Borítókép: A futásról másképp

A futásról másképp

Lena Dunham, a Csajok című sorozat megálmodója nem úgy gondolkozik, mint az átlag. Szerencsére. És a futásról is megvan a véleménye.


Lena Dunham nem egy Victoria's Secret modell. Nem is ezért szeretjük. Sokáig vasakarattal állt ellen az edzésnek, főleg a futásnak, ám nemrég fordult a kocka. Íme néhány gondolat, amit megosztott a világgal a futásról a közelmúltban.
"A futás nálam sosem volt terítéken. Egyszerűen cikin nézek ki, amikor csinálom. Úgy voltam vele, mint a nyelvtanulással: jobb gyerekkorban túlesni rajta. Aztán egyszercsak jött egy epizód a Csajokban, miszerint a karakterem elmegy futni. Amúgy én írtam az epizódot. Nekem az volt a tervem, hogy Hannah fusson úgy, ahogy én, azaz bénán, a producer azonban másképp gondolta. Szerinte jót tenne a karakter fejlődéstörténetének, hogyha nem lenne szánalmas, amikor fut. Így kezdődött. Aztán megkaptam Matt Wilpers-t, aki egy New York-i futóklubban dolgozik. Két edzés alatt megtanított csomó dologra, amit egész életemben nem értettem a testemmel kapcsolatban."
"A kezdetekben azt éreztem, hogy megbolondulok attól, hogy ezt kell csinálnom. Púp volt a hátamon. Aztán egyszercsak azon kaptam magam, hogy örömet okoz, és ez még sokkolóbb volt. Kiderült, hogy az endorfin létező dolog."
"Sokkal erősebbnek érzem magam, és többre tartom magam képesnek, de ez nem jelenti azt, hogy ostantól minden nap elmegyek futni a pasimmal. Nincsenek nagyra törő vágyaim. A barátaim azzal gyötörnek, hogy triatlonozzak. Normálisak?! Ez sosem fog megtörténni."
Lena egyébként kitartóan jógázik és Tracy Anderson sztártrénerrel is edz. És nem is akar Victoria's Secret modell lenni.