Tiricz Irén negyedik lett az elmúlt hétvégi Ultra Pirineu-n Spanyolországban

Mind távban, mind pedig időtartamban ez volt az első ilyen jellegű futása, amin ő – utólag – talált javítani valót. Mi azt mondjuk kívülről, soha rosszabbat! 14:03:53 alatt tette meg a 94 km / 6200 méter szintes távot.

Irén mesélt az év eleji sérüléseiről és az Ultra Pirineu-ról.

RW: Elmesélnéd mi történt veled idén, milyen sérüléseken vagy túl?

TI: A tavaszi szezonom még el sem kezdődött, már vége is lett egy isiásznak diagnosztizált sérülés miatt. A pontos okát azóta sem tudjuk, valószínűleg a terhességek után elfordult medencém okozta. Nagyon kellemetlen sérülés, teljesen azóta sem szűnt meg, inkább csak kordában tartható. Emiatt két hónap teljes szünet következett, ezalatt a családommal sétálni sem nagyon tudtam, nemhogy futni. Mikor úgy tűnt javulóban, az első futásom során elestem és részlegesen elszakadt a bokaszalagom. Ez további hetekre kivont a forgalomból, így csak a nyár második felében kezdhettem újra edzeni.

RW: Hogyan tudtad fenntartani valamelyest a fizikumodat a sérülés során, tudtál valamilyen fenntartó edzést végezni?

TI: Az első két hónapban semmit. A bokaszalagszakadás után viszont szerencsére nem hallgattam az orvosokra, akik azt mondták, augusztus közepéig nem futhatok, és másfél hét után mindennapos gyógytornát kezdtem, majd rögzítőben szobabiciklizés következett. Öt hét után pedig már futottam.

RW: Mesélnél az Ultra Pirineuról? Az első ilyen hosszú távod és futásidőd volt, hogy sikerült felkészülni rá a viszonylag hosszú kihagyás után?

TI: Természetesen nem így terveztem a felkészülést, nem is sikerült tökéletesen, inkább azt mondanám, hogy a körülményekhez képest jól. Nagyon hamar újra versenyezni kezdtem, vállalva gyengébb eredményeket, miután már nem éreztem kockázatosnak sérülés szempontjából. Emellett elég sokat erősítettem, jógáztam, itthon egy spinning biciklin egészítettem ki az edzést. A keresztedzés közel ugyanannyi volt heti óraszámban, mint a futás. Úgy éreztem, a futás mennyiségét nem tudom ilyen rövid idő alatt, sérülés nélkül nagyon megemelni.

RW: Mennyire volt nehéz a pálya vonalvezetése?

TI: 6200 m szintemelkedés nagyon sok, még egy hét alatt sem futottam ennyit soha, nemhogy egyben. Emellett voltak technikás részek, ugyanakkor sok futható ösvény is. Nem volt veszélyesen technikás, aminek én kifejezetten örültem.

RW: Hogy sikerült a frissítésed, tudott valaki segíteni a verseny során?

TI: A férjem ott volt velem a versenyen, de a pontokat nehéz volt megközelíteni autóval, így három helyre ért oda. Sajnos gyomorproblémáim voltak sokáig. Kb. 3 órán keresztül semmi nem maradt meg bennem, utána sem tudtam sokat enni. A 14 órás futásidő alatt összesen 5 és fél gél (Sponser 70 gr-os) és kb. 1 liter kóla fogyott, plusz víz. Illetve talán 2 sótablettát vettem még be. Szóval nem volt nagy jelentősége a saját segítőnek, itt inkább lélektanilag segített a férjem jelenléte. A kulacsokat minden ponton rögtön töltötték az ott lévő önkéntesek, sokszor lelkes gyerekek, akiknek akkor is odaadtad, ha te gyorsabban megcsináltad volna.

RW: Elégedett vagy az elért eredménnyel?

TI: Elégedettnek kellene lennem, de azért teljesen nem megy. Tavaly a Cortina Trailen úgy lettem második, hogy csak 3,5 perc hátrányom volt, de egy percig nem volt bennem elégedettlenség vagy hiányérzet, mert úgy éreztem, hogy nem tudtam volna jobbat. Minden klappolt, kifutottam magam. Ezúttal hiába kaptam háromnegyed órát az előttem futótól annyi mindent csinálnék máshogy, ha újra nekifuthatnék. Sokat szerencsétlenkedtem a bottal, amit ki sem próbáltam előtte, a gyomorproblémáim után órákig nem kérdeztem meg hányadik vagyok, mert azt hittem, sokkal hátrébb és csak teljesíteni akartam már. Szóval olyan kicsit kezdő ultrásként bénáztam sokat.

RW: Tervezel a hosszabb ultratávok felé nyitni a jövőben?

TI: A verseny közben azt gondoltam, soha többet. A 70-ik kmnél volt egy frissítőpont, ott éreztem azt, hogy eddig jó volt, annyi minden történt, annyi mindent láttunk, nem akarom elhinni, hogy még több mint egy félmaratont futnom kell. Aztán persze sok minden megszépült, nekem most nagyon hamar. Úgy gondolom, ha sérülésmentes lesz az évem, akkor (de csak akkor) jövőre felkészültebben szeretnék egy hasonlót.

RW: Mi lesz a következő versenyed? Tervezel ismét javítani a pályacsúcsodon a Piros 85-ön?

TI: A Piros 85 lenne a következő versenyem, utána pedig egy félmaraton. Bár izomzatilag nagyon hamar regenerálódtam, sajnos az egyik térdem most fájdogál, úgyhogy nem tudom biztosan, indulok-e a Piroson. Szerintem lehet még javítani rajta, ha rajthoz tudok állni, meg fogom próbálni. Idén az Ultra Pirineu miatt nem főverseny a P85, de nagyon szeretem, úgyhogy szeretnék ott lenni.

Az Ultra Pirineu eredményei ide kattintva böngészhetők.