Rákóczi Feri: „Találj egy jó célt magadnak!"

Rákóczi Feri múlt vasárnap teljesítette a Los Angeles Marathon 42 kilométeres távját. Ezzel kapcsolatos élményeiről számol be nektek következő posztjában.

Rákóczi Feri múlt vasárnap teljesítette a Los Angeles Marathon 42 kilométeres távját. Ezzel kapcsolatos élményeiről számol be nektek következő posztjában.

Az előzmények

Az amerikai utazások után az egyik leggyakoribb kérdés, amit mindenki feltesz, hogy volt-e jet laged. Mivel évek óta úgy élek, hogy akkor alszom, amikor csak tudok, a jet lag engem annyira nem hatott meg. Ráadásul pont délután értünk ki, így egyáltalán nem volt megterhelő az átállás, estére kellemesen elfáradtunk. Az időjárás viszont már sokkal problémásabb volt, mivel 28 fok volt az érkezésünk napján és irgalmatlan pára. (Szerencsére a verseny napjára lehűlt az idő, 20-22 fok lehetett, reggel még fáztam is egy szál pólóban).

Még a verseny előtt futottam kétszer a szállásunk környékén, a belvárosban, felhőkarcolók között. Ez egyébként - ahogy észrevettem - nem kirívó eset, rengetegen sportoltak rajtam kívül is. Rájöttem, hogy kétféle amerikai ember létezik: az egyik, aki rengeteg hamburgert eszik és a másik, aki emellett sportol is.

A futásokon kívül még bőven volt programunk: elmentünk Las Vegasba - amit nagyon élveztem -, és persze az összes Los Angeles-i nevezetességet megnéztük, amiket egyébként a verseny útvonala is érintett.

Kép
forrás: facebook

És végül elérkezett a verseny napja.

Nem volt bennem akkora izgalom, amekkorára számítottam - valószínűleg annak köszönhetően, hogy megfelelően felkészültem és volt időm a pihenésre is. Izgatott voltam, de nem idegeskedtem. 5 órakor vittek ki minket egy busszal reggelizni, de én már semmit nem ettem, csak egy müzliszeletet. Vittem magammal a géljeimet - vizet nem, mert elég sok frissítőpont volt az útvonalon - és a kis kamerámat is betettem az övtáskámba.

A verseny a Dodger Stadionból indult és az óceán partján ért véget. Az útvonal érintette a belvárost, a hollywoodi Hírességek sétányát és Santa Monicát is. Egyébként a pálya nem egy leányálom, mert több hosszú emelkedőn is át kell futni, amik rendesen kivették az erőmet.

A rajt jól sikerült, kicsit gyorsabban indultam a megszokottnál, de nem futottam el a táv elejét. Minden nagyon szép és jó volt, egészen a 30. kilométerig, egy dolgot leszámítva: a kompressziós zoknim talpa elcsúszott, ezért vízhólyagos lett a lábujjam. Annyira nem volt vészes, de azért megéreztem.

Jó volt látni közben a sok szurkolót, akik mindenkit bátorítottak, nem csak azt, aki miatt elmentek drukkolni. A céltól 100 méterre engem is várt egy kint élő magyar csapat, ez nagy lökést adott az utolsó pár méteren. Amint átléptem a célvonalat, elsírtam magam, aztán a párom, Béka nyakába borultam és akkor is. Az edzőm által kiszámított időnél 14 perccel értem be később, de elégedett voltam az eredménnyel.

Kép
forrás: facebook

A verseny után egy kint élő barátunkhoz mentünk, ahol megittunk 1-2 sört, így ünnepeltünk. Ő egyébként azt mondta, nem lakik messze, de végül egy 12 kilométeres visszafogott sétával juttottunk el a házáig, szóval még kicsit rádolgoztam az aznapi futásra.

A lépcsőzés egészen keddig elég sziszegősen ment, a combjaimban éreztem a maraton hatását, de a hazautazás napjára már elmúlt a fájdalom.

Jöhet a Runner’s World Run

Az még titok, hogy a Runner’s World Runon milyen távon indulok, de az biztos, hogy elmegyek és örömfutok egyet. Mivel nem vagyok sportoló, ezért nem hiszem, hogy ezen a versenyen is maratont vagy nagyon hosszú távot futnék.

Végül pedig megint szeretnék nektek tanácsolni valamit: bátran tűzzetek ki magatok elé új célokat és élvezzétek, ha sikerül őket teljesíteni! Két éve én sem gondoltam, hogy egy nap maratont futok, de rengeteget tanultam belőle és az odáig vezető útból!

„Nincs időm futni!” - ha te is mindig ezzel jössz, ez a cikk neked szól!

Ha a kifogások embere vagy, és úgy érzed, egyszerűen képtelen vagy beépíteni a mindennapjaidba a futást, az alábbi tanácsok segítségedre lehetnek.

Két nap futás a semmiben sivatagi forróságban

Lubics Szilvia az ország legismertebb és egyik legsikeresebb ultrafutója. Számos eredményes ultratávú megmérettetés után idén, nagy fába vágta a fejszéjét: benevezett az amerikai Badwater Ultramaratonra. A 135 mérföld (217 km) hosszú verseny nem elsősorban azért nehéz, mert extrém hosszú, hanem mert extrém meleg van akkortájt arrafelé. Szilvivel Szász Norbert többek között arról beszélgetett, hogyan lehet futóként felkészülni a hétköznapi ember számára szinte elviselhetetlen forróságra. Szilvi július 10-én rajtol a Badwater Ultramaratonon.

A kidörzsölődés ellen ezzel az egyszerű megoldással védekezhetsz

Ultrafutó szakértőnk elárulta a legegyszerűbb megoldást...

Ételek, amik lassítják az emésztésed - kerüld őket, ha fogyni szeretnél!

Ne szabotáld a fogyókúrád azzal, hogy rosszul választasz!

Soha ne lógj be egy versenyre se! Azt is elmondjuk, miért

A betlizés és a rajtszámcsere nem engedélyezett, ez van.

Előfizetés

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Szakértőink
Kérdezz szakértőinktől!

Mindegy, hogy edzéssel, táplálkozással, fogyással, futóruházattal, cipőkkel kapcsolatban vagy bizonytalan, a legprofibb szakemberek készen állnak, hogy megválaszolják a kérdéseidet, és segítsenek neked jobb futóvá és sportolóvá válni!

Fülöp Tibor

futáspulzuskontrollteljesítménydiagnosztikakerékpárhegymászás

Az edzőképzést és teljesítménydiagnosztika képzést Németországban végeztem. A Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatójaként elsősorban állóképességi sportolók sportágspecifikus teljesítménydiagnosztikájával, valamint személyre szabott edzéstervezéssel foglalkozom. A hazai edzőképzésben több mint 15 éve jelen vagyok szaktárgyi oktatóként. Szabadidőmben hegyivezetőként és barlangkutatóként tevékenykedem.

Kérdezek tőle

Frányó Eszter

táplálkozássporttáplálkozásétrenddiéta

A táplálkozásnak önmagában nincs teljesítményfokozó hatása, de ha nem megfelelően viszed be a tápanyagokat, azzal nagyban ronthatsz a teljesítményeden. Dietetikusként az a célom, hogy kihozzam belőled a maximumot, méghozzá olyan személyre szabott tanácsokkal és étrenddel, amiben nem hagyom figyelmen kívül azt sem, hogy mi a kedvenc ételed. Fordulj hozzám bizalommal.

Kérdezek tőle

Csanya

terepfutásfutás

Terepfutóként, versenyszervezőként és a Terepfutás.hu alapítójaként is ismerhettek. Sokak szerint egyszemélyes felelőse vagyok a versenyeimen rendszeresen ismétlődő esőnek, sárnak, kánikulának (ez természetesen alaptalan pletyka csupán). Másfél évtizedes terepfutó (és esőtáncos) múlttal várom kérdéseiteket. 

Kérdezek tőle

Gadányi Bálint

maratonmaratoni felkészülésfutás

Pécsen végeztem testnevelő-edző szakon. Gyerekkorom óta sportolok. Több sportágat is versenyszerűen űztem. A leghosszabb időt atlétaként töltöttem el. Magasúgróból lettem középtávfutó, majd a hosszabb utcai versenyek kezdtek el érdekelni. 2009-ben egy komoly betegségből való felépülés melléktermékeként a triatlonban kerestem a megújulást. Azóta 9x teljesítettem az ironman távot. Legjobb maratoni időm: 2:54, a legjobb ironman időeredményem pedig: 9:48. 

Kérdezek tőle

Janota Zoltán 'Johnny'

triatlonTRXspinningtáplálék-kiegészítők

A triatlon az életem fontos része több mint 26 éve. Ez idő alatt szerzett 13x ironman finisher-, 2x féltávú-, és 5x Somogy Megyei Duatlon Bajnoki címemmel rengeteg értékes tapasztalatot szereztem a fizikai és mentális felkészülésben. Kétdiplomás edzőként, Spinning- és TRX oktatóként segítem sok sportoló, vállalatvezető és átlagember minőségi sportolását, céljaik elérését itthon és külföldön. A BioTechUSA állóképességi szakértőjeként, cikkíróként és tesztelőjeként a táplálék-kiegészítők világában is igyekszem hatékony támogatást nyújtani mindenkinek.

Kérdezek tőle

Kis-Soós Zsanett

futásfutótechnikafutás várandósság alatt

Hazánk legrégebbi egyesületének, a Magyar Athletikai Club tagjaként, többszörös korosztályos magyar bajnokként, válogatottként és amerikai egyetemi sportösztöndijasként a versenysportban szereztem meg a legfontosabbat, ami az futáshoz szükséges lehet: a tapasztalatot. A legjobb félmaratoni időm: 1:17, és erre nagyon büszke vagyok. Az edzősködés, és az amatőr futókkal való foglalkozás alapjait már a Margitszigeti Atlétikai Club, illetve a NIKE Futóklub keretein belül sajátítottam el. Amikor kamaszkoromban elkezdtem futni, sokan egyszerűen nem értették, hogy miért ragadok nap mint nap futócipőt. Mára szerencsére változott a világ, sokszor ugyanezek az emberek keresnek fel, hogy segitsek nekik a fejlődésben, továbblépésben. Hihetetlenül jó érzés, hogy aktív részese lehetek annak a folyamatnak, amikor az "unalmas, monoton, értelmetlennek" tartott futás lassan-lassan trenddé, menővé, divatossá válik.

Kérdezek tőle

Lubics Szilvia

futásultrafutásmotiváció

Lubics Szilvia vagyok, 3 kamasz srác anyukája, fogorvos, ultrafutó. 7 éve indulok 200 km-nél hosszabb versenyeken, főleg aszfalton versenyzek. 3-szor nyertem Spartathlont, egyszer Milano- Sanremot, ami Európa leghosszabb futóversenye. Nyolc 24 órás versenyem közül, egy kivételével mindig 200 km fölött futottam. 6 és 12 órás futáson tartom az országos csúcsot. Bár a futás nagyon fontos az életemben, imádom a munkámat és a legbüszkébb a családomra vagyo

Kérdezek tőle

Lőrincz Olivér

ultrafutásterepfutásfutáskerékpár

Testnevelő és kerékpáros mesteredző vagyok. Az utóbbi bő 10 évben már a futásban mélyültem el igazán. Én magam is aktívan terepfutok, többek közt az utóbbi 10 évben megszakítás nélkül részt vettem az UTMB valamelyik versenyén. Edzői karrieremben az 5x megnyert Spartathlonra és a 24 órás világbajnoki címre vagyok a legbüszkébb.

Kérdezek tőle

MacPherson Éva

táplálkozásinzulinrezisztenciatermészetgyógyászatétrend

Egészség és táplálkozás terapeutaként az egészségmegőrzés természetes módjaiban és az IR életmódban szeretnék segíteni. Készen kapott tervek helyett gondolkozni tanítalak meg!

Kérdezek tőle

Markocsán Sándor

futásmaratonversenyzés

Többszörös magyar korosztályos, és mezei csapatbajnok futó voltam. Legjobb eredményeim: 5000: 14:05, 10000: 29:17. (van még 2:39-es maratonom is, ami csak azért is különös, mert 17 (!) évesen futottam). A Nike Futóklub edzője vagyok, de sok egyéni tanítványom is van a #sanyoszistallo égisze alatt.

Kérdezek tőle

Pulay Szilvi

személyi edzéscore edzéskiegészítő edzésaerobik

Tapasztalatból tudom, hogy a testmozgás nem csak a testet, de a lelket is felüdíti. Kezdetben 3-4 éven át az alakformáló aerobik edzések jelentették számomra a fő csapásirányt, jelenleg ezek mellett rendszeresen tartok köredzést, funkcionális tréninget. Szerintem fontos, hogy a havi edzésprogram kiszámítható, de változatos legyen. Fontosnak tartom a helyes táplálkozást, hiszen elengedhetetlen része az egészséges életmódnak, így szívesen adok tanácsot ebben a témában is.

 

Kérdezek tőle

Sipos Fanni

Futásfutómozgásfutótechnikakezdő futók

Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok mellett futók mozgását elemzem, amit Hamburgban volt lehetőségem elsajátítani. Így edzéstervek írása közben nem csak az élettani, hanem a biomechnaikai szempontokat megfigyelve igyekszem kihozni a futókból a maximumot. A Semmelweis Egyetem Testnevelési Karán végeztem humánkineziológia szakon, kedvenc területem a terhelés élettan volt, amiben az Ensport laborvezetőjeként van lehetőségem elmélyülni. Futás mellett nagyon szeretek utazni, így az utazás dátumát gyakran 1-1 futórendezvényhez, versenyhez igazítom.

Kérdezek tőle

Szántó Nelli

személyi edzéstriatlonfutásamatőr futás

Gyermekkorom óta a sport határozza meg az életem. 12 évig versenyeztem triatlon és országúti kerékpár sportágakban, majd az egyetemi évek beköszöntével felhagytam az élsporttal, de a mozgás szeretete továbbra is a mindennapjaim része maradt. A Testnevelési Egyetem testnevelő-úszó és triatlon-edző, illetve testnevelő-gyógytestnevelő szakain szereztem meg diplomáimat. Jelenleg személyi trénerként, azon belül főleg amatőr futók és triatlonosok edzőjeként tevékenykedem. Remélem, hogy a segítségemmel minél többen megtapasztalják az élményt, hogy milyen felelmelő érzés, amikor elérhetetlennek tűnő álmokat váltunk valóra önmagunk leküzdésével.

Kérdezek tőle

Szilágyi Tibi

futásterepfutásultrafutás

12 éve dolgozom futóedzőként. A Sportlabor mellett több mint hét évig voltam a tatai Nike Futóklub edzője, majd a Tatai Atlétikai Klubnál folytattam a munkámat. 2016-tól az Ensport színeiben segítem a futni vágyókat személyre szabott edzéstervekkel és tanácsokkal. A teljesítményfokozásnak mind az elméleti, gyakorlati és emberi összetevőit ugyanúgy fontosnak gondolom, így mindhármat szem előtt tartva próbálom futóimmal együtt, közösena legtöbbet kihozni belőlük. Számomra a sport sohasem lehet teher, csupán eszköz önmagunk megvalósításához, és saját korlátaink legyőzéséhez.

Kérdezek tőle

Vajda Zsuzsa

futásfutótechnika

Középiskolás korom óta szeretem a futást, komolyabban az egyetemi éveim alatt kezdtem el edzeni. A futás szakmai részével 2005 óta foglalkozom, edzőm, Dr. Török János hatására, aki kiváló szakember és nagyszerű pedagógus. A Brescia Maratonon elért 2 óra 44 perces eredményemre vagyok a legbüszkébb. A Margitszigeti Atlétikai Club és Nike Futóklub edzőjeként célom a lehető legtöbb emberrel megszerettetni ezt a sportot.

 

Kérdezek tőle

Fizess elő a Runner's World magazinra 35% kedvezménnyel!

Csak 2380 Ft