Borítókép: A repesztés nem áll meg

A repesztés nem áll meg

Három hét, négy edzés, 21 másodperc. Számokban és röviden így tudom összefoglalni, hogyan gyorsultam fel. De persze bővebben is ki tudom fejteni.


Amikor három hete részt vettem a Nike Futóklub Margitsziget első gyorsító edzésén, majdnem megpusztultam. Az akkori időmérésen 8'37 alatt futottam az egy mérföldet, és már az is olyan sokat kivett belőlem, hogy nem tudtam elképzelni, hogyan lesz a folytatás.
Az elmúlt három hétben elsősorban a fejemben változtak meg a dolgok. Rájöttem, hogy semmi bajom nem fog történni, ha kicsit (vagy sokkal) jobban fáj az edzés, mint szokott. Hogy a fejlődésért szenvedni kell, és ez jó. És hogy egyáltalán nem lehetetlen hatperces kilométereknél gyorsabban futni, sőt.
Azt is végre megtapasztaltam, hogy milyen olyan közösségben futni, ahol alig ismerek valakit. Ahol nem a barátaim vagy a munkatársaim vannak, hanem olyan emberek, akikkel "csak" az köt össze, hogy futunk. Ez azonban sokkal erősebb kötelék, mint hittem. Megint megtapasztaltam, amit ezelőtt is tudtam, hogy a futók szuper emberek. Itt nincsen cikizés, nincs lenézés, nincs vagánykodás, hogy ki a jobb. Mindenki a saját teljesítményére összpontosít, és támogatja a többieket, akár gyorsabbak, akár lassabbak.


Az már szinte mellékes is, hogy 21 másodpercet javítottam az első méréshez képest az egy mérföldes távon. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy kevés, utólag azt gondolom, hogy lehettem volna kicsit gyorsabb, ha jobban észbentartom edzőnk, Kis Zsani taktikai tanácsát. Szerinte ugyanis úgy érdemes négy körnek nekiveselkedni a pályán, mintha csak három kör lenne, és erre kell kalibrálni az erőt, mert ha megvan három, a negyediket már úgyis behúzzuk elszántságból és lelkesedésből.


Az utolsó körön az jutott eszembe, hogy ezt a 400 métert még gorsan lefutom, és aztán túlvagyok ezen az egészen, nem kell többet időre futnom. De ezt valószínűleg csak az izomfájdalmak mondatták velem, mert célbaérés után néhány perccel már azon gondolkozam, hogyan tudnám ezt az időt is megjavítani, és hogy milyen 5K-ra számíthatok a következő futóversenyen.
Úgyhogy szerintem érdemes volt. Ezúton is szeretném megköszönni a Nike Futóklub Margitszigetnek, különösképpen Vajda Zsuzsinak és Kiss Zsaninak, hogy segítettek új lendületet kapni és eggyel jobb sebességfokozatba kapcsolni.