A megvalósult (rém)álom

Néha álmodom versenyekről. Álmodom, hogy futok, elképzelem, milyen lehet a környezet, ahol még nem is jártam. Olykor azt is megálmodom, hogy más futókkal beszélgetek és még azt is, hogy miről. A rémálom kategória, hogy elalszom és lekésem a verseny rajtját, vagy a verseny előtt nem találom a rajtszámom, a chippem, az órám. Nos, vasárnap megvalósult egy álom. Nem írom, hogy végre. :-)

Egyik futótársammal, Irénnel a napokban arról beszéltünk, hogy mikor futottam úgy isten igazából ki magam utoljára. Előbújt egy-két emlék, majd szót-szó követett és kitaláltam, hogy a „kifutom magam érzéshez” pontosan elég lesz, ha a Börzsöny Trail L távján (35.1 km 1600 m szint) követem őt, bírom, ameddig bírom, illetve lecsatlakozom róla, ha nem megy. Ez volt a terv.

A verseny előtt a szpíker beleszólt a mikrofonba, már csak két perc a rajtig. Gyors felszerelés igazítás, csekkolás: zsák a hátamon, óra a kezemen, rajtszám a helyén, víz ok, chip…chip…hol a chip? Láttam még reggel. Gyorsan végigtapogattam a zsákomat. Semmi. Biztos a leadott táskámban maradt. Miközben rohanok vissza a sulihoz, megy a 3.2.1… én meg szaladok az ellenkező irányba. Kikérem a táskám, kiborítom a cuccaimat. Kutatok, keresek, semmi. Kérdem a szervezőket, hogy van-e pótchip? Van, de kellene akkor az 5000 Ft-os letét is. Ok, gyorsan lebizniszeljük és elrajtolok a diósjenői tornateremből. A mezőny már persze 2-3 perce elindult. Mondhatnám, hogy legalább kényelmesen, nem a tömegből rajtolok, de nem így. Az eredeti terv tehát kuka. Mi legyen a B terv? 2 km az erdő. Jó lenne utolérni a mezőny egy részét még aszfalton. Itt felrúgtam az első és egyben legfontosabb szabályt, ami így szól: ne fusd el az elejét! Az első két kilométer betett. Szerencsére utolértem a mezőnyt, de már az első hegy elején elfáradtam. Adtam egy picinyke esélyt arra, hogy ha még nyomom legalább Királyházáig (13,5 km), akkor vagy véglegesen fejre állok, vagy utolérem az első 3 lányt. Egyik sem sikerült, viszont kiderült, hogy nemhogy ledolgoztam volna a hátrányt, hanem lassabban is futottam, mint ők.

A Nagy-Mána gerinc nemcsak a Börzsöny, hanem talán egész Magyarország legszebb futószakasza. Addig a kemény emelkedő inkább gyaloglásra késztetett, csak olykor-olykor tudtam belekocogni. A Nap már kezdett perzselni, de szerencsére jó erőben felértem a Csóványos északi oldalán futó piros háromszög jelzéssel ellátott útvonalra. Ez a szakasz az egyik kedvencem. Gyönyörű fák, szinte sík single track. Száguldásra ösztönzi a futót. Így tettem én is. Innen csak a pár kili a Nagy-hideg-hegy. Egy rövid szakaszt oda-vissza kell futni. Egy-két futó arcból leszűrtem, hogy egészen szépen felkapaszkodtam a mezőnyben. Irénnel is találkoztam, 4 percre voltam tőle. Azt mondta lefele utolérem. A NHH-s ponton (23,5 km-nél) frissítettem, a pontot üzemeltető cimborákkal poénkodtunk kicsit, aztán rohanás tovább. Az NHH-ról 25 perces átkötés a Csóványosra, majd onnan a lejtmenetben egy rossz mozdulattól a bal vádlim elkezdett görcsölni. Futtában előkaptam egy magnéziumtablettát. De olyan szakadásmentes csomagolásban volt, hogy percekig képtelen voltam kibontani. Téptem foggal, körömmel, mindhiába. Technikás lejtő + küzdelem a magnéziummal + olykor jelez a görcsölő vádlim, olyan koncentrációt igényelt , hogy megbotlottam egy kőben és majdnem zakóztam egy hatalmasat. De nem. Innen már szép kis csapatás volt a célig, eléggé kimaxoltam ezt az futást. Beestem a célba, nyakamba kaptam egy vizes törülközőt és kiterültem a fűben.

Ide kattintva megnézhetitek a teljes futásom a Relive segítségével.

Itt pedig a számok, adatok, útvonal.

Nyitókép: Terepfutás.hu FB oldal