Tatár Csilla: Ami nekem a futásban igazi szerelem, az az, hogy elképesztően igazságos!

Mindig sportos kislány voltál?

Már a kezdetek kezdetén is úszó oviba jártam, napi szinten volt úszás. Iskolásként belekóstoltam mindenbe: jazzbalett, stepp, tenisz, lovaglás - kevés sportág van, amit ne próbáltam volna ki. Felnőttként elég kitartónak gondolom magam, de gyerekként abszolút a kíváncsiság hajtott előre.

Mi a helyzet a futással? Mikor szeretted meg?

Sose tudtam futni! A suliban a kötelező távokat vagy a Cooper-tesztet is tragikusan teljesítettem, mindig utolsó voltam és leginkább gyalogoltam. A tenisszel is ez volt a problémám: bemelegítésként a pálya körül kellett 10 kört futni, és én már ott elbuktam. Beszorult a levegő, kifulladtam…Szóval nem ment a dolog.

Aztán 3 ével ezelőtt valami megváltozott. Milán, a fiam születése után is volt vetélésem, ezután vágtam bele a futásba. Az akkori félmaraton épp arra a napra esett, amikorra ki voltam írva a babával, aki nem született meg. Kellett valami, ami eltereli a figyelmemet, ami ad egy plusz célt, amivel kidolgozhatom magamból a fájdalmat. Gregori Dórit kerestem meg, akinek akkor még csak két kislánya volt. Azért akartam vele elkezdeni edzeni, mert szült már és pontosan tudja, milyen érzés, amikor a tested nincs önmagánál, és tisztában van azzal is, milyen állapotban van egy nő, aki sokat nem tud aludni.

Biztonságérzetet adott, és ő segített abban, hogyan tanuljak meg futni, ne hagyjam rögtön abba. Elmagyarázta, hogyan orvosoljak egy apró izomgörcsöt, hogy vegyek levegőt…. 4.5 hónap alatt felkészültem a félmaratonra!

De hogyhogy épp a futás mellett döntöttél?

Akkoriban a Margitsziget mellett, a Szent István Parkban laktunk, annyira egyértelmű volt a dolog. Láttam, hogy ott mindenki fut, plusz a férjem már 2 maratont letolt, és volt egy olyan romantikus gondolatom, hogy mi majd együtt futunk. Bár annyira gyorsan azóta sem tudok futni, így a közös futás továbbra is csak egy romantikus gondolat... Plusz Milán (Csilla lassan 5 éves kisfia – a szerk.) a Margitszigetre járt sportoviba, így logikusnak tűnt, hogy elviszem a gyereket, futok egyet és indul a napom. Aztán ott van az is, hogy elég magamnak való vagyok a sportban, nem szeretem a csoportos órákat. Dórival sem beszélgettünk edzés közben, csak segített a tempóban.

Mit ad neked a futás?

Ilyenkor magam lehetek a gondolataimmal, kifutom az érzéseimet. Rengeteg inspiráció jön. Ami nekem a futásban igazi szerelem, az az, hogy a futás elképesztően igazságos. A mi szakmánk általában ízlések és pofonok kérdése, mindig megítélnek, és minden szubjektív. A futásban ez nem kérdés, hogy a munka, amit beletettél, csak a tiéd. Azt soha nem kérdőjelezi meg senki. Ez egy új, addiktív érzés volt számomra.

Mi a helyzet most a futással?

Amikor tavaly állapotos lettem Mimi Elzával, párszor futottam, de nem esett jól, így maradt az ellipszis tréner és a gyaloglás. A szülés után, a 6 hetes kontroll után azonnal felálltam a pályára, de vissza kellett rázódnom. Eleinte a Szigeten futottam Mimivel, de ezt most nem tudom megoldani. A szoptatás miatt nem szedhetek allergia gyógyszert, és nagyon erős parlagfű allergiám van, úgyhogy itthon, futópadon futok 5K-kat, a cél, hogy visszatérjek a heti ötszöri 10K-hoz és a normális tempóhoz.

Beiktattál valamilyen keresztedzést?

Ezt nagyon elrontottam. Keveset nyújtottam, keveset erősítettem, így gyógytornász lett a dologból. A térdem is megsínylette ezt, így most tervben van, hogy odafigyelek rá, és beiktatok core edzéseket is.

Vágysz arra, hogy maratont fuss?

Sokszor gondolkodom azon, vajon képes lennék –e rá, de most úgy gondolom, 40 felett érik majd meg bennem a dolog. Jó lenne, ha 3 év múlva egy interjúban elmondhatnám, hogy lefutottam, de ez most a játszószőnyegről abszolút elképzelhetetlen. Viszont ismerve magamat, ha én egyszer valamit eldöntök... Egyszer tuti, hogy lefutom!