, hogy mennyi mindent alá kell rendelni a futásnak a jó eredményekért. Család és munka mellett azért minden nem fért bele, de amit tudtam megtettem azért, hogy egészségesen tudjak rajthoz állni életem legfontosabb futóversenyén" - meséli Zsuzsi, akinek az utazás előtt egy újabb nehézséggel kellett szembenéznie.

A futónő kedvét nem vette el az újabb leküzdendő akadály, épp ellenkezőleg, még nagyobb elszántsággal indult útnak élete legnagyobb kalandjára.

"Elérkezett a rajtszám átvételének a napja, ahol földbe gyökerezett a lábam a látványtól. Profi futók, a legmodernebb cipők, körbenéztem és teljesen összementem. Megkérdeztem a férjemet, hogy mit keresek én itt? Ő pedig szépen felrázott és a helyemre tett. Annyi mindenen mentem keresztül az elmúlt egy évben, annyian féltettek, és óvtak a futástól, hogy én minden áron bizonyítani akartam. Az indulás előtt egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam egy szuper tanácsot, aki azt mondta, hogy ha jön majd a maratoni fal, akkor sírjak, és attól könnyebb lesz" - eleveníti fel Zsuzsi az élményeit, majd részletesen beszámol az első maratonjáról is.

"Szokták mondani, hogy egy maraton akkor jó, ha úgy igazán belehaltál. Bevallom, én ezt nem éreztem. Épp ezért nagyon szeretnék még egy olyan igazi belehalós maratont futni. Mert most már tudom, hogy képes vagyok rá" - vallja Zsuzsi, aki zárásképp még abba is beavatott, hogy az utcai maratonok mellett azért a terepfutás is nagyon vonzza.

"Mikor megláttam Debreczeni Dórit, ahogy Madeira-n futott maratont, akkor elhatároztam, hogy egyszer nekem is el kell jutnom arra a helyre, mert teljesen elvarázsolt - mondja Zsuzsi, akit a férje és a családja maximálisan támogatnak a hobbijában, sőt, már teljesítettek közösen családi futóversenyt Dubrovinkban, és Barcelonába is elkísérték egy versenyre.

"Nagyon hálás vagyok, hogy futhatok, és hogy a futás által mennyi csodálatos élményt gyűjthetek. A futás segített legyőzni a betegséget, és kinyitotta számomra a világot."