10+1 verseny 2018-ból - évzáról gondolatok

Menet közben formálódott bennem minden azzal együtt, ahogyan változott a futó teljesítményem. Egyre motiváltabb lettem abban, hogy olykor színesebbé tegyem a mindennapok edzéseit egy-egy versennyel. Valószínű azért is, mert megtapasztaltam, hogy Béla (Jakus Béla edző), kevésbé terheli a futóit a sima edzéseken, inkább versenyeken enged futni. Az idei év egyébként legklasszabb felismerése mégis a hétköznapokhoz kapcsolódik: a futások nagyobbik része ismét jól esett. Milyen egyszerű dolog ez, mégis azt kell mondanom, hogy nem annyira magától értetődő. Ahogy lementek a kilók rólam, úgy esett egyre jobban a mozgás. Úgy lett egyre alacsonyabb a pulzusom és egyre gyorsabb a tempóm. Gyorsult a regenerációm is, jóval hamarabb rendbe jöttem a hosszabb futások után. Így hát egyre inkább vágytam és kerestem a nehezebb kihívásokat.

1. 2018. március 3. Bükki Funrun, 35 km/1500 méter szint

Tél végi, tavasz elejei első verseny, szokatlanul nagy hóban. Nem voltam még túl acélos, de azért bizakodva rajtoltam. Nehéz futás volt, amelynek vége váratlan és igen kellemetlen eseménnyel zárult: 2 km-rel a cél előtt elestem egy jeges folton és eltörtem a csuklómat. Egy hetet kellett kihagynom, közben megműtötték a kezemet, mert instabil volt a törés. Vicces, hogy a lábtörésem utáni első versenyen ismét csontomat törtem…

2. 2018. március 25. Vértes Terep Maraton, 39 km/1000 méter szint

Három héttel a kéztörésem után elindultam a VTM-en. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy nekem ezt kell tennem, de erősebb volt a kíváncsiság bennem, mint a balesetem miatti blokk. Mondjuk azért Béla odaírta a versenyre kapott instrukciók mellé: „Ne törd össze magad.” Nem törtem és aránylag jól is sikerült a futás.

3. 2018. április 21. Mátrabérc Trail, 55 km/2800 méter szint

Az ország egyik legkeményebb útvonalán voltam ismét. Ilyesfajta dologra még nem voltam igazán edzett, de hajtottak a régi emlékek. Talán ennek is köze volt ahhoz, hogy végül - a körülményekhez képest - elfogadható eredménnyel és érzésekkel értem célba. Az élmény mindenképpen nagyon inspiráló volt számomra a továbbiakhoz, meg hát kellett is az izomzatomnak valamilyen rendesebb munka ahhoz, hogy aztán esélyem legyen a júniusi 4up 4down (Dupla Élmény) útvonalon végigmenni.

4. 2018. május 13. Tatai tókör, 14 km

Két kör a csodaszép tatai Öreg-tó körül. Viszonylag váratlanul döntöttem az indulás mellett. Nem volt mezőny, nem volt semmilyen nyomás rajtam, egyszerűen csak közel voltunk az eseményhez. Igazából nem passzolt a felkészülésembe, de nem is volt különösebben megterhelő a verseny távja miatt, így Bélától zöld utat kaptam. Aztán magam is meglepődtem azon, hogy milyen izgalmas versenyhelyzetbe kerültem egyik sporttársammal, végül elsőként értem célba a női mezőnyben.

5. 2018. június 17. 4Up 4Down, 73 km/3300 méter szint

Régi vágyam volt ezen a nehéz, két körös útvonalon elindulni párban, Norbival. Az év legemlékezetesebb és mellesleg leghosszabb futása lett. Nyári meleg volt aznap, ráadásul évek óta az első ilyen jellegű futásom volt (hosszú és szintes), mégis minden klasszul ment, semmilyen komolyabb hibát nem vétettünk, a korábban sérült lábam is kiválóan állta a „sarat” a meredek fölfeléken és lefeléken. És mivel később kiderült, hogy utolsó rendezés volt ezen a pályán, külön öröm, hogy összejött…

6. 2018. július 28. GWT, 31 km/1000 méter szint

Július elején döntöttem el, hogy elindulok ezen az osztrák versenyen. A Grossglockner Ultra-Trail résztávja, alpesi környezetben. Nehéz, sziklás, köves útvonalon, a vége felé meredek lejtőkön kellett haladni. Sok, számomra futhatatlan szakasszal, mégis sikerült normális állapotban és aránylag jó pozícióban célba érni. Ettől függetlenül nem került be az év legkedvesebb futásai közé.

7. 2018. szeptember 9. Wizzair Félmaraton

Szintén július elején álmodtam meg, hogy megpróbálnám leporolni a félmaratoni PB-met, ami nem sikerült, de nem voltam csalódott az elért eredmény miatt. Időnként, ha kívülről tekintek önmagamra, az az érzésem, amolyan mindent akarok futó vagyok. Alapvetően terepen futok, mert ott szeretek igazán, de azért szeretnék síkon is gyorsan futni. Edző legyen a talpán, aki ilyen óhajoknak meg tudja feleltetni a futóját. Bélának közel sikerült.

8. 2018. szeptember 29. Valamar Trail, 57 km/1810 méter szint

Horvátországban, az Isztriai-félszigeten rendezik meg ezt a versenyt. Számos kötődésem van ehhez a vidékhez, de ahányszor futásra adtam a fejem errefelé, mindig akadtak gondjaim. Nehéz, köves vidék, bár kétségtelenül csodaszép, amit a tenger és a hegyek párosa ad. Nem akarom még kijelenteni, hogy futni soha többet nem fogok az Isztrián, de jó esélyt látok erre. A verseny egyébként nem sikerült rosszul, csak megélni volt vacak az órákon át tartó bukdácsolást.

9. 2018. október 21. Tatabánya 30 TT, 33 km/790 méter szint

Teljesítménytúra, tehát nem igazi verseny, mégis azért sorolom az idei versenyek közé, mert aránylag erős versenypulzust kaptam hozzá. Igazán jól sikerült futás volt és végre először megéltem azt is, hogy gyorsabb lettem, mint amilyen évekkel ezelőtt voltam. Ez a felismerés csapott aztán arcul a következő megmérettetésen…

10. 2018. november 2. Piros 85, 85 km/3200 méter szint

Az év legnagyobb kihívása, leghosszabb futása volt számomra. Azt gondolom, hogy a felkészülésem alapján jó eséllyel és jó érzésekkel teljesíthettem volna, de nem így lett. Az év második felére fejben kicsit elcsúsztak bennem a dolgok. Minden kafa volt, minden sokkal jobban alakult, mint amire korábban számítottam, és elkezdtem kicsit többet álmodni a lehetőségeimről. A szezon zárásaként sikerült a sikertelen és feladott versenyek sorát gazdagítanom. Klasszikus futóhiba: gyorsabban futottam, mint kellett volna. 65 km-nél feladtam. Mindenképpen kudarcként gondolok vissza erre a futásra, miközben persze tapasztalatszerzésre még így is kiváló volt.

+1. 2018. december 31. Zalaegerszegi Hegyi Maraton, 40,9km/720 méter szint

Igen, holnap még futok egy maratont, vagyis egy „majdnem” maratont. Alapozgatok én is, mint ahogyan ebben az időszakban szokás és bár a decembert egy erős, hosszabb edzéssel kezdtem, mostanra kellőképpen leültem, belassultam, bebejgliztem (plusz kilók, helló), illetve kicsit le is csendesedtem futóként és mindenhogyan… Itt az idő, hogy felrázzam magamat!

Mozgalmas és jó év volt az idei, amit sikerült, a futást komolyabban akadályozó sérülések nélkül végigedzeni. Szülés utáni időszakból, sérülésekből felállni, lefogyni, megerősödni, ismét megtapasztalni a versenyzés - és úgy egyáltalán a gondtalan, jól eső futások - felszabadító örömét. „Egy szó, mint száz”…soha rosszabbat! És persze köszönöm a családom soha nem múló támogatását, Jakus Béla, edző szakértelmét, türelmét és végül Éva (MacPherson Éva, egészség és táplálkozás terapeuta) folyamatos táplálkozásszakmai segítségét.