"Akkor vagyok lelkileg jól, ha van egy célom, amiért, ha megdolgozom, megvan az eredménye" - interjú Vincze Zsófival a Mozart 100 by UTMB 75 km teljesítésről

A beszámolódat olvasva kicsit az volt az érzésem, hogy csalódtál a versenyben, főleg a szervezést illetően. A környezet és a pálya kárpótolt azért, és végül nem bántad meg, hogy beneveztél?

A Mozart 100 idén az UTMB egyik kvalifikációs versenye lett, így még nagyobb rangot szerzett magának. Ezért azt gondoltam, hogy ami a kiírásban szerepel (frissítőasztal tartalma), abban bízhatok, de már a verseny elején kezdtek kifogyni a zselékből, ez – bevallom – érzékenyen érintett. Viszont ezt leszámítva nagyon jó éreztem magam, a jelölés tökéletes volt, a hangulat, a számtalan országból érkező futók és a csodálatos helyek, amiken futottunk örök élményt adtak.

Így egy hét távlatából hogy értékeled a futásodat, sikerült kihoznod magadból azt az eredményt, amit előzetesen elvártál magadtól?

Egy hét távlatából teljesen elégedett vagyok magammal, persze ez annak is köszönhető, hogy egy verseny első teljesítésénél nincsenek akkora elvárásaim magammal szemben, mint ha már sokadszorra indulnék rajta. Nem ismertem a pályát, nem igazán tudtam, mi vár rám, de úgy érzem, sikerült megfelelően felkészüli és kezelni a váratlanul felmerülő problémákat. Ez nem csak az én érdemem, hanem a férjemé, aki minden második frissítőponton segített nekem.
Természetesen az, hogy elégedett vagyok, nem azt jelenti, hogy nem lehetett volna még jobban csinálni. Mindig lehet fejlődni, ez egy tanulási folyamat, és a most szerzett tapasztalataimat be tudom építeni a következő versenyeimbe. Fontosnak tartom, hogy egy ilyen nagy megmérettetés után az ember elégedetten hátra dőljön, hálát adjon a testének, hogy közreműködött, büszke legyen magára, jutalmazza meg magát és pihenjen. Én most ebben a fázisban lubickolok.

Saját magadat edzed, milyen köztetek a munkakapcsolat? Szófogadó tanítvány vagy?

Ugyanazok az elvárásaim magammal, mint a futóimmal szemben, és azt látom, hogy ez egy működőképes dolog. Pont ezek a nagy megmérettetések, amik visszajelzést adnak, nem csak a futói, de az edzői munkámról is. Ezzel is elégedett vagyok, ugyanakkor azt is látom, miken, hogyan lehetne még javítani.

Nem hiányzik egy külső szem?

Örülnék, ha itthon a futóedzők között befogadóbb lenne közeg, nyíltabb lenne kommunikáció, de nem érzem ezt jelenleg, így azt sem tudom megítélni, hogy egyáltalán ki az, akitől bármilyen kritikát elfogadnék (1-2 kivétellel persze). Szerencsére a férjemmel át szoktuk beszélni a szakmai dolgokat, és a családomban is sok a sportoló/edző, tehát nem vagyok egyedül a gondolataimmal.

De a pontos kérdésedre válaszolva: addig, ameddig sikeresnek látom a versenyzéseimet, élvezem a futásaimat, képes vagyok fejlődni, nincs bennem hiányérzet.

Nagyon nyíltan és őszintén írsz a nőgyógyászati betegségedről, ami miatt sokszor le kell állnod a futással. Én mégis azt érzem rajtad, hogy te is akkor vagy lelkileg jól, amikor futhatsz. Ilyenkor hogy töltöd be a futás hiánya okozta űrt?

Máshogy fogalmaznék: akkor vagyok lelkileg jól, ha van egy célom, amiért, ha megdolgozom, megvan az eredménye. Ez a futással nálam mindig is így volt, de a lombik kezelés (a közhiedelemmel ellentétben) egy lutri. Mindent megtehetsz érte, akkor sem biztos, hogy bármilyen eredménye lesz a dolognak. Kiskorunktól fogva arra kondicionáltak minket, hogy a jó elnyeri jutalmát, de sajnos az élet és a halál az, amiről nem mi rendelkezünk. Emiatt a bizonytalanság miatt éreztem magam rosszul, de ezt mára sikerült elfogadnom.
Amikor nem futhattam, sokat sétáltam a természetben a kutyámmal, amit szintén nagyon szeretek. Az erdő, a hegyek, a természet az, ami nélkül boldogtalan lennék, a futásról kisebb-nagyobb időre le tudok mondani a nemesebb cél érdekében.

Futottál UB-t, UTH-t, aztán kedvet kaptál a rövidebb, gyors futásokhoz csapatban. Mondhatni igen változatos futó vagy. Melyik az a táv mégis, ami a legközelebb áll a szívedhez?

Sokáig az 50 kilométer körüli terep versenyek alkották a célversenyeimet, és azt gondolom, ez az a táv, ami kellően hosszú, de még mentálisan könnyen feldolgozható számomra és nem kell annyira visszafognom magam a hosszúság miatt. Ugyanakkor a hosszabb távok is nagyon hívogatnak, kihívásnak érzem őket. Viszont 100 kilométer körüli versenyek felé egyáltalán nem tervezek menni.

Most egyensúly van a futás és közted?

Az egyensúlyt a Covid miatti home office hozta el az életembe, attól kezdve tudok minőségileg a legjobban edzeni és eközben megfelelően regenerálódni.

Mi a következő terv, van-e még az idei év második felére valami komolyabb célod?

Szeretnék a Vadlán Ultra Terep versenyen indulni ősszel, és ideje lenne eldöntenem, hogy melyik távra nevezzek, 50 vagy 100 kilométerre. De a megfelelő döntéshez még ki kell pihennem a Mozartot.