6 dolog, amiben a futás enyhén szólva megváltoztatta az életemet

Bár mindig sportoltam, a futás kifejezetten meghatározó darabja azoknak a mozgásformáknak, amiket eddig űztem. Nem csak a mindennapjaimra, de átfogóan az életemre is hatalmas hatással van. Most elmondom, miben!

Bár mindig sportoltam, a futás kifejezetten meghatározó darabja azoknak a mozgásformáknak, amiket eddig űztem. Nem csak a mindennapjaimra, de átfogóan az életemre is hatalmas hatással van. Most elmondom, miben!

1) Hihetetlenül büszkévé tesz, és önbizalmat ad az, hogy futok. Hogy előfordul, hogy elindulok a városba, és egy félmaraton múlva hazamegyek. Mindegy, hogy éppen milyen idővel, és közben megálltam-e: olyan dolgot tettem meg, ami másoknak egy világrengetően óriási tettnek tűnik. Ezt soha, senki nem veheti el tőlem, még akkor sem, ha egyszer csak valamiért már nem akarok vagy tudok majd futni többet.

2) Való igaz, hogy a beszédtémáim nagy részét a futás teszi ki: melyik testrészem fáj éppen, milyen cipőt készülök venni, és hogy sikerült a legutóbbi verseny. Erről két dolgot érdemes megjegyezni: ha futókkal kerülök össze, akkor soha nem fogyunk ki a beszédtémákból, és a kínos csend szele sem csap meg minket. Ha viszont nem futókkal, őket nagyon idegesíti a dolog, és gyakran felteszik a kérdést: „Te csak a futásról tudsz beszélni?”

Olvasd el ezt is!

3) Az utazásokat már csakis a köré szervezem, hogy éppen valamilyen verseny lesz-e, vagy készülök-e valamire, vagy éppen ott a helyszínen rendeznek-e valami jó kis futást. Mivel a pasim nem futó, ezért ez nem mindig egyszerű, de szerencsére alig vétóz meg valamit ezekből!

4) Rengeteg, nem is tudom összeszedni hány új barátot, havert, ismerőst szereztem a futás által! Ilyen támogató közösséget ritkán találni, mindeki meghallgatja a másikat, még akkor is, ha teljesen más edzettségi szinten állnak. Szurkolunk egymásnak, biztatjuk a másikat, és folyamatosan tippekkel látjuk el azokat, akiknek szüksége van rá. Mérhetetlen hálás vagyok, hogy ezeket az embereket megismerhettem!

5) Szinte mindig fáj valamim. Oké, most éppen annyira nem, de ha akarnám, meg tudnám erőltetni magamat, és találnék egy pontot. Biztosan van otthon több krémem ízületi problémákra, és mindig kíváncsian hallgatom mások tapasztalatait ezzel kapcsolatban.

6) Vannak napok, amikor nemhogy bűntudat nélkül, de egyenesen kötelezően kell ennem tésztát, pizzát vagy más szénhidrátokat… ez pedig fantasztikus!

Ezért szeretem a téli futásokat

Bár sok nehézség van, hiszen rengeteg cuccot kell felvenni, csúszós a talaj, és konkrétan megfagy az arcom, mégis imádok télen futni, ezek miatt:

Csodaszerként emlegetett SMR henger

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő új funkcionális eszköz az SMR henger (self-myofascial release- izompólya önmasszázs). Élsportolók esküsznek rá, henger nélkül nem mennek egy edzésre/versenyre sem. Ha nekik bevált, neked is érdemes beépíteni az edzéseid mellé. Amellett, hogy regenerációt gyorsíthatsz, számos sérülés megelőzésében segíthet.

Ha a futáshoz jól jön egy új dal

Új videoklipjével azokat a futókat jó eséllyel megnyeri a Manoya, akik szívesen hallgatnak zenét futás közben. A kellemes ütemű nóta egy könnyű futás klassz kísérője lehet.

Az életmódváltás 5 érzelmi fázisa

A fogyúkúra nem vicc. Mindig rengeteg változással, lemondással jár és mindenkire másképp hat. Ha életmódváltásba kezdesz, az is biztos, hogy kissé érzékenyebb leszel a megszokottnál.

Miért van szükség keresztedzésre?

Ha kitűzött céljaid között az is szerepel, hogy gyorsabb legyél, más sportok is segíthetnek abban, hogy ezt elérd.

Előfizetés

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő 35%-os kedvezménnyel! Most 4 lapszám 3580 Ft helyett csak 2380 Ft-ért lehet a tiéd!

Csak 2380 Ft