futás,kezd futés

Te ne kövesd el! - kezdők hibái, haladók tévedései

Forrás: Getty Images
Gusztos Péter, a Suhanj! Alapítvány társalapítója 55 maratonnal a háta mögött összeszedte azokat a hibákat, amelyeket kezdőként elkövetett, de azokat is, amelyekkel haladó futóként küzdött meg... hogy neked már ne kelljen!

Amikor hibákról, tévedésekről beszélek, nem ítélkezem. Nem minősítgetek senkit. A futásban sokféleképpen találunk örömet, sokfélék vagyunk. Magam például – huh, csak kimondom már egyszer végre, őszintén, pacekba, ezer éve tartogatom – hülyét kapok a jelmezes és egyéb bulifutásoktól. De ez nem jelenti azt, hogy ne tudnám elfogadni, hogy sokan szeretik ezeket. Ízlésbeli dolog, vannak, akik bírják, ha egy filmben énekelnek is, mások meg nem.

Távol áll tőlem, hogy megmondjam neked, mit hogyan csinálj. Van azonban néhány olyan dolog, amit bő másfél évtizedes futóéletem tapasztalatai közül szívesen megosztok. Hibák, amiket elkövettem, amikből tanultam. A gazdaságtörténet ismeri a „későn jövők előnye” kifejezést, ami annyit jelent, hogy a fejletlenebb országok a gazdasági felzárkózás során előnyt képesek csinálni elmaradottságukból, mert készen tudnak átvenni tudásokat és technológiákat, nem kell keresztülmenniük ugyanazokon a stációkon, amiken az előttük járók már végigmentek. Nem tekintem magam „fejlettebb” futónak, az analógia csupán annyit jelent, hogy most esélyt kínálok arra, hogy neked már ne kelljen ugyanazokat a hülyeségeket elkövetned, mint amiket én elkövettem. Általában persze leginkább a saját hibáinkból tanulunk, vagy még azokból SE, de hátha…

Amikor hibákról, tévedésekről beszélek, nem ítélkezem. Nem minősítgetek senkit. A futásban sokféleképpen találunk örömet, sokfélék vagyunk. Magam például – huh, csak kimondom már egyszer végre, őszintén, pacekba, ezer éve tartogatom – hülyét kapok a jelmezes és egyéb bulifutásoktól. De ez nem jelenti azt, hogy ne tudnám elfogadni, hogy sokan szeretik ezeket. Ízlésbeli dolog, vannak, akik bírják, ha egy filmben énekelnek is, mások meg nem. Távol áll tőlem, hogy megmondjam neked, mit hogyan csinálj. Van azonban néhány olyan dolog, amit bő másfél évtizedes futóéletem tapasztalatai közül szívesen megosztok. Hibák, amiket elkövettem, amikből tanultam. A gazdaságtörténet ismeri a „későn jövők előnye” kifejezést, ami annyit jelent, hogy a fejletlenebb országok a gazdasági felzárkózás során előnyt képesek csinálni elmaradottságukból, mert készen tudnak átvenni tudásokat és technológiákat, nem kell keresztülmenniük ugyanazokon a stációkon, amiken az előttük járók már végigmentek. Nem tekintem magam „fejlettebb” futónak, az analógia csupán annyit jelent, hogy most esélyt kínálok arra, hogy neked már ne kelljen ugyanazokat a hülyeségeket elkövetned, mint amiket én elkövettem. Általában persze leginkább a saját hibáinkból tanulunk, vagy még azokból SE, de hátha…

A kezdők hibái: T T T

A három T itt nem a Bëlga zenekar Nemzeti hiphop című számából ismert Trianon-tagadó Tibi alakjára utal, hanem a kezdők hibáinak három forrására: tájékozatlanság, tapasztalatlanság, türelmetlenség.

A tájékozatlanság ára

Ha valamit épp elkezd az ember, még nem jártas benne – ez természetes. Ez még nem hiba. De dolgozni kell rajta, időt kell szánni arra, hogy utánanézz dolgoknak. Hogyan kell cipőt választani, frissíteni? Minden ilyen kérdésről remek cikkek vannak a neten. Meg lehet kérdezni róla tapasztalt ismerősöket. Ha tudatos vagy, időt nyersz. Egy rosszul választott cipőtől viszont lesérülhetsz.

Tapasztalatlanság

Ez is inkább állapot, mintsem hiba. Hogy meddig tart, már rajtad múlik. Éveket csesztem el azzal, hogy azt hittem, nem vonatkoznak rám azok a törvényszerűségek, amik másokra. Nekem nem fontos nyújtani és emelhetem a heti futómennyiséget ész nélkül, nem fogok lesérülni. Vannak dolgok, amiket nem lehet máshogy megtanulni, mint hogy átéled – de ne hagyj ki éveket idióta sérülések miatt, amiket csak magadnak köszönhetsz.

Türelmetlenség

Fejlődni szuper dolog, de semmit nem adnak ingyen és bizonyos lépcsőket nem lehet átugrani. Nem biztos, hogy résztávoznod kell, ha még nem tudsz magabiztosan lefutni 10 km-t 1 órán belül. Nem biztos, hogy az első maraton után már ultrán kell indulnod. Step by step. Időt, munkát kell beletenni, ez nem „ide nekem az oroszlánt is, de rögtön”.

Ha a haladók tévedéseire is kíváncsi vagy, lapozd fel a Runner's World idei 4. lapszámának 87. oldalát, és megtalálod: