Ismerjétek meg az evangélikus futópásztort, Zsugyel Kornélt

Rajthoz állni azonban ezen az eseményen csak a járvány idején tudott, akkor is csak virtuálisan. Ugyanis a vasárnap kilenc órai időpont, amikor a rajtot megelőzően a hangosbemondón keresztül megszólal a libabőrszerző újszülötti szív-és síróhang a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány által rendezett, 66 kilométeres jótékonysági futás kezdetén, a zalaegerszegi Csány téren is megkondul a harang az evangélikus templomban. A híveket hívja és Zsugyel Kornélt, az evangélikus lelkészt. Kezdődik az istentisztelet.

Így Kornél kénytelen beérni a zalaegerszegi szilveszteri hegyimaraton (Mountain Man Marathon) rövidebb távjának alkalmankénti teljesítésével és a kihagyhatatlan Balaton-kerüléssel, az Ultrabalatonnal. A Balaton-átölelést 12 fős evangélikus lelkészi csapattal (köztük Kondor Péter, Vancsai József és felesége, Kámán Kinga, valamint a Zsugyel testvérek: Adél, Márton és Kornél) valósítja meg 2015 óta minden évben. Ilyenkor a készségesen szolgáló nyugdíjas lelkészek, Loós Csaba, vagy Szabó Vilmos látják el a szolgálatot. Kornél felesége, Katalin nem tudja helyettesíteni, mivel a zalaegerszegi istentisztelettel egyidőben zajlik a pusztaszentlászlói szertartás is, ahol ő szolgál.

Kornél a miskolci Lévay József Református Gimnázium padjait koptatta és nem volt ínyére a testnevelés órák gimnasztikai gyakorlatsora. Azonban a város közepén magasló, 234 méteres, vulkanikus Avas-hegy legyőzése annál vonzóbb volt számára. Testnevelőjével sikerült megegyeznie abban, hogy három Avas-körrel, mely az Avas domb aljától a kilátóig emelkedik, kiválthat egy tesiórát.

A másik kedvenc futóútvonala a nagyszülei házához vezetett minden alkalommal, bármikor, amikor ventilálnia kellett, elege volt a tanulásból, vagy éppen csak friss levegőre vágyott. Így minden esetben megkapta a futástól azt a boldogsághormont, amely minden jó futásnak az elengedhetetlen tartozéka. Ebből állt a futóélete Miskolcon heti öt-hat alkalommal.

Úgy futott, mint a golyó, egekbe érő pulzussal. Egyszerűen nem tudott lassan futni. Gyerekként nem tudott megbarátkozni a klasszikus edzések rendszerével, ahol váltakozó iramban és lassú tempóban is kellett volna futni. Így nem is kötelezte el magát a hivatalos atlétika mellett.

Az, hogy egyedül teljesíti a saját maga által kiszabott adagot, nem zavarta. Nem érezte magát magányosnak, akárcsak az evangélikus hittan fakultáció egyetlen résztvevőjeként sem, melynek keretében már az egyetemi teológiai tananyagot tanulmányozhatta elhivatott lelkészével.

A futásban találta meg mindennapi örömét. Az atlantai olimpia évében 16 éves volt, amikor meglátása szerint megérett arra, hogy nekivágjon a Bükki Hegyimaratonnak. Azonban a versenykiírás szerint csak 18 éven felüliek nevezhettek a gyilkos távra. Eszébe sem jutott Kornélnak, hogy kivételes elbánást kérjen Kisgyögy Ádámtól, a rendezőtől. Elfogadta a számára szabályosan elérhető félmaratoni táv teljesítésének lehetőségét. Amikor aztán végre 18 múlt, rajthoz tudott állni és célba is ért a maratoni távon.

Az egyetemi évek alatt azonban Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatójaként öt éven át nem talált közvetlen környezetében a miskolcihoz hasonlítható, tiszta levegőjű futóparadicsomra. A körözéshez a kollégium sportpályáján pedig nem volt nagy kedve. Ugyanis a mai napig sokkal inkább az egy nagy kört választja, mint a sok kicsit. Viszont hatodéves gyakornokként időnként a 325 méteres szintemelkedéssel tarkított Diósárok-futást teljesítették a mentorával. Érdekes módon, fáradtságot a hosszú kihagyások ellenére sem tapasztalt.

Hivatása gyakorlása kezdetén Bánkon futott, majd 2015 óta, amióta Zalaegerszegen szolgál, tud a miskolcira emlékeztető futópályákon edzeni. Eleinte teljesen egyedül ugyanazon az útvonalon futott: a Platán soron, azaz a Ringen. Később futótársakra is talált és egyre több útvonalat fedezett fel magának. Kedvence a nyolcas kör, mely kétszeresen rászolgál a nevére: a táv 8 km és leggyakrabban este 8-kor tud elindulni erre a kalandra. Futótársai, Düh László és Sipos Ádám is a gyülekezetből kerültek ki. Mára megismerte Zalaegerszeg minden zugát, köztük az olyan klasszikus futóútvonalakat, mint a Teskándi kör, a Jánkahegy vagy a Bazita-kör.

Kornél igyekszik a gyülekezeti tagokat is mozgásra serkenteni. Így tavaly októberben és novemberben a reformáció napja, majd Luther születésének évfordulója jegyében kilométergyűjtési kihívást hirdetett meg, melyhez nemcsak futva lehetett hozzájárulni, hanem kerékpározással, úszással, emberi meghajtású rollerezéssel és gyaloglással is.

A reformáció 500. évfordulóján országosan is meghirdették lutheránus körökben irányelvként az 1517 km futás teljesítését, melybe Kornél esetében belefért két zalai evangélikus szórványközösség, a pusztaszentlászlói és az attól 35 kilométerre fekvő, részben német ajkú, szepetneki gyülekezet összekötése egy futózarándoklat keretében. Kornél Zalaegerszegen a Luther-szobor avatására tartogatta az ezerötszáztizenhetedik kilométerét. Tökéletes időzítés volt!

A gyerekeinél nem erőlteti feltétlen a futást. Nagyfiáról, aki most annyi idős, mint Kornél volt, amikor maratoni futásra vágyott, mondja, hogy ő a testépítésben találta meg az élete értelmét. Abban tud maradandót alkotni. Hogy mi számára a maradandó? „Az élet érelme az egészség hosszútávú megőrzése” – vallja Kornél.

A nemaze.hu futóblogról is természetesen hallott már. Kérdésemre, hogy futószemmel mit gondol Pál apostol rómabeliekhez írt levele 9. fejezetének 16. sorához („Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”), így válaszolt:

Hát igen, nyilvánvalóan futóként a legeslegkönnyebb megtapasztalni az embernek a végességét és rászorultságát. Azt, hogy a teljesítményünk nem felétlen attól függ, hogy mi hogyan érezzük magunkat, vagy éppen mi van bennünk, mert vannak olyan tényezők, amelyek rajtunk kívül állnak. Nyilván Pál apostol arról beszél, hogy az ember a saját maga céljaiért persze fáradozhat, de valójában a döntő jelentőségű lépés mégis csak az Istentől van és ő fogja megadni az embernek a győzelmet.

Mennyi az emberi és az isteni tényező aránya például a nemrégiben megvalósult csoda esetében, melyet Aleksandr Sorokin mutatott be a 100 km-es vilniusi világcsúcsdöntésével? Hogyan tudod magyarázni ezt a csodát? Hogy lehet az, hogy hasonló felkészülés és adottságok mellet „az egyiknek sikerül, a másiknak nem? A sors olykor nem tudja, mit akar. Az egyiknek kiderül, s a nap fénylik fenn, a másiknak nem jut, csak zivatar.” (Zerkovitz Béla dalszövege, a szerkesztő.)

Hát az biztos, hogy ezeknél a távoknál már minden kilométert ajándékba kap az ember.

Tényleg elég egy aprócska dolog, ami át tudja venni az irányítást az ember teste fölött, akár mentális értelemben, akár testi értelemben. Ez lehet előrevivő, de akár hátráltató is. Itt nem tudsz arra építeni, hogy te mindent megtettél, mert ez már túl van az emberi kontrollálhatóság határán.

De éppen ezért mondhatjuk, hogy az ilyen hosszútávfutók lélekben talán erősebbek lehetnek, vagy szükségük van arra, hogy erősebbek legyenek, mert el kell tudni fogadni adott esetben a bukást is olyan formában, hogy ez nem azért történt, mert ők nem készültek föl eléggé vagy nem tettek meg mindent. De ugyanakkor meg kell őrizni ezt a felfogást akkor is, hogyha sikerül a mutatvány.

Például, ha belegondolunk, hogy Sorokin néhány másodperccel volt képes megdönteni egy 100 km-es több mint 6 órán át tartó kitartással járó csúcsot, amely már amúgy is ki van élezve, akkor sem mondhatja azt, hogy én ezt holnap bármikor meg tudom ismételni. Mert bizonyosan van isteni tényező, amelyet persze fogalmazhatunk más néven is. De annyi minden hat ránk, miközben futunk!

Ezt csak egy olyan egyszerű példán tudnám érzékeltetni, hogy egy futópadon, ahol nem vonhatja el a figyelmünket a madárcsicsergés sem, hanem csak ez a beszűkült tevékenység zajlik, ott sokkal tovább tudja tartani magát a robot üzemmód. De, ha kimegy az ember a természetbe, feltűnik egy vipera, elszalad egy fekete macska vagy bármi állat előtte, már jönnek az asszociációk. Kénytelen jönni, hiszen az emberi agy nem zárhat ki mindent és ezek befolyásolják valószínűleg az emberi teljesítményt.

Bár nem vagyok profi futó, nem tudom, hogy mi történik ilyenkor. Tehát lehet, hogy a profik azt mondják, hogy ez engem teljesen hidegen hagy. Lehet, hogy te azt mondod, hogy egy profinak nem szabad, hogy problémát jelentsen az, hogy egy fekete macska átmegy az úton. Vagy ezt te hogy látod? Tapasztalatból van olyan veled, hogy elvonta a figyelmedet valami a futástól?

Nos, nekem most két emlékezetes 24 órás mutatvány jut eszembe, ahol értek váratlan ingerek. Az egyik Veronában történt stadionban, a másik pedig Budapesten futópadon. Képzelheted milyen, amikor az ember már csak a határon fut, teljesen befelé fordul és közben hirtelen valaki beleér az aurájába vagy éppen a mediterrán temperamentummal megáldott 24 x1 órás váltócsapatok tagjai kürtöléssel biztatják egymást! Arról nem is beszélve, amikor Norbi (Schorbert) a sztárfutópadon a földhöz vágja a pulzusmérőjét, mivel az a vártnál magasabb értéket mutat. Úgy felugrottam ijedtemben, hogy majdnem leestem a padról! Szó szerint kizökkentett. De aztán persze futottam tovább mindkét esetben. Veled előfordult-e, hogy futás alatt megtört a teljesítményed és sikerült belőle kilábalni akár edzésen, vagy versenyen? Megtapasztaltad-e Isten segítségét vagy jelenlétét?

Az első félmaratonom, az említett bükki hegyimaraton rendezésében mindenféle pályaismeret nélkül zajlott, futottam mindenféle kontroll nélkül, fenn a nagy emelkedő után benn az erdőben 3 darab sáros szakasz jött egymás után és én az elsőben elvesztettem a kontrollt, a másodikban imbolyogtam és a harmadikban elhasaltam. A fél testemet beterítette a sár. És ott voltunk az első versenyem harmadánál körülbelül és azzal a mennyiségű sárral, ami rám tapadt, kellett folytatnom az utamat. Nyilván nem volt kellemes érzés, de a végén a célba érkezés feledtetett mindent. Az anyukámnak a tekintete nyilván nem volt teljesen őszinte, amikor meglátta, hogy mit kellet kimosni. Persze ugyanakkor biztos örült neki, hogy túléltem.

Gondolom, meg sem fordult a fejedben, hogy kiállj.

Dehogy! Az erdő közepén voltam és egyébként is azért mentem oda, hogy lefussam a távot.

Így bőven van valami értelme, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mi vár bármely terepfutás résztvevőire még akkor is, ha sosem futottam rajta és nem ismerem az útvonalat. Azt tudom, hogy vadregényes, kihívásokkal teli, nehéz vonalvezetésű a pálya. Úgyhogy minden tiszteletem a futóké.

Visszatérve Sorokinra, esetében beszélhetünk-e valami kivételes kegyelem élvezőjéről?

Azt gondolom, hogy Sorokin megtalálta a flow-t. Azt a rezonanciát sikerült elkapnia, ami ezt a teljesítményt kihozza belőle. Ezek szerint mindig van feljebb, mert éppen a gátló tényezők olyan sokan vannak az úton: táplálkozás, hőmérséklet, ruházat, frissítés! Ezekben még valószínűleg órák vannak. Megtalálni az adott embernek a megfelelő frissítést, mellé jön a megfelelő széljárás, futócipő, hőmérséklet… Tulajdonképpen nincs ideális körülmény, még akkor sem, ha Sorokin közel 20 kilométerrel döntötte meg a negyed évszázadon keresztül megközelíthetetlennek bizonyult kúroszi csúcsot 24 órán. (Yiannis Kouros 1997-ben elért, 303 km fölötti 24 órás világcsúcsát döntötte meg Sorokin tavaly, a szerkesztő.) Nem tudjuk, hogy a komforttérképén hol állt ez a teljesítményt. Lehet, hogy ezt sosem tudja megismételni, lehet, hogy igen. De lehet, hogy talál egy jobb zenét annál, amit hallgat és akkor következik a legközelebbi csúcs. Talán a legfontosabb, hogy ne keseredjen el akkor sem, ha tényleg ez volt az utolsó jó napja, Mert hát azért, ha az embernek csak egy kegyelemben töltött napja van, azért is érdemes leélni az életet. Abból lehet azért táplálkozni.

Mennyiben mondhatjuk, hogy a Szentlélek templomát óvjuk, amikor testmozgást végzünk?

Az nagyon fontos, hogy Isten nem véletlen teremtett bennünket meg ebben a testben. És hogyha komolyan vesszük azt, hogy a megnyilvánulásainkon keresztül Istenről tanúskodunk és az Isten szeretetét tudjuk közvetíteni a másik ember felé, akkor az egészségmegőrzés mint program, az a küldetésnek a komolyan vétele. Tehát, ha én megőrzöm az egészséget, ahogyan csak tudom, akkor lehetőséget biztosítok arra, hogy minél többet adjak át abból a szeretetből az embertársaink javára, akik körülöttünk élnek.