new york maraton,maraton,tömeg,utcai futóverseny

Most már biztos, hogy idén nem tartják meg a New York Maratont, a jubileumi 50. versenyre 2021 őszéig várnunk kell

Forrás: Getty Images
A döntést a szervező New York Road Runners és a város vezetése közösen hozták meg. Ezzel a világ legnagyobb maratonja is elmarad idén a koronavírus-járvány miatt.

„Noha a maraton ikonikus és szeretett esemény a városunkban, egyetértek a szervezőkkel abban, hogy a futók, a szurkolók és az összes résztvevő egészségét és biztonságát kiemelten fontosnak tartják” - mondta New York polgármestere, Bill de Blasio.

Az esemény törlését bejelentő közlemény szerint a futóknak lehetősége nyílik a teljes nevezési díj visszaigénylésére, vagy a 2021-es, a ’22-es vagy a ’23-as versenyre történő regisztráció mellett is dönthetnek.

Az esemény törlésével kapcsolatban Markocsán Sándor – többszörös magyar bajnok hosszútávfutó, futóedző, a Runner’s World szakértője és állandó szerzője, azt mondta a tavalyi tapasztalatai alapján, hogy nehéz lett volna ennyi embert egészségügyi szempontból biztonságos módon elrajtoltatni. Önmagában a rajthelyszín sem kedvez ennek, mert 50 ezer embert kell 3-4 ezer fős kompokon a rajtba szállítani. Illetve a rajtprocedúra nagyjából másfél óra úgy is, hogy több szakaszban zajlik. Ennek ellenére óriási tömeg van az útvonalon. New Yorkban a maraton egy ünnep az egész város számára. „Az egész rendezvénynek iszonyú respektje van a New York-iak között. Már napokkal a rajt előtt mindent ez alá rendelnek.”

„Az idei New York Maraton törlése hihetetlen csalódást okoz minden résztvevő számára, ám ez egyértelműen az az út volt, amelyet az egészség és biztonság szempontjából követnünk kellett” - mondta Michael Capiraso, a NYRR elnöke és vezérigazgatója. „A maraton napján, valamint a verseny hetében zajló kapcsolódó események a város egészét érintik, abban bízunk, hogy jövőre lehetőségünk lesz újra átélni ezt a közös élményt.”

Mint ahogyan sok törölt versenyhez, a New York Maratonhoz is virtuális versenyt kapcsolnak, a teljesítésre október 17. és november 1. között lesz lehetőség, a részletekről később adnak tájékoztatást.

Berlin és Boston után ez a harmadik nagy maraton, amelyet el kellett halasztani. Az október 4-ei London Maratonról és az október 11-ei Chicago Maratonról később döntenek.

Szántó Nelli – személyi edző, futó és triatlon tréner, a Runner’s World szakértője és állandó szerzője számára is fontos és emlékezetes a New York Maraton: „Eddig 5 maratont teljesítettem, de mind közül kétségkívül a New York Maraton marad a legemlékezetesebb. Szó szoros értelmében 42,2 km-en keresztül voltam libabőrös, olyan hangulatot csináltak a szurkolók. Végig pacsiztam a tömeggel, mosolyogtam és olyan érzésem volt futás közben, mintha az aranyért futnék, pedig csak a résztvételért versenyeztem. 8 éves korom óta versenyzem, de még soha ehhez foghatót nem tapasztaltam.”

Az 50. New York Maraton 2021. november 7-én lesz.

Ilyen volt a tavalyi New York Maraton: