Egy futó vallomása: A futáshoz, de az élethez is kitartás kell

Az amerikai Runner’s World szerzőjének, Kristin Armstrongnak a vallomását olvashatjátok.

Szükségem van kitartásra ahhoz, hogy jó szülő legyek. 3 tinivel élek, így muszáj felülemelkednem a vitákon, problémákon, amikből az utóbbi időben kicsit több jutott. Nem engedhetem meg magamnak, hogy dekoncentrált, kimerült legyek. A gyerekeim olyan anyát érdemelnek, akiben minden megvan. Ezek az évek nem könnyűek, de túl kell élni őket.

A barátommal való kapcsolatomhoz is kitartásra van szükségem. Amikor bonyolódik a helyzet, gyakran inkább bezáróznék és nem szólnék senkihez, pedig tudom, hogy ő segít.

A futás viszont megtanított arra, hogy akkor is tudok haladni, amikor legszívesebben megállnék. A hosszú távok által jöttem rá, hogy vannak olyan kilométerek, amik fájdalmasabbak és hosszabbnak tűnnek, mint mások. De bármilyen nehéz helyzettel is állnék szemben, mindig eszembe jut a futás - hiszen ott sikerült elérnem a célom. Megtanultam, hogy a rossz pillanatok nem tartanak örökké.

Attól, hogy a futás nehezn megy, még nem azt jelenti, hogy nem fogsz átérni a célvonalon. Muszáj, hogy ilyenkor az erőd és a tapasztalod átlendítsen a nehéz helyzeteken.

A baráti kapcsolataimban is szükség van kitartásra. Amikor valami nehézséggel kell megküzdeniük, én is beleállok a harcba. Amikor gyengék, én felajánlom nekik az erőm. Amikor kijönnek a tempóból, visszarázom őket. Amikor pedig nekem van szükség segítségre, ők is megteszik értem.

Nem fognak gondot okozni az emelkedők. Az egész utat ki szeretném élvezni. A rajtvonalak éppen annyira fontosak, mint a célvonalak. A segítségért pedig nem kell messzire menned, elég, ha megnézed, ki áll mögötted.