rost

Szinte biztos, hogy túl kevés rostot viszel be - Mutatjuk, miért érdemes növelned az adagodat

Forrás: Getty Images
Nem csak az anyagcseréd lesz hálás a változtatásért.

Én is követtem már el azt a hibát, amibe szerintem egyszer minden zöldfülű belefut: futás előtt közvetlenül rostokban gazdag tápanyagot vittem be a szervezetembe. Mondanom se kell, nem maradt el a verseny közbeni kitérő a mellékhelyiségbe. Azóta egy életre megtanultam, hogy rajt előtt hanyagolni kell ezeket, azt viszont nemrég tudtam meg, hogy a rostokban gazdag ételek sokkal fontosabb szerepet töltenek be az étrendünkben, mint eddig gondoltuk.

Amellett, hogy segítik az emésztőrendszer hatékony működését, csökkentik a kettes típusú cukorbetegség és a rák kialakulásának kockázatát, ráadásul ha sokat fogyasztunk belőlük, magas koleszterinszinttől sem kell rettegnünk.

Sajnos azt tapasztaljuk az utóbbi időben, hogy az átlagember naponta mindössze 20 grammnyi rostos táplálékot fogyaszt. A vizsgálataink azt bizonyítják, hogy legalább ennek a másfélszeresére lenne szüksége a szervezetnek. Teljes kiőrlésű termékeket, zöldségféléket, hüvelyeseket és persze gyümölcsöket szoktunk ajánlani a pácienseinknek
nyilatkozta Andrew Reynolds.

A táplálkozási szakértő elmondása szerint a rostokban az a jó, hogy meghosszabbítja a teltségérzést, így kisebb az esélye annak, hogy az ember túleszi magát. Reynolds szerint a futók egy fokkal jobb helyzetben vannak kevésbé aktív társaiknál, hiszen ők a rendszeres mozgás révén kevésbé hajlamosak a szív- és érrendszeri megbetegedésekre és a cukorbetegségre. Ettől függetlenül nekik (nekünk) is azt ajánlja, hogy minimum napi 30 gramm rostot fogyasszunk, így mehetünk igazán biztosra az egészségünket illetően.