vega, vegán,

Egy hónapja nem eszem húst: ennyit változott a testem az elmúlt hetekben

Forrás: getty images
Korábban voltam már vegetáriánus, nyár közepén azonban a férjemmel úgy döntöttünk, jó időre kiiktatjuk a húst az életünkből. Egyelőre a következő dolgokat tapasztaljuk, de előre szólok: pár hét még nagyon kevés ahhoz, hogy bármiféle következtetést levonjunk ebből az életmódból.

Steakevőből vega

Egy hónapja vegák vagyunk, így gondoltam, ha valaki hasonló változtatáson töri a fejét, a cikk segítség lehet pár dologban. Én nagyjából 10 éve voltam már vegetáriánus egy évig, de akkor még abszolút ok nélkül vágtam bele. Nem figyeltem a tápanyagbevitelre, főképp szénhidráttal kompenzáltam, alig ettem fehérjét, így nem mondhatnám, hogy bármi hasznosat tapasztaltam akkor a húsmentes létből.

Azóta már ezerszer tudatosabban étkezünk, rengeteg zöldséget eszünk, de szinte minden nap volt otthon húsétel is. Na nem a hizlaló fajtákból, de csirkemell, sonka, pulyka mindig szerepelt a menüben. Ennek főképp az az oka, hogy próbáltunk fogyni, így a hús, zöldségekkel, jóféle körettel mindig jó, és nagyon egyszerű opció.

Egy idő után azonban kezdett sok lenni a dolog, a mindennapi életünk pedig nem is lehetne stresszesebb jelenleg. A férjem (aki egyébként heti 5 napon kőkemény erősítő edzést végez nagy súlyokkal) a Netflixen végignézett egy műsort arról, hogy vegán testépítők arról számoltak be, mennyivel jobb formában vannak, amióta száműzték az étrendjükből az állati eredetű dolgokat. És itt jön az, hogy hiába próbálsz valakit meggyőzni a helyes étkezésről, a sport fontosságáról, addig nem érhetsz célt, amíg fejben nem kattan át valami.

A férjemnél ez megtörtént, és megbeszéltük, hogy együtt megpróbáljuk a dolgot, ám először csak a húst, a tejet és az állati fehérjeporokat nem fogyasztjuk. Hivatalosan érdemes fokozatosan átállni erre az étkezésre, nálunk azonban jobban bejön a drasztikus átállás. Másnaptól tehát nem ettünk húst, halat viszont heti egy-két alkalommal igen - hozzáteszem már az sem esik túl jól. Az viszont, hogy együtt csináljuk, jelentősen megkönnyíti a dolgokat, hiszen így mindig egyszerűbb az életmódváltás, mint akkor, amikor a másik jóízüen eszi mellettünk a csirkepaprikást.

Egyelőre simán megy a húsmentes élet, lassan szeretnénk kipróbálni a vegán étkezést is. A gyermekeinket eszünkben sincs erre szoktatni, ők épp annyi húst kapnak mint előtte, mi azonban külön étkezünk, és a következőket tapasztaltuk 1 hónap után - gondoltam, leírom a jókat és rosszakat egyaránt.

vega, vegán,
Forrás: GettyImages

Megnövekedett energiaszint

Érezhetően könnyebben megy az edzés, pláne a kardióedzés az utóbbi egy hónapban. Kevésbé terhel le bennünket egy kemény 60 perces tréning, ám ami még szembetűnőbb, az az, hogy a regeneráció is lényegesen gyorsabb.

Pattanásos bőr

Ez főleg engem érint - pár nappal azután, hogy átálltam a húsmentes étkezésre, a mindig tökéletes arcbőröm elkezdett iszonyatosan pattanásos lenni. Az első hetekben volt a legrémesebb, most már csitulni látszik a dolog, de egészen biztos, hogy így méregtelenít a szervezetem, és távoznak a méreganyagok.

Állandó éhségérzet

Ez nem teljesen rossz dolog, viszont azt megfigyeltem, hiába eszem meg egy hatalmas tál zöldséget gabonával, valamilyen fehérjével, nagyon hamar éhes leszek utána. Ez persze nem azt jelenti, hogy emiatt egész nap eszem, de lényegesen többször vagyok éhes, mint amikor húst is ettem.

Látványosan jobb emésztés

A rengeteg rost, bevitt tápanyag és ásványi anyag természetesen hatással vannak az emésztésre is. Eddig sem volt ezzel problámám, de most tényleg úgy érzem, tökéletesen működik az anyagcserém.

Nem puffadok

Sok kezdő vega panaszkodik az állandó puffadásra a zöldségektől. Nekem az bevált, hogy nem csak friss zöldséget, gyümölcsöt eszem, de sok levest, főzeléket, grill zöldséget is. Ráadásul az utóbbi hónapokban igyekeztem sok hüvelyeset fogyasztani, így azoktól sem puffadok fel egyáltalán.

vega, vegán,
Forrás: GettyImages

Végül szeretnék megosztani néhány dolgot, amik szerintem nagyon hasznosak lehetnek kezdő vegáknak!

  • Főzz magadnak, sokat! Mi 2-3 napra előre mindig megfőzünk rakott zöldségeket, zöldséges lasagnét, amihez kedvünk van, és ezt a főételt egészítjük ki friss dolgokkal.
  • Készülj fel arra, ha nincs húsmentes étel! A kerti partik szezonjában nem egyszer jártunk úgy, hogy nem volt vega opció, mert nem tudták, hogy nem eszünk húst. Szerencsére mindig felkészülten érkeztünk, 2-3 féle zöldség krémmel, barna kenyérrel, így semmi gond nem volt a vacsorával.
  • Fontos a változatosság, különben megutálod és megunod az egészet! Én szakácskönyvet vettem, bekövettem kismillió magyar és külföldi vega bloggert, őket olvasom, inspirálódok. Minden héten minimum 2-3 új receptet találok, olyanokat is, amiket beépítek a mindennapokba!
  • Eszünk tofut, grillsajtot, de mértékkel! Az előbbiről a mai napig megoszlanak a vélemények, én viszont azt vallom, hogy ha mértékletesen, heti 1-2 alkalommal eszem, akkor az égvilágon semmi bajom nem lesz a szójától.
  • Nem foglalkozom azzal, ki mit mond. Amikor az ismerőseim meghallják, hogy most ez az új "dilink", mindig elhagyja az arcukat az a félmosoly, amitől kiver a víz. És teszik ezt azok, akik a legcsekélyebb mértékben sem étkeznek tudatosan. Én az ilyemsivel nem foglalkozom: terelem a témát, nem fejtem ki, miért döntöttünk így, nem magyarázkodom, mert semmi kedvem kiselőadást tartani arról, miért lenne jobb a világnak és az embereknek, ha kevesebb húst ennének...