Borítókép: Olykor egy-egy funrun többet lendít a teljesítményeden, mint egy kemény verseny - beszámoló a San Diego félmaratonról

Olykor egy-egy funrun többet lendít a teljesítményeden, mint egy kemény verseny - beszámoló a San Diego félmaratonról

Tudom, hogy sokan nem tudják elnyomni a teljesítménykényszerüket, ha a futásról van szó, azonban néha megéri, mert sokkal nagyobb élményt adhat egy-egy verseny, ha nem vesszük véresen komolyan.

Ha valaki elkezd futni, bizony könnyen elkapja a gépszíj, és persze egyre messzebb szeretne egyre gyorsabban menni, és ennek az lehet a vége, hogy egy-egy nem annyira rossz eredménytől is levert lesz. Ilyenkor érdemes végiggondolni, hogy vajon a pár évvel ezelőtti énünk, mit szólt volna az adott eredményhez? Biztosan eldobta volna az agyát örömében! Mindenesetre a teljesítmény-kényszeresség odáig fajulhat, hogy nem lelünk örömet a sportban, csak az eredményeket hajhásszuk.

Én szerencsére nem vagyok ekkora fanatikus, és ha volt is (egy rövidebb) idő, amikor kezdtem átesni arra az oldalra, ma már egyensúlyban tudok maradni. Nem érdekel, hogy ki mennyit fut, és milyen tempóban, magammal foglalkozom, és az adott helyzetből próbálom kihozni a maximumot.

Így voltam ezzel a június 3-án megrendezésre került Rock N Roll San Diego Marathonnal is, aminek a félmaratoni távján indultam el. Tudni kell, hogy nem azért utaztam oda, hogy részt vegyek a versenyen, hanem a régóta dédelgetett és szervezett kaliforniai utunkba esett bele, és ha már ott voltam, nem hagyhattam ki! Épp nyaralás vége felé volt, és meg kell mondjam, mindent annak ellenkezőjeképpen csináltam, ahogy egy versenyre készülni kellene:

  • keveset pihentem
  • még kevesebbet aludtam
  • sok junk foodot ettem
  • kevés vizet ittam
  • alig futottam
  • alkoholizáltam is
  • előtte buliztam

Nem szerettem volna a verseny alá rendelni a nyaralást, úgy hogy életünkben először voltunk a vőlegényemmel Kaliforniában, és persze szerettünk volna mindent megnézni. A kint élő haverokkal pedig épp úgy jött ki a lépés, hogy péntek este egy hatalmas buliba mentünk, ahonnan csak szombat reggel keveredtünk haza. Másnap persze haldokoltam, a verseny pedig vasárnap kora reggel volt, amihez 3:30-kor kellett kelnem…

Nem mondom, hogy teljesen üdén és frissen, de viszonylag lelkesen álltam rajthoz a versenyen. San Diego egy nagyon szuper város, szimpatikus, tiszta és rendezett, ám telis-tele van dombokkal, így az egész egy nagy hullámzás volt. Bár megnéztem előre a szinttérképet, ott élőben teljesen más volt, és akkor is jöttek dombok, amikor nem számítottam rá. Úgy voltam vele, két órán belül csak meglesz még így is, de akkor sem leszek ideges, ha mondjuk 2 óra 15 perc alatt érek be (amilyen idővel egyébként szerintem még sosem futottam félmaratont). Az elejét nem toltam túl szándékosan, sőt direkt lassabban mentem (mert a szinttérkép alapján úgy tűnt, hogy 16 kilitől egy szuper lejtő jön végig, amin csak úgy hasítok majd), egyenletesen hoztam az 5:30-5:40-es átlagokat, ami a helyzethez képest teljesen oké volt számomra, viszont nem esett jól, hogy sík résszel nem találkoztam, és a lejtőkön sem lehetett döngetni, mert már túl meredekek voltak ahhoz.

Frissíteni nem álltam meg a pontokon, a kezemben vittem egy kis flakont, és abból kortyolgattam a már jól bejáratott frissítési rendszeremnek megfelelően. Két gélt akartam benyomni, az nem jött össze, mert az egyiket elhagytam valahol. Akkor egyszer álltam meg, mert nem bírtam normálisan előkotorni a zsebemből. Aztán bárhogy vártam azt a lejtőt 16 kilinél, csak nem jött, így bele kellett nyugodnom, hogy a repesztés bizony elmarad ma, és mivel éreztem, hogy egy bazinagy vízhólyag van kialakulóban (amiről utána kiderült, hogy vérhólyag), a kezdeti lelkesedésem kicsit elszállt. Olyankor emlékeztettem magam, hogy milyen szuper dolog már, hogy egy amerikai versenyen futhatok, és csak azért jöttem, hogy élvezzem! (Amúgy mentálisan nagyon jót tett, hogy kilométer helyett mérföldben jelezték, hol tartunk, és mivel abból „kevesebb”, fejben rövidebbnek tűnt a táv.)

san diego, san diego kalifornia, california
Forrás: Getty Images
San Diego tényleg nagyon kedves város

Mindenesetre valahogy lefutottam, és végül 2:03:36 alatt értem célba a hivatalos mérés szerint, ami normál esetben talán nem tetszene annyira, de a jelenlegiben még rettentő büszkévé is tett! Arról nem is szólva, hogy ez a kis funrun szuper löketet adott a futásokhoz, és újabb motivációt arra, hogy magamért futok, azért hogy boldogabb és teljesebb legyen az életem, és ez a legfontosabb! Abban pedig hiszek, hogy ez a hozzáállás hosszútávon kifizetődő, és segít a teljesítmény fokozásában is.

Fun fact: Utólag visszanéztem, és a pulzusom 68%-ban az 5-ös zónában volt, 2-esben és 1-esben egyáltalán nem, 3-asban 1%-ot, 4-esben pedig 31%-ot. Ilyen tempónál ez kifejezetten magas nálam, és amikor mondtam az edzőmnek, Nellinek, hogy „haha, ebből is látszik, hogy fáradt voltam”, akkor visszaválaszolta, hogy szerinte inkább a piálás az oka…