Borítókép: Egyre inkább úgy tűnik, hogy itt a tavasz, szóval ennek a 27 dalnak ott a helye a lejátszási listádon az új évszakban!

Egyre inkább úgy tűnik, hogy itt a tavasz, szóval ennek a 27 dalnak ott a helye a lejátszási listádon az új évszakban!

Forrás: getty images
A könnyed, vidám dallamok biztos, hogy méginkább tavaszi hangulatba hoznak futás közben!

Mindegy, hogy maratonra készülsz, vagy a futópadon gyűjtöd a kilométereket, egy-két jól megválasztott dal segíthet abban, hogy ne csak jól, hanem szuperül menjen a futás. A következő lejátszási lista 90 perces, így biztos, hogy az edzésed végéig kitart majd a motivációd és kihozhatod magadból a maximumot!

Az időjárás nem volt velünk túl kegyes, mivel február utolsó és március első napjaiban ébredt rá arra, hogy nem volt még igazán fagyos tél, szóval bekeményített. Szerencsére az előrejelzések szerint már a héten igazán tavaszias időben róhatod a kilométereket, mi pedig olyan dalokat válogattunk össze, amik tökéletesen passzolnak ehhez az időszakhoz. A tavasz már tényleg a nyakunkon van, a következő zenék pedig méginkább megerősítik ezt az érzést. Készülj ezzel a playlisttel az előtted álló szezonra!

Szükséged van még egy kis motivációra? Tessék: