Hello Maraton!

Azon kaptam magam, hogy még nem is írtam az Olimpiáról. Pedig igen nagy dolog számomra, mégsem jött ki egy “hang” sem az ujjaimból. Annyira távolinak tűnt, aztán hipphopp 2,5 hónap és futok. Maratonon.

Azon kaptam magam, hogy még nem is írtam az Olimpiáról. Pedig igen nagy dolog számomra, mégsem jött ki egy “hang” sem az ujjaimból. Annyira távolinak tűnt, aztán hipphopp 2,5 hónap és futok. Maratonon.

Ebben az évben tényleg minden az Olimpia körül zajlik. Ilyenkor felpezsdül az életünk, nem csak az izgalom miatt, amit belül érzünk. Sokkal többen érdeklődnek, megjelenés itt-ott, interjúk. Mindeközben edzel és edzel.

Számos előnye van ezeknek a megkereséseknek: a hangodat elviheti a média jó messzire és talán átadhatunk egy kicsit abból, miért érdemes minden nehézség ellenére profi atlétának lenni. Láthatja bárki, mekkora erők szabadulnak föl sportolókból az Olimpia miatt. Sorsok, történetek vannak a teljesítmények mögött.

Egyszer az egyik barátom fejtette ki, hogy az Olimpikon szóban benne van a lényeg. Az, aki kvalifikálja magát, ikonná válik. Aztán, hogy mihez kezd ezzel, az már a saját útja. De akiket én látok, irdatlan kemény munkával, alázattal, fegyelemmel és olyan emberi energiákat megmozgatva készülnek, ami nem csak egy sportolónak példaértékű.

Szerencsés az az egyesület, ahol a picik láthatják ezt a munkát.

Ezt tudjuk adni mi, Olimpikonok, legyen az bármilyen sportág.

Higgy a munkában, magadban. Lépj ki a negatív körforgásból, rázd le magadról azt és azokat, akik visszahúznak. Lépj előre, merj más lenni, merd azt az utat járni, ami a tiéd.

Folyt köv :)

Akkor is edzened kellene, ha nincs kedved?

Minden sportoló ember életében eljön a pont, amikor a háta közepére sem kívánja a mozgást. Egy új kutatás szerint viszont pontosan ilyenkor nem érdemes kihagynod a sportolást!

Az 5 legkönnyebb gyakorlat hasizomra

A core izmok erősítik és stabilizálják a gerinced és medencéd, ezért az első lépés ezeknek az izmoknak az erősítése, ha golyóálló testre vágysz.

Tedd helyre a kapcsolatodat a kajával!

Előfordult már, hogy diétáztál, és szerettél volna megszabadulni pár kilótól? Vagy másokhoz hasonlítgattad a tested? Ha igen, olvass tovább!

NO POST NO RUN

No post no run - mondják futóberkeken belül viccesen, vagyis, ha nem posztolsz a futásodról – például fotót – akkor az a futás nem is számít. Lássuk hát, melyek a jó futós fotók alapjai.

Hol kapható a Fuss&Főzz könyv?

Nem tudtad még beszerezni a Fuss&Főzz című könyvünket?

Előfizetés

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő 35%-os kedvezménnyel! Most 4 lapszám 3580 Ft helyett csak 2380 Ft-ért lehet a tiéd!

Csak 2380 Ft