futás gyerekekkel,testnevelés,sport szeretete

Tesi óra helyett fuss a gyerekekkel

Forrás: Getty Images
A gyerekek futni születtek, alig van gyermek, aki ne szeretne szaladni… valami után, valami elől.

Ha megfigyeljük a gyerekeket futás közben, látható, hogy könnyű, természetes léptekkel futnak, mintha mindig is ezt csinálnák és valóban, az egyik legelemibb mozgásforma, amint megtanulnak járni, lényegében futni is elkezdenek. Érdemes „kihasználni” ezeket az ösztönös képességeket, amíg adottak és amíg például nincs óvoda, iskola, ahol magától értetődően mozognak!

Hogyan vágj bele?

Sokan tartanak attól, vajon jót tesz-e a futás egy gyermeknek? Meglepően hiányosak a futó gyerekekkel kapcsolatos kutatásokat is magukban foglaló orvosi irányelvek. Általánosan elfogadott vélekedés, hogy ha a gyerek szívesen fut és egészséges, szinte bármilyen életkorban futhat. Tehát mindaddig, amíg a futás szórakoztató, nem túlzottan megterhelő, kicsi gyerekeknek is ideális.

Általános irányelvnek tekinthető, hogy a 3-9 év közti gyerekek rendszeres testmozgását ösztönözni kell, erre legjobb, ha a szülővel közösen, játékos formában zajlik a dolog. 8-12 éves kor között már szisztematikus edzésprogramra épülő futókörbe is lejárhatnak, a pubertás korban pedig elkezdhetik növelni a távokat és részt vehetnek olyan edzéseken, amelyek versenyre készítenek. Ezek az iránymutatások persze egyéntől függően változhatnak.

Ha a futás nem okoz semmilyen kellemetlenséget, fájdalmat a gyereknek és játékos, élvezhető formában zajlik, nem túlzásokba esve, akkor szuper - akár - családi elfoglaltság válhat belőle.

További előnye, ha egy kisgyerek futni kezd

A képernyőfüggőség korában óriási pozitívum, ha a gyereket szabadtéri tevékenységek is vonzzák. Ezt amennyire csak tudjuk, használjuk ki. Ha későbbi életkorban kezd aktívabb sporttevékenységbe – lényegében bárki – akkor is javul például a szív egészsége, ám ugyanezt a csontokról nem lehet elmondani. A British Journal of Sports Medicine által közzétett kutatás szerint a futás drámai módon növeli korai életkorban a csontok erejét és megakadályozhatja az osteoporosis kialakulását. Ez a hatás későbbi életkorban is megmarad.

futó gyerek,futás kutyával,futás gyerekkel
Forrás: Getty Images

A korai életkorban elkezdett futás további előnyei lehetnek az alvásminőség fokozódása, az önértékelés és a magabiztosság mélyülése. Pláne, ha már gyerekfutamokon is elindul a csemete. De csökken a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, mérséklődik a vérnyomás és a vér koleszterinszintje.

Ezeken kívül a fizikai tevékenység, például a futás, a gyerekek számára javíthatja a koncentrációt, ami például az iskolai jelenlétnél előnyös.

futó gyerekek,játékos futás
Forrás: Getty Images

Mindenképpen legyen szórakoztató

Séta közben például szemeljünk ki egy-egy céltárgyat, amelyet futva kell elérni. Egy közeli fát, az utca sarkát, a parkoló piros autót. Ezeket a futva megtett szakaszokat lehet ismételni többször, aztán keressünk egyre messzebb lévő célpontot. Ha már pár percet tudunk együtt futni (fontos a könnyű iram), közben mesélhetünk a futás szabályairól: például az út szélén, jobb oldalra tartson, a futók szoktak egymásnak köszönni. Ha látható, hogy fárad, szemeljünk ki egy közeli célt, odáig még fussunk el, aztán jöhet a séta. Pár perc séta után, ha még van kedve, ismét következhet egy kis kocogás.

Nagyobb gyerekek csatlakozhatnak gyerekek számára szervezett edzéshez, de ha versenyre kerül a sor, figyeljük, hogy valóban van-e kedve ilyesmihez, nem mindenki leli örömét efféle „játékokban”. Ugyanakkor az elnyerhető trófeák (befutó érmek, versenypólók, vagy csak a rajtszám) a gyerekek számára nagyon értékesek lehetnek.

futás gyerekekkel,versenyző gyerekek
Forrás: Getty Images

A futás nagyszerű módja annak, hogy a gyerekek a szüleik segítségével megtapasztalhassák, megtanulhassák, hogy a test és az elme együtt mire képesek, ha sok mókával, humorral egészül ki ez az elfoglaltság, a mozgás szeretete élethosszig tartó tevékenységgé válhat.