Nem tetszettek neki a hazai rendezvények, ezért csinált sajátokat - interjú Csanyával a terepfutás múltjáról és jelenéről

Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,terepfutás,Csanya
Forrás: Szász Norbert

November 1-jén indul a 2019-es Salomon Ultra-Trail® Hungary nevezési időszaka. Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az esemény, amely az elmúlt öt évben az ország legnagyobb terepfutó rendezvényévé nőtte ki magát, ráadásul már külföldön is jegyzik, hiszen megkapta az Ultra-Trail® World Tour Discovery Race címet. Csanyával, az UTH szervezőjével beszélgettem.

2009-et írunk. Először megyek Mátrabércre. Régi, patinás túra, nehéz útvonalon. Használaton kívüli vasútállomáson nevezünk és rajtolunk Sirokon. Nincs WC, nincs öltöző, nincs semmilyen zárt (netán fűtött helyiség), nincs rajtkapu, nincs zene. Futva indulunk jó páran már akkor is. Pár évvel később - 2018. május, Szentendre, Dunakorzó. Hatalmas Salomon Ultra-Trail® Hungary feliratos rajtkapu, kordonokkal hosszan lezárt célterület. Terepfutók érkeznek be 112, 84, 54 és 30 km-es távokról. Jelölt, éjszaka is látható útvonalon futnak, gazdagon ellátott frissítőasztalokról válogathatnak, rajtpólót és finisher érmet kapnak, a versenyközpont egy közeli iskola tornatermében van kialakítva, WC-vel, öltözőkkel, tisztálkodási lehetőséggel, az útvonalon néhány helyen és a célban meleg étellel. Nagyot változott a világ az elmúlt közel 13 év alatt, amióta az első terepfutó versenyen elindulhattak a magyar terepfutók.

Csanya, az UTH szervezője, a hazai terepfutás egyik meghatározó személyisége, sokat tett azért, hogy a hazai terepfutók mondhatni más minőségű eseményeken vehessenek részt. Közel 12 éve szervez terepfutó versenyeket. Hívják őt - viccesen - a terepfutás pápájának, még viccesebben a terepfutás papájának, celebfutónak, mert ma már szinte megkerülhetetlen, ha terepfutásról van szó. Rádióban, online és offline területen egyaránt megtalálhatóak a nyilatkozatai, írásai. Mindenről van véleménye, ami kapcsolódik a (terep)futáshoz. Még itt, a Runner’s World online-on is kapcsolatba lehet vele lépni. Megosztó személye körül mindig lehet olvasni bonyodalmat is, mert versenyszervezőként simán bevállal olyasmit, amely ellenérzést vált ki a terepfutók egy részéből. Véleményét ettől függetlenül markánsan képviseli, és a telt házas eseményei jelzik, hogy az út, amin jár, nem nevezhető tévesnek.

terepfutás,Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,terepultra-futás,Csanya
forrás: Terepfutás.hu, Szász Norbert
Vértes Terep Marton: rajt előtti pillanatok, amolyan Csanyásan.

Kint voltam az idei UTH-n és azon gondolkodtam, hová jutottál, amióta elkezdtél versenyszervezéssel foglalkozni… Mióta is csinálod, 2007.?

2006-ban alakult a Terepfutás.hu, Lupus-szal alapítottuk (Lupus: Farkas László, Csanya egykori szervezőtársa - a szerkesztő).

Akkor 12 év, szóval ez alatt a 12 év alatt mivé alakult az, amit elkezdtél csinálni? A Vértes Terep Maraton volt az első, ugye, aztán az idei UTH pedig már egy egészen más szintű verseny volt. Hogyan kezdődött ez az egész?

Igen, az első három VTM még hibrid volt, vagyis volt teljesítménytúra és terepfutó versenyszám. Úgy indult, hogy nem tetszettek a hazai rendezvények. Amit csináltak, az inkább hobbi szintű szervezés volt. A magam részéről szerettem volna valami változást, mert zavart, hogy mindenhol ugyanazokkal a szolgáltatásokkal találkozom: zsíros kenyér, ugyanolyan méretű, formájú kitűzők mindenhol, maximum a rajtuk lévő kép és felirat változik. Egysíkúak voltak a hazai rendezvények. Amit nem leszólok, mert ennek is megvan a varázsa. Ez a véleményem, amit persze félre szoktak érteni. Bennem másfajta rendezvény képe élt. Vannak azok a rendezvények, teljesítménytúrák és vagyunk mi, akik létrehoztunk valami egészen mást. Elsőre, sőt másodszorra nem is sikerült megvalósítani mindazt, amit gondoltam, de folyamatosan lépegettünk fölfelé.
Számomra például elfogadhatatlan, hogy egy esemény rajtja buszmegállóból induljon.

Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,terepfutás,Csanya,Mátra Trail
forrás: Terepfutas.hu, Szász Norbert
Futók az idei Mátra Trail L távján.

Voltak szempontjaitok, hogy mi az, aminek alapvetően meg kell lennie?

Igen. Ilyen emberi dolog, hogy legyen WC. Egy buszmegállóban nincsen WC. Egy fiúnak még könnyű elintézni ilyesmit, de egy lány indulónak igen körülményes. Legyen zuhanyzó a célban, ahol a száraz ruhám vár. A frissítőpontokon minőségi élelmiszer, izótóniás ital legyen.

Tehát az volt a kezdeti igény, hogy csináljunk valami mást. Például az itinereket már az első évben grafikus tervezte. Előtte kézzel rajzolt, agyon fénymásolt, papírra nyomott itinerekkel találkoztunk. Ami egyrészt szétázott, másrészt olykor alig lehetett elolvasni, mert a fénymásoláskor lemaradt róla a széle. Ezzel kellett végigmenni, ebből kellett tájékozódni. Szerintünk alap, hogy legyen olvasható és normális minőségű a térképvázlat és az útvonalleírás. Vagy például az okleveleket nyomdában gyártattuk egyedileg, nem boltban vásárolt biankó oklevelet adtunk. Kértünk az akkori szponzortól, a Lowe Alpine-tól fotókat, amelyek az oklevél alapját adták, nem nyuszikás, hóemberes, Paintben megrajzoltat adtunk. Lehet azt is persze, de számunkra nem ez volt az irány. Azt gondoltuk, egy rendezvény attól jó, ha meg tudod különböztetni a többitől, ha van valami egyedi benne.

Figyeltem a trendet, olvastam mindent, aztán 2007-ben, amikor kimentem a CCC-re (az Ultra-Trail® du Mont-Blanc 100 km-es versenyszáma), elámultam, hogy hoppá! A negyedik rendezésnél tartottak, iszonyatos anyagi háttér, szponzoráció volt mögötte, már a North Face is benne volt. Persze nem lehet, nem szabad összehasonlítani egy teljesítménytúrát, vagy például az UTH-t és az UTMB-t. Olyan határok vannak, amelyeket egyik sem fog soha átlépni és persze nem is kell, így mindenki eldöntheti, hol fut, mi az, ami számára elfogadható. De egyfajta mérce volt minden külföldi verseny, melyen részt vettem.

Nagyjából így indultunk. Egyébként óriási csalódás volt az első VTM-en, 2007-ben, hogy csak 43 futó volt. Persze több nem is nagyon volt akkor még.

Dupla Élmény,Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,Csanya,terepfutás
forrás: Terepfutás.hu, Szász Norbert
A 2012-es Dupla Élmény, az első páros terepfutóverseny a Mátrában került megrendezésre.

2006-ban volt az első terepfutóverseny Magyarországon, a Terep Százas, ami akkor még a Kinizsi Százas útvonalán zajlott, azzal egy időpontban. Tisztán emlékszem, hogy az első Terep Százasra, 2006. áprilisában egy parkolóban neveztem be, amikor Balázs (Korányi Balázs, a Terep Százas kitalálója és szervezője - a szerkesztő) adott egy A4-es lapra nyomott szórólapot, hogy lesz egy ilyen, és mit gondolunk róla. Mondtam neki: "Azt gondolom róla, hogy be akarok nevezni. Lehet már nevezni?" Azt mondta igen, odaadtam neki 2 ezer forintot, a nevezési díjat. Ezer forint volt a Kinizsi nevezési díja és plusz egy ezresért lehetett menni a Terep Százra. Azt hiszem én voltam az első regisztrált. Minőségi lépés volt, hogy eldönthettem, a Kinizsi Százason indulok vagy a Terep Százason, ahol 4 vagy 5 helyen adtak frissítést, időmérést és célpólót némi extra költség fejében.

Sokan abba csöppennek bele, amit ma te csinálsz, én örülök neki, hogy megélhettem a hazai terepfutás kezdeti időszakait.

Igen, egész mások voltak azok az idők, örülök neki, hogy talán valamennyire én is befolyásoltam a hazai terepfutás irányát.

A Terepfutás.hu vezette be:


  • Az első éjszakai trail: a Börzsöny Éjszakai Futóverseny (2009)
  • Az első verseny, amin csak előnevezve lehet indulni: a VTM (2011)
  • Az első verseny, ahol nincs pohár a frissítőpontokon és a célban (Terep Százas, 2012)
  • Az első páros trail: a Dupla Élmény (2012)
  • Komposztálható tányér és fém evőeszköz (2013)
  • Kötelező felszerelés (2013)
  • Egyen póló-kabát az önkénteseken (2013)
  • Vegetáriánus, vegán-gluténmentes melegétel a célban (2014)
  • Az első sorsolásos verseny: Salomon Vertical 500 (2015)
  • Saját tányér (2018)

Nagy hangsúlyt fektetnek a versenyen keletkező szemét csökkentésére. A frissítőpontokon és a célban nincs csomagolt élelmiszer, nincs palackozott víz. Minden keletkező szemetet szétválogatnak, amit lehet, szelektív gyűjtőbe visznek. Egy 500 fős trail verseny hulladéka 50-70 liter.

2010-2014 között rendeztétek az új Terep Százast, ami sikeres rendezvény volt. Sokan szomorúak voltunk, amikor megtudtuk 2014-ben, hogy nem lesz többet. Miért hagytad abba?

2014-ben már mást szerettem volna csinálni, aminek a Terep Százas már nem felelt meg. Úgy éreztem, hogy a saját kis versenyeim már túlnőttek a Terep Százason. Érzésre hiányzott belőle csomó minden számomra.

Miért jöttek be ezek a kis versenyek, miért kezdtél ezekkel foglalkozni?

Növelni akartam a versenyek számát. Az első ilyen kis verseny a Börzsöny Trail volt 2012-ben egy távval, ami 35 km volt. Ez a Börzsönyben nem annyira rövid. A verseny után mondták, hogy jó volt ez a táv, de milyen jó lenne rövidebb is, mert akkor jönne ez meg az. Nem véletlenül volt a Terep Százas „a verseny”. Mindenki ultrában gondolkodott akkor. Valami miatt kényszerű volt az „ultrázás”, ezt láttuk. Engem többször cikiztek, hogy miért a CCC-n indulok, miért nem a leghosszabbon, az UTMB-n. Az volt a trend, a leghosszabb távon indulni. Kicsit kényszeres volt a távválasztás.

Hogyan alakult ki az, hogy mi lesz a Terep Százas helyett?

Azért lett Szentendre, mert normális rajt-cél helyszínt akartam, nem egy általános iskola udvarát. Az üres iskolaudvar talán kevésbé emlékezetes célhelyszín, mint a szentendrei városközpont, a Duna parttal. Az UTH útvonalait Erdei Andrew rakta össze.

A városvezetés nagyon lelkes, sőt a polgármester be is kapcsolódott az egészbe futóként is.

Amikor az első UTH-t szerveztük még 2014. nyarán, más polgármester volt, vele nem is találkoztam. Aztán az első rendezés előtt lett Miklós (Verseghi-Nagy Miklós - a szerkesztő) és ő már érdeklődő volt, sőt be is kapcsolódott, díjátadó volt az első UTH eredményhirdetésén. Először volt futóversenyen és csodálkozott, hogy ez ilyen, ennyi ember van és tényleg 100 km-t futnak… Nagyon tetszett neki és a következő évben benevezett a Visegrád Trail-re.

Idén pedig már a Szentlászló Trailen, a 84 km-en indult.

Igen, jövőre pedig az UTH-n szeretne indulni, ami nekünk nagyon jó reklám.

Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,Csanya,Szentlászló Trail,terepfutás
forrás: Terepfutás.hu, Szász Norbert
A 2018-as Szentlászló Trail futói a Vadállóköveknél. Az UTH útvonalait Erdei Andrew-val rakták össze.
Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,Csanya,terepfutás
forrás: Terepfutás.hu, Szász Norbert
Az UTH egyik legszebb szakasza, a Spartacus ösvény a Pilis- és Visegrádi-hegységben.

Sokan piszkáltak téged azokért a lépésekért, amelyeket az évek során bevezettél a versenyeiden, például a kötelező felszerelésért, a saját pohárért, de állandó téma a nevezési díjak kérdése is. Ezt hogyan viseled?

Részben megértem őket, együtt indultam sokakkal, de itt idővel más lett az irány. Nincs ezzel semmi baj. Ha valakinek az kell, hogy 1500 forint legyen a nevezés, nem kell neki ilyen frissítés, nem kell finisher póló, meg érem, az választhat más rendezvényt.

2012-ben vezettük be a saját poharat a Terep Százason. Onnantól indult el a hőbörgés, de végül beleszoktak, ma már nem okoz gondot senkinek, sőt már alapnak mondanám. Ha akarnak jönni, akkor így is eljönnek. Amikor annyi futó jön egy-egy versenyre, hogy betelik a mezőny, akkor nem különösebben érdekel a méltatlankodás. Elfogadom mások véleményét, de nem befolyásol. Olyankor persze nehéz, amikor hozzám közelebb állók mondják. Sokan azt nem fogadják el, hogy nekem ez munka, ebből élek, ez a főállásom. Még mindig van, akinek gondot okoz, hogy valaki számára munka a versenyszervezés és nem szabadidős tevékenység. Piszok mennyiségű munka van egy-egy versenyben és erős anyagi kockázat is. Amikor kitalálunk egy versenyt, egy évvel előbb megrendeljük az érmeket, hogy időben elkészüljenek. Sok pénzt fizetünk ki előre, amit nyilván szeretnénk visszakapni, sőt többet, mert senki nem dolgozik ingyen.

Hosszú folyamat volt a nulla profitos teljesítménytúráktól eljutni az UTH-ig. De aki most csöppen bele ebbe az egészbe, annak a fejében már meg sem fordul mindez.

Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,Csanya,terepfutás,Budai Trail
forrás: Terepfutás.hu, Szász Norbert
A 2017-es Budai Trail futói a Nagy-Szénásról lefelé.

Egyébként a kötelező felszereléseket azért hoztad be, mert azt gondoltad, hogy valóban lehetnek olyan helyzetek, amelyek megoldása könnyebb, ha bizonyos felszerelés ott van a futónál?

Nem gondoltam, hanem konkrétan megtörtént. A 2013-as VTM után döntöttem így. A verseny előtti napokban nagyobb mennyiségű hó esett – akkor rekedtek az autópályákon az autók, ha emlékszel – a verseny előtti este pedig elkezdett szakadni az eső, ami azért volt gond, mert elkezdett olvadni a hó. Abból a 20-30 cm hóból, ami a Vértesben volt, térdig érő latyak lett. Több mint 40 futót mentettünk mindenféle helyekről és nem csak a végét, hanem az élmezőnyt is. Folyamatosan jártak az autók és szerencse volt, hogy csak 40 embert és nem lett senkinek komolyabb baja. Utána azt mondtam, hogy ennyi, elég, most már nem ajánlott, hanem kötelező az a néhány holmi. Aki ezt nem fogadja el, az ne jöjjön többet.

A VTM volt az első versenyünk, amelyen csak előnevezés volt, helyszíni nem. Ez azért történt, mert elkezdett emelkedni a létszám, beneveztek 100-150-en előzetesen, a helyszínen pedig akkora tömeg jelent meg, hogy fél órát csúszott a rajt. Nem győztük összerakni a rajtszámokat és a dugókákat. Ezért is kaptam, olyanoktól is, akiktől nem számítottam rá. Azt mondták, „micsoda hülyeség, nem akkora verseny a VTM”. Nem látták át, hogy ez nem attól függ, milyen nagy egy verseny távja, hanem bizonyos létszám fölött nem lehet megvalósítani a helyszíni nevezést. Vagyis lehet, de annak az a következménye, hogy csúszik a rajt mondjuk egy órát, vagy nem lesz annyi frissítés a pontokon, mert nem 400 emberre készültünk, hanem csak 200-ra. Nem véletlen, hogy a teljesítménytúrákon olyan minőségű és mennyiségű frissítés van. Semelyik rendező nem vállalja be azt, hogy előre bevásárol egy csomó kaját, aztán leesik az eső és a tavalyi 600 ember helyett eljön 200, ő pedig mit csinál 40 tonna mazsolával?! De egyébként teljesen érthető, hogy így csinálják, cserébe persze nem is 8 ezer forint a nevezési díj, mint nálunk.

Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,terepfutás,Csanya,Mátrabérc Trail
forrás: Szász Norbert
Csanya versenyzőként a 2014-es Mátrabérc Trail-en, Kékestetőn.
Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,terepfutás,Csanya,100 miles of Istria
forrás: 100 miles of Istria Facebook oldal
Az idei 100 miles of Istria Green, azaz 67 km-es távján.

Most szinte minden versenyed telt házas, ugye?

Nagyjából igen, idén a Mecsek Trail volt az, amely nem telt be. A Mecsek valamiért mostohagyerek. Még az új versenyünk, a Vértes Trail is betelt, ami a Mátra Trail után két héttel lesz, a Piros 85 másnapján. 510 név van a rajtlistán. Az idei Budai Trail 22 perc alatt telt be.

Ugyanazok a futók járnak a Trails sorozat versenyeire?

Most a Mátra Trail-re és a Vértes Trail-re összesen 185 olyan ember jelentkezett, aki még sose volt nálunk. Ha jót csinálsz, akkor biztos el fognak jönni a futók, nem kell attól félni, hogy egy-egy hétvégén több rendezvény is van, amely elviszi őket. A Pirosra az ultrások mennek, biztos van olyan teljesítménytúra, ami a Bükkben van, oda a miskolciak mennek, lehet a Velencei-hegységben is van valami ekkor, és biztos van még vagy négy terepfutóverseny, ilyen-olyan közösségi futások, de azt gondolom, tök jó, hogy ennyi lehetőség van, és mindemellett megtelnek a versenyeink. Mindenki ki tudja találni, hová megy futni. Engem nem zavar semmilyen konkurens esemény.

Melyik a kedvenc versenyed a sajátjaid közül?

Az UTH nyilván.

Van olyan versenyterv, amit még nem csináltál meg és szeretnél a jövőben?

Rengeteg, ilyen például egy többnapos verseny. Az szerintem hiányzik a hazai terepfutó versenyek közül, valami durva terepen.

Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,terepfutás,Csanya
forrás: Ultra-Trail Hungary Facebook oldal
A 2018-as Salomon Ultra-Trail Hungary rajtja az éjszakai Szentendrén.
Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,terepfutás,Csanya,Nagy Tünde
forrás: Ultra-Trail Hungary Facebook oldal
A 2018-as UTH 112 km-es távjának női győztese, Nagy Tünde a célban.

Te futóként hogyan boldogulsz, behatárolják a lehetőségeidet a saját versenyeid… Mikor tudsz futni?

A saját versenyek hetében egyáltalán nem futok, ami rossz. Régebben még el tudtam menni útvonalat jelölni, de már ez sem megy, mert rengeteg feladat van. Van egy csomó versenyünk, amiből nem látok semmit, csak a versenyközpontot.

Hány napot vesz el egy-egy kisebb verseny?

Nagyjából egy egész hét azzal telik, hogy megveszünk mindent, bepakolunk a teherautóba, elmegyünk, kipakolunk, megrendezzük, utána összepakolunk ismét, elmosogatunk.

Van raktáratok, ahol tároljátok a szervezéshez szükséges holmikat?

A garázsunk fullon van. Március óta nem álltunk be az autóval. Meg a padlásunk is. 20 literes kannából van 250 darab, kisebb kannából is vagy 70-80. Ezeket minden verseny után tisztára kell mosni. Saját fém evőeszközeink vannak, vagy 1200 kanalunk, 5-600 villa, ezeket otthon a saját mosogatógépünkben mossuk tisztára. Méretben nem nőnek már a versenyek, nem nő a létszám, mert nem engedjük, így nagyjából elférünk. Rengeteg saját cuccunk van, de eljutottunk oda, hogy sok mindent bérlünk. A sátrakat, asztalokat, padokat egy helyről, amelyet ki is szállítanak. Eleinte én szállítottam ezeket a holmikat a helyszínre, ma már nem működne ez.

Salomon Ultra-Trail Hungary,UTH,terepfutás,Csanya
forrás: Ultra-Trail Hungary Facebook oldal
A 2018-as UTH eredményhirdetése után Csanya és a szervezőcsapat, vagyis a CREW tagjainak egy részével.

Gondoltad, hogy ennyire sikeres lesz az UTH?

Igen, gondoltam, de azt nem, hogy ennyi idő alatt. Ez volt a negyedik rendezésünk, 430 futóról fölment 975-re az indulói létszám. Ami megnyugtató benne, hogy rengeteg külföldi jön. Idén megkaptuk az Ultra-Trail® World Tour Discovery Race címet. 2019-ben 8 Discovery Race lesz, ebből 3 európai. Az UTH jelenleg a legnagyobb trail verseny az országban. Talán lesz idén is egy kis újdonság, amivel a futók kedvében szeretnénk járni, de erről majd később, ha biztossá válik, hogy meg tudjuk valósítani.

Ultra-Trail World Tour


Az Ultra-Trail® World Tour egy 21 állomásból álló versenysorozat, a futók, akik részt vesznek ezeken az eseményeken, az elért helyezések tükrében pontokat kapnak, melyek alapján kialakul egy éves, illetve mindenkori rangsor köztük. Az Ultra-Trail® World Tour sorozat Discovery Race címet meghatározott minőségi szempontok megléte alapján kaphat meg egy-egy esemény. Az a nemzetközi atléta, aki ezen a versenyen részt vesz, nem kap pontot az UTWT rangsorban, ám lehetősége van felfedezni egy számára új országot terepfutóként is. Ezt a címet megkapta a Salomon Ultra-Trail® Hungary.

Edd EZT lefekvés előtt, és gyorsabb lesz az anyagcseréd

Egy kis anyagcsere pörgetés sosem árt, főleg ha épp kezd beköszönteni a hűvösebb idő!

“Minden futólépéssel legyőzöm a saját határaimat és egyszer csak elkezdtem tisztelni azt a testet, amibe születtem.”- Olvasónk levele

Ria nevű olvasónk igazán motiváló levelet küldött nekünk, aminek témája mi más lehetne, mint a futás!

„Megvan az elképzelésem a dolgokról, de ha valamilyen célt szolgál, tudok csapatjátékos lenni” – interjú Rakonczay Gábor extrém sportolóval

Rakonczay Gábor futó, ultrafutó, kétszeres Guinness-világrekorder óceáni evezős, az amerikai Év kalandja díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa, négyszeres óceánátkelő magyar hajós (forrás: www.rakonczay.com). Fiatal kora ellenére (37 éves) számos alkalommal szállt vízre, vitorláson és különböző evezős hajókon, hogy bravúros vállalásait teljesítse. Idén augusztusban Grönlandon töltött extrém túrázással közel egy hónapot, vasárnap pedig a Déli-sark meghódítására indult útnak.

Gondoltad volna? Ekkor égeted el a legtöbb kalóriát

Egy új kutatás érdekes eredményekre jutott azzal kapcsolatban, hogy a nap folyamán mikor égeted el a legtöbb kalóriát.

4 tipp, ha a hektikus mindennapok miatt nincs időd normálisan futni

Vannak olyan időszakok (főleg, amikor közeleg a decemberi hajtás), amikor úgy összecsapnak az ember feje felett a hullámok, hogy rengeteg futás kimarad, holott pont ez lenne az, ami segítene megszabadulni a stressztől és kiszakadni a mókuskerékből. Mi ilyenkor a teendő?

Így hatnak a 2019-es táplálkozási trendek a futókra

Sok olyan táplálkozási tipp van, ami kiállta az idő próbáját, de évről évre egyre több újdonság kerül napvilágra. Mutatjuk, jövőre milyen újdonságokra lehet számítani ezen a téren!

A hét befutói: Induljon az alapozás!

Minden héten összegyűjtjük azokat a vadiúj futócuccokat, termékeket, kütyüket, és technológiai újdonságokat, amikre érdemes neked is egy pillantást vetned!

Készítsd fel a tested a téli futásokra!

Hamarosan egyre hidegebb és egyre sötétebb lesz, amikor mindenki nehezebben veszi rá magát a futásra. Viszont van pár dolog, amivel energikusabbá teheted magad és felkészítheted a szervezetedet a téli, kültéri edzésekre is!

Szerkesztői helyszíntippek - itt futunk mi (4. rész)

Egy futó magazin szerkesztőségében előbb-utóbb mindenki rákap a sportra. Kezdő és haladó kollégáinkat is kifaggattuk, merre járnak futni, ha kiszabadulnak az irodából.

Az ország legjobb testépítői egy helyen: ez a Superbody!

Idén 21. alkalommal kerül megrendezésre a Scitec Nutrition által a legjelentősebb magyar testépítő verseny, a Superbody. A nemzetközileg is elismert megmérettetésnek november 17-én, a Vasas Jégcentrum ad otthont.

"A futás egy párkapcsolat önmagaddal" - egy amerikai Ironman írása

Meredith Atwood, Ironman-teljesítő, triatlonista érdekes nyílt levelet tett közzé a futásról. Ezt mi is megosztjuk veled, ha pedig elolvastad, írd meg a véleményedet, szerinted is így van-e?

3 tipp a bombasztikus off-szezonhoz

A futók számára sem ismeretlen fogalom az off-szezon, vagyis amikor nincs versenyszezon, azaz az alapozás időszaka, melynek során bőven jut idő az állóképesség, erő fejlesztésére, és nem a gyorsító edzéseken van a hangsúly.

Garda-tó félmaraton beszámoló: az Ébredj team is tiszteletét tette

Ha kacsingatsz a Garda-tó félmaraton felé, íme néhány infó!

5 őszi alapanyag, ami jót tesz neked

Futóként azért is érdemes mindig szezonális zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztani, hogy ne szenvedjen hiányt a szervezeted vitaminokból, ásványi anyagokból és antioxidánsokból.

Az ebéd utáni séta több szempontból is jó ötlet

Sokan inkább ledőlnének aludni ebéd után, pedig sokkal jobb, ha ilyenkor is aktivizálod magadat és sétálsz egyet.

Miért sírnak annyian a maratonokon - még azok is, akik nem futnak?

Egy sportpszichológus elmondja, miért hatódunk meg a hasonló pillanatokban.

Szerkesztői helyszíntippek - itt futunk mi (3. rész)

Egy futó magazin szerkesztőségében előbb-utóbb mindenki rákap a sportra. Kezdő és haladó kollégáinkat is kifaggattuk, merre járnak futni, ha kiszabadulnak az irodából.

Fuss Bátran! - Pécsi közösségi futás egy jó ügyért

Több pécsi szervezet fogott össze annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a biztonságos futásra. November végén pedig közösségi eseményt szerveznek.

Téli álom helyett: így vágj bele az alapozásba

Bizony, majd télen sem kell abbahagyni a futást, hiszen nagyon fontos időszak az alapozás szempontjából, és csak pár dologra kell odafigyelni, hogy ne betegedj és sérülj le!

Megjelent a Runner's World legújabb száma! Nézz bele!

Itt a legújabb számunk, címlapon Rakonczay Gáborral! Főszerkesztőnk elmondja, mit találsz a legfrissebb Runner's World magazinban.

Szakértőink
Kérdezz szakértőinktől!

Mindegy, hogy edzéssel, táplálkozással, fogyással, futóruházattal, cipőkkel kapcsolatban vagy bizonytalan, a legprofibb szakemberek készen állnak, hogy megválaszolják a kérdéseidet, és segítsenek neked jobb futóvá és sportolóvá válni!

Csanya

terepfutásfutás

Terepfutóként, versenyszervezőként és a Terepfutás.hu alapítójaként is ismerhettek. Sokak szerint egyszemélyes felelőse vagyok a versenyeimen rendszeresen ismétlődő esőnek, sárnak, kánikulának (ez természetesen alaptalan pletyka csupán). Másfél évtizedes terepfutó (és esőtáncos) múlttal várom kérdéseiteket. 

Kérdezek tőle

Darabos Balázs

futáskiegészítő edzéscore edzés

Darabos Balázs vagyok, testnevelő tanár, atlétika- és erőnléti edző. A modern sport világában egyre nagyobb jelentőséggel bír az, hogy egy edző minél több oldalról képes legyen megtámogatni a fejlődési lehetőségeket. A fizikális felkészültség, a terhelés helyes adagolása, a fejlesztésre szánt gyakorlatok kiválasztása és minősége, valamint az előrelépés ellenőrzése egyaránt fontos és elengedhetetlen feladat. Erőnléti edzőként folyamatosan követem a legújabb edzésmódszereket, az edzéselmélet változásait. Fontosnak tartom, hogy mindig új inger érje a versenyzőimet, ezáltal a fizikális felkészítés nehézségeit is próbálom áthidalni a legújabb eszközök és lehetőségek által. Hiszem, hogy egyénre lebontva, az egyéni sajátosságokat szem előtt tartva kell igazítani a fizikális felkészítési tervet, mely sportáganként változik, ezért fontos a sportági mozgásforma helyes és pontos biomechanikai és anatómiai ismerete. Munkám során mindig elsődleges szempont volt a prevenció, a megelőzés és a folyamatos fejlődés. Az Adidas Runners csapatában ezen elvek alapján próbáljuk a sport felé irányítani az embereket, illetve kialakítani bennük azt az igényszintet, hogy mindig szakképzett és minőségi folyamatok részesei lehessenek!

Kérdezek tőle

Frányó Eszter

táplálkozássporttáplálkozásétrenddiéta

A táplálkozásnak önmagában nincs teljesítményfokozó hatása, de ha nem megfelelően viszed be a tápanyagokat, azzal nagyban ronthatsz a teljesítményeden. Dietetikusként az a célom, hogy kihozzam belőled a maximumot, méghozzá olyan személyre szabott tanácsokkal és étrenddel, amiben nem hagyom figyelmen kívül azt sem, hogy mi a kedvenc ételed. Fordulj hozzám bizalommal.

Kérdezek tőle

Fülöp Tibor

futáspulzuskontrollteljesítménydiagnosztikakerékpárhegymászás

Az edzőképzést és teljesítménydiagnosztika képzést Németországban végeztem. A Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatójaként elsősorban állóképességi sportolók sportágspecifikus teljesítménydiagnosztikájával, valamint személyre szabott edzéstervezéssel foglalkozom. A hazai edzőképzésben több mint 15 éve jelen vagyok szaktárgyi oktatóként. Szabadidőmben hegyivezetőként és barlangkutatóként tevékenykedem.

Kérdezek tőle

Gadányi Bálint

maratonmaratoni felkészülésfutás

Pécsen végeztem testnevelő-edző szakon. Gyerekkorom óta sportolok. Több sportágat is versenyszerűen űztem. A leghosszabb időt atlétaként töltöttem el. Magasúgróból lettem középtávfutó, majd a hosszabb utcai versenyek kezdtek el érdekelni. 2009-ben egy komoly betegségből való felépülés melléktermékeként a triatlonban kerestem a megújulást. Azóta 9x teljesítettem az ironman távot. Legjobb maratoni időm: 2:54, a legjobb ironman időeredményem pedig: 9:48. 

Kérdezek tőle

Janota Zoltán 'Johnny'

triatlonTRXspinningtáplálék-kiegészítők

A triatlon az életem fontos része több mint 26 éve. Ez idő alatt szerzett 13x ironman finisher-, 2x féltávú-, és 5x Somogy Megyei Duatlon Bajnoki címemmel rengeteg értékes tapasztalatot szereztem a fizikai és mentális felkészülésben. Kétdiplomás edzőként, Spinning- és TRX oktatóként segítem sok sportoló, vállalatvezető és átlagember minőségi sportolását, céljaik elérését itthon és külföldön. A BioTechUSA állóképességi szakértőjeként, cikkíróként és tesztelőjeként a táplálék-kiegészítők világában is igyekszem hatékony támogatást nyújtani mindenkinek.

Kérdezek tőle

Kiss Áron

futáskiegészítő edzéscore edzés

Erőnléti edzőként hat sportág versenyzőivel foglalkozom egyéni- és csapatszinten egyaránt, a hobbisportolóktól a kétszeres olimpiai bajnokig. Négy éven keresztül dolgoztam egy labor szakmai vezetőjeként, ahol több száz sportoló felméréseit elemezve gyűjtöttem tapasztalatot döntően állóképességi sportokban.  Mindig is érdekelt, hogy milyen változtatásokkal nyújthat valaki jobb teljesítményt, vagyis melyek azok a tényezők, amelyek gátolhatják egy még jobb eredmény elérésében.  Aktív sportolóként a módszereket természetesen magamon is lelkesen tesztelem, legyen szó futásról, kerékpárról vagy általános erőnlétről. A futás több mint húsz éve része az edzéseimnek, elsősorban a 10km körüli versenytávokat kedvelem.  Az adidas Runners csapatával tapasztalatainkat felhasználva törekszünk arra, hogy edzéseinken minden résztvevő saját szintjén a legtöbbet profitálhassa, hatékonyan és egészségesen haladhasson tovább céljai felé.

Kérdezek tőle

Kis-Soós Zsanett

futásfutótechnikafutás várandósság alatt

Hazánk legrégebbi egyesületének, a Magyar Athletikai Club tagjaként, többszörös korosztályos magyar bajnokként, válogatottként és amerikai egyetemi sportösztöndijasként a versenysportban szereztem meg a legfontosabbat, ami az futáshoz szükséges lehet: a tapasztalatot. A legjobb félmaratoni időm: 1:17, és erre nagyon büszke vagyok. Az edzősködés, és az amatőr futókkal való foglalkozás alapjait már a Margitszigeti Atlétikai Club, illetve a NIKE Futóklub keretein belül sajátítottam el. Amikor kamaszkoromban elkezdtem futni, sokan egyszerűen nem értették, hogy miért ragadok nap mint nap futócipőt. Mára szerencsére változott a világ, sokszor ugyanezek az emberek keresnek fel, hogy segitsek nekik a fejlődésben, továbblépésben. Hihetetlenül jó érzés, hogy aktív részese lehetek annak a folyamatnak, amikor az "unalmas, monoton, értelmetlennek" tartott futás lassan-lassan trenddé, menővé, divatossá válik.

Kérdezek tőle

Liebscher László

regenerációpulzusvarianciaéletmódalváswearables

Liebscher László vagyok. Világéletemben a kihívások vonzottak, emiatt kezdtem el foglalkozni a pulzusvarianciával és a regenerációval. 4 éve foglalkozom napi szinten pulzusvariancia elemzéssel és (amatőr, félprofi és profi, elit) sportolók stressz-regenerációs profil- és életmód elemzésével. Én magam maratoni távokat futok, azokra készülök. Rendszeresen tartok konferenciákon, edzőképzésekben, szakmai fórumokon, egyetemeken előadást a regeneráció központú edzésterhelésről és a regeneráció fontosságáról, mérhetőségéről. Pulzusvariancia témakörben zárt és nyílt képzéseken igyekszem a tudásmegosztásban is aktívan részt venni.

Kérdezek tőle

Lőrincz Olivér

ultrafutásterepfutásfutáskerékpár

Testnevelő és kerékpáros mesteredző vagyok. Az utóbbi bő 10 évben már a futásban mélyültem el igazán. Én magam is aktívan terepfutok, többek közt az utóbbi 10 évben megszakítás nélkül részt vettem az UTMB valamelyik versenyén. Edzői karrieremben az 5x megnyert Spartathlonra és a 24 órás világbajnoki címre vagyok a legbüszkébb.

Kérdezek tőle

Lubics Szilvia

futásultrafutásmotiváció

Lubics Szilvia vagyok, 3 kamasz srác anyukája, fogorvos, ultrafutó. 7 éve indulok 200 km-nél hosszabb versenyeken, főleg aszfalton versenyzek. 3-szor nyertem Spartathlont, egyszer Milano- Sanremot, ami Európa leghosszabb futóversenye. Nyolc 24 órás versenyem közül, egy kivételével mindig 200 km fölött futottam. 6 és 12 órás futáson tartom az országos csúcsot. Bár a futás nagyon fontos az életemben, imádom a munkámat és a legbüszkébb a családomra vagyo

Kérdezek tőle

MacPherson Éva

táplálkozásinzulinrezisztenciatermészetgyógyászatétrend

Egészség és táplálkozás terapeutaként az egészségmegőrzés természetes módjaiban és az IR életmódban szeretnék segíteni. Készen kapott tervek helyett gondolkozni tanítalak meg!

Kérdezek tőle

Markocsán Sándor

futásmaratonversenyzés

Többszörös magyar korosztályos, és mezei csapatbajnok futó voltam. Legjobb eredményeim: 5000: 14:05, 10000: 29:17. (van még 2:39-es maratonom is, ami csak azért is különös, mert 17 (!) évesen futottam). A Nike Futóklub edzője vagyok, de sok egyéni tanítványom is van a #sanyoszistallo égisze alatt.

Kérdezek tőle

Pulay Szilvi

személyi edzéscore edzéskiegészítő edzésaerobik

Tapasztalatból tudom, hogy a testmozgás nem csak a testet, de a lelket is felüdíti. Kezdetben 3-4 éven át az alakformáló aerobik edzések jelentették számomra a fő csapásirányt, jelenleg ezek mellett rendszeresen tartok köredzést, funkcionális tréninget. Szerintem fontos, hogy a havi edzésprogram kiszámítható, de változatos legyen. Fontosnak tartom a helyes táplálkozást, hiszen elengedhetetlen része az egészséges életmódnak, így szívesen adok tanácsot ebben a témában is.

 

Kérdezek tőle

Rajnay Kata

gyógytornászkinesio tapemanuálterápia

Gyógytornász, manuálterapeuta, SMR-, Kinesio tape terapeuta vagyok. 2010-ben végeztem el az egyetemet, és saját sportmúltamból és a korábbi sérüléseimből adódóan a sportrehabilitációval kezdtem foglalkozni és abban az irányban kezdtem fejleszteni is magam. Az utóbbi években rengeteg futó-, triatlon-, fitnesz- és strandröplabda rendezvényen fordultam meg, mint terapeuta. Ebből adódóan rengeteg olyan hobbi-és élsportolóval találkoztam és találkozom azóta is nap mint nap, akiknek akut vagy éppen hosszú ideje fennálló, krónikus panaszaik vannak. Szeretnénk a lehető legtöbb sportembernek segítséget adni a bemelegítés-, a helyes edzés kivitelezés- és a megfelelő levezetés területein. Ebben lehetek segítségedre csapatommal, akik válogatott szakemberek a prevenció, rehabilitáció-, sportspecifikus rehabilitáció és a megfelelő ergonómia, ezáltal az újra sérülés megelőzésének témáiban.

Kérdezek tőle

Sipos Fanni

Futásfutómozgásfutótechnikakezdő futók

Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok mellett futók mozgását elemzem, amit Hamburgban volt lehetőségem elsajátítani. Így edzéstervek írása közben nem csak az élettani, hanem a biomechnaikai szempontokat megfigyelve igyekszem kihozni a futókból a maximumot. A Semmelweis Egyetem Testnevelési Karán végeztem humánkineziológia szakon, kedvenc területem a terhelés élettan volt, amiben az Ensport laborvezetőjeként van lehetőségem elmélyülni. Futás mellett nagyon szeretek utazni, így az utazás dátumát gyakran 1-1 futórendezvényhez, versenyhez igazítom.

Kérdezek tőle

Szántó Nelli

személyi edzéstriatlonfutásamatőr futás

Gyermekkorom óta a sport határozza meg az életem. 12 évig versenyeztem triatlon és országúti kerékpár sportágakban, majd az egyetemi évek beköszöntével felhagytam az élsporttal, de a mozgás szeretete továbbra is a mindennapjaim része maradt. A Testnevelési Egyetem testnevelő-úszó és triatlon-edző, illetve testnevelő-gyógytestnevelő szakain szereztem meg diplomáimat. Jelenleg személyi trénerként, azon belül főleg amatőr futók és triatlonosok edzőjeként tevékenykedem. Remélem, hogy a segítségemmel minél többen megtapasztalják az élményt, hogy milyen felelmelő érzés, amikor elérhetetlennek tűnő álmokat váltunk valóra önmagunk leküzdésével.

Kérdezek tőle

Szilágyi Tibi

futásterepfutásultrafutás

12 éve dolgozom futóedzőként. A Sportlabor mellett több mint hét évig voltam a tatai Nike Futóklub edzője, majd a Tatai Atlétikai Klubnál folytattam a munkámat. 2016-tól az Ensport színeiben segítem a futni vágyókat személyre szabott edzéstervekkel és tanácsokkal. A teljesítményfokozásnak mind az elméleti, gyakorlati és emberi összetevőit ugyanúgy fontosnak gondolom, így mindhármat szem előtt tartva próbálom futóimmal együtt, közösena legtöbbet kihozni belőlük. Számomra a sport sohasem lehet teher, csupán eszköz önmagunk megvalósításához, és saját korlátaink legyőzéséhez.

Kérdezek tőle

Vajda Zsuzsa

futásfutótechnika

Középiskolás korom óta szeretem a futást, komolyabban az egyetemi éveim alatt kezdtem el edzeni. A futás szakmai részével 2005 óta foglalkozom, edzőm, Dr. Török János hatására, aki kiváló szakember és nagyszerű pedagógus. A Brescia Maratonon elért 2 óra 44 perces eredményemre vagyok a legbüszkébb. A Margitszigeti Atlétikai Club és Nike Futóklub edzőjeként célom a lehető legtöbb emberrel megszerettetni ezt a sportot.

 

Kérdezek tőle

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Tedd meg velünk az első lépést a legújabb célod felé!

Csak 3585 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem